Hírek
Személyes
Írások, interjúk
Országgyűlés
Választókerület
Képtár
Érdekesség
Elérhetőség
Hírek, aktualitások
Százmilliós zöldségfelvásárló telepet adtak át Kömpöcön
2019. május 12.

Péntek délután hivatalos ünnepség keretében adták át a MRENA-FRUCT Kft. kömpöci zöldségfelvásárló telephelyét. A nagyszabású eseményen jelen voltak többek között a cég partnerei, valamint a környékbeli települések polgármesterei is. Mrena István ügyvezető igazgató mellett beszédet mondott a Bács-Kiskun megyei közgyűlés tagja, Lenkei Róbert; Kömpöc polgármestere, Tisóczki László; a létesítményt pedig és Gál József plébános szentelte fel.

Mint Mrena István elmondta, a cég 2010 óta folyamatosan szállít külföldre zöldségeket, és az elmúlt években egyre inkább növekedtek, Szlovákiában például ma már meghatározó szereplők a beszállítói piacon. Kömpöcön 2014-ben béreltek először telephelyet, majd úgy döntöttek, hogy itt építik meg logisztikai központjukat.

A hamarosan 10 éves fennállását ünneplő cég vezetője elmondta, legfontosabb céljuk a piacmegtartás, valamint azoknak a magyar termelőknek, beszállítóknak, kereskedőknek a megbecsülése, akik a hosszú évek alatt bizalmat szavaztak a társaságnak. Az igények kielégítésére a cég jó minőségű, kifejezetten magyar árut szeretne a külföldi vevőknek kínálni.
Tisoczki László beszédében kiemelte: ez a beruházás is azt jelzi, hogy Kömpöc fejlődik. Ehhez hozzájárul az autópálya közelsége, de például az a döntés is, amelynek értelmében 2019. január 1-től az iparűzési adót 1,9 százalékról 1 százalékra csökkentették – és még így is másfélszer akkora a település bevétele ebből, mint korábban. Hozzátette: egyre több fiatal család költözik Kömpöcre, és a születések száma is növekedésnek indult.

Lenkei Róbert, a megyei közgyűlés tagja felidézte: Mrena Istvánt annak kapcsán ismerte meg, hogy a cégtulajdonos bőkezűen támogatta Lezsák Sándor törekvését, miszerint minden választókerületi iskolába jusson egy olyan robot, amely segít a diákoknak megismerni a programozás világát. Hozzátette: ritka dolog az, amikor politikusokat nem azért hívnak meg egy átadóra, hogy ezzel megköszönjék az állami támogatást. Márpedig a Mrena-Fruct Kf. önerőből valósította meg a – a 100 milliós – beruházást.

A felvásárlótelepet egyházi szertartás keretében Gál József plébános szentelte fel.

Szöveg: Kiss Alexandra, majsa.info

Fotó: Sebestyén István

Képtár

Kósa Lajos lakossági fóruma Kiskunfélegyházán
2019. május 3.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Áttekintő táblázatÁttekintő táblázat

Kereső
OK

Meghívók
Kölcsey Kör: Új arcok, régi harcok II.
Budapest, Polgárok Háza
2019. április 10. 18:00
XIX. Lakiteleki Filmszemle
A nevezési lapok és a filmek beküldési határideje: 2019. október 4.
Mindszenty szoboravatás és szentelő, valamint Mindszenty Emlékérem átadó

Petőfiszállás-Pálosszentkút kegytemploma 
2019. március 23. 10:30

További meghívókTovábbi meghívók

Lakitelek

TovábbTovább

Linkek

Linkek

Nemzeti Fórum

Lakiteleki Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Linkek

Linkek

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kereszténydemokrata Néppárt

Fidelitas

HírekSzemélyesÍrások, interjúkOrszággyűlésVálasztókerületKéptárÉrdekességElérhetőség
© Lezsák Sándor - Webmester - Régi honlap - Oldaltérkép