Hírek
Személyes
Írások, interjúk
Országgyűlés
Választókerület
Képtár
Érdekesség
Elérhetőség
Hírek, aktualitások
Paradigmaváltás az őstörténetben
2019. június 18.

Aki érdeklődik a magyar őstörténet iránt, annak érdemes lesz odafigyelnie a közeljövő hazai tudományos folyamataira, mert a természettudományos módszerek robbanásszerű fejlődése, a kutatás szabadsága és a kormányzat minden eddiginél nagyobb anyagi ráfordítása alapjaiban fogja megrengetni az elmúlt fél évszázadban begyepesedett dogmákat – mondta lapunknak M. Lezsák Gabriella régész, az MTA BTK Magyar Őstörténeti Témacsoportjának kutatója, aki a Kaukázus és a Kubán-vidék térségében az elmúlt években több alkalommal szervezett és vezetett régészeti kutatóutakat.

 

 

 

– Mi volt a célja az expedícióinak?
– A helyi múzeumok 9-10. századi leletanyagának tanulmányozása, a honfoglaló magyar jellegű leletek felgyűjtése, dokumentálása és a helyi régészekkel való kapcsolatfelvétel. A kutatóutak sikeresek voltak, a térségben dokumentált magyar jellegű leleteket azóta is folyamatosan közlik tudományos folyóiratok.
– Mégis, mi indít arra egy fiatal kutatót, aki ráadásul háromgyermekes édesanya, hogy régészeti expedíciókat vezessen egy olyan területre, amely az etnikai villongások miatt veszélyesnek számít?
– Az igazság keresése és a hiánypótlás. Az elmúlt években a magyar őstörténeti kutatásoknak újabb lendületet adott, hogy orosz régészek a Dél-Urál és az attól keletre eső nyugat-szibériai területeken honfoglaló magyar jellegű leleteket találtak. Megtörtént a leletek magyar részről való értékelése, aminek az eredménye röviden úgy foglalható össze, hogy a magyarságnak ebben a térségben lehetett az őshazája, és viszonylag gyorsan, egy 9. század eleji konfliktus miatt alig néhány évtized alatt innen költöztek be a Kárpát-medencébe. Amikor nyilvánvalóvá vált számomra a jelenlegi régészeti irányvonal egyoldalú szemléletmódja, akkor fogalmazódott meg bennem, hogy érdemes lenne végre a nemzeti krónikás hagyományok mentén is újraindítani a megszakadt kutatásokat. Ez pedig egyértelműen a Kaukázus térségébe és az ahhoz észak-nyugati irányban kapcsolódó Kubán-vidékre vezet. A Kau­kázus térsége egyébként ma már korántsem olyan veszélyes terület, kutatótársaimmal, az erdélyi magyar régésszel, Gáll Erwinnel, Somfai Kara Dávid turkológussal és Avar Ákos orientalistával teljesen szabadon, biztonságban utaztunk.
– Mi lehet az oka annak, hogy a hazai régészszakma többsége csak az Urál vidékére fókuszál, és az attól délebbi területeket nem veszi figyelembe?
– A 19. század második felében az összehasonlító nyelvtudomány a finnugor nyelvcsaládba sorolta a magyar nyelvet, és az erre épülő történeti értékelésekben ettől kezdve egynek vették a nép történetét a nyelv történetével. A 19. század végére két fő irányvonal bontakozott ki a magyar őstörténeti kutatásokban: az egyik főként a nyelvészeti adatok alapján a Volga-Urál vidékén és Nyugat-Szibériában kereste a magyarság őshazáját, míg a másik jóval délebbi területeken, össz­hangban az Árpád-kori krónikák magyar eredethagyományával, és az írott kútfők túlnyomó többségével. A finnugor dogmát követi az az irányvonal, ami kizárja a Kaukázus és a Kubán-vidék térségét a vizsgálódásokból. Ez a könnyebbik út, hiszen ha függetlenítjük magunkat a finnugor szemlélettől, akkor választ kell adnunk arra a kérdésre, miért van hasonlóság a magyar nyelv és az obi-ugor nyelvek között. Ez azonban egyáltalán nem feloldhatatlan kérdés, hiszen a magyarság nyelvének abban a korszakában, amit a nyelvészek ugor kornak neveznek, kapcsolatba kerülhetett egy kisszámú szibériai népességgel, a későbbi obi-ugorok elődeivel, akik átvették nyelvét és bizonyos fokig abban az archaikus állapotban őrizték meg, a nagyszámú magyarság nyelve viszont tovább alakult. Ezt az elképzelést támogatja az is, hogy a magyarság antropológiai arculata teljesen eltér az őslakos szibériai obi-ugorokétól. Egyébként már maga a finnugor elnevezés is megtévesztő, hiszen az ugor népnév alatt nem a történelemben valóban jelentős szerepet játszó ugor népeket, a magyarokat, bolgárokat, kutrigur, utrigur stb. népeket értik, hanem két kis lélekszámú, oroszul jugrának nevezett népet.
– A genetikai vizsgálatok is új eredményeket hoztak az őstörténeti kutatásokban. A szegedi egyetem kutatócsoportja szerint a honfoglaló magyarság génállománya a hun rokonságot bizonyítja. Egy másik kutatócsoport eredménye szerint viszont megvan a bizonyíték a finnugor eredetünkre, mivel azonosítottak egy olyan génállományt, ami a mai magyarokon és székelyeken kívül csak a legközelebbi nyelvrokonainknak tartott obi-ugorokban, a baskírokban és a volgai tatárokban van meg.
– A szegedi egyetem Genetikai Tanszékén a Török Tibor és Neparáczki Endre nevével fémjelzett kutatások valóban nagyon fontosak, hiszen egzakt módon valószínűsítették a hun-magyar folytonosságot, vagyis azt, amit az Árpád-kori krónikák állítanak. Genetikailag is alátámasztották, hogy a hunok valószínűleg egy kevert ugor-ogur, azaz a bolgár-törökökhöz közel álló népesség lehetett. A finnségi népekkel csak az évezredes ugor-ogur kulturális hatás okozhatta, hogy nyelveink közeledtek egymáshoz. A genetikai kutatások fontos tanulsága, hogy a régészetnek nem az a feladata, hogy illusztrációként szolgáljon a nyelvtudomány téziseihez. Ami a másik kutatócsoport eredményeit illeti, fontosak ezek is, ám a ma élő emberekből vett mintákból levonható következtetések során óvatosan kell eljárni, nem mellesleg ez a génállomány a mai kazahokban is megtalálható. Paradox, hogy amíg az MTA a finnugor rokonságról szóló vizsgálatok eredményeit propagálja, ráadásul egy százaléknyi genetikai arányra hivatkozva, addig a szegedi kutatók eredményeitől, amelyek a honfoglalók jóval magasabb arányú belső- és közép-ázsiai kapcsolataira mutattak rá, mereven elzárkóznak.
– A kétkedők itthon hogyan fogadták, hogy mégis vannak a kérdéses területeken honfoglaló magyar jellegű leletek?
– Tanulságos volt számomra, hogy azok, akik ezeket a területeket eddig negligálták, most hivatkozás nélkül használják publikációjukban azokat a leleteket, amelyeket mi mutattunk be a hazai kutatóknak. Tehát mivel már nem lehet a szőnyeg alá söpörni a tényeket, előre menekülnek, és megpróbálnak az élére állni ennek a kutatási iránynak is, vállalva akár etikátlan lépéseket. Ezeken azonban felül kell emelkedni, a lényeg, hogy ezek a leletek bekerüljenek a tudományos vérkeringésbe.
– Nyilván önök előtt is jártak már a térségben olyan kutatók, akik a magyarság nyomait keresték.
– Mivel az Árpád-kori krónikákban fennmaradt magyar eredethagyomány legősibb rétege a Meotiszhoz, vagyis a mai Azovi-tenger partvidékéhez, a Kubán-vidék és a Kaukázus térségéhez köthető, teljesen nyilvánvaló volt, hogy a középkor folyamán a keleten maradt magyarság felkutatása is ezeken a területeken kezdődött meg. A Csodaszarvas monda szerint a Meotisz és a Kubán-vidék volt a magyar etnogenezis színhelye és részben ide vonatkoztatható Kézai Simon krónikájának Szkítia, Transzkaukáziába, a Kau­kázuson túlra pedig a Terra Eviláth, vagyis az Eviláth földje megnevezés is. Terra Eviláth, ahol a magyar krónikák szerint Ménróth király és fiai, Hunor és Magor éltek, a Bibliában is szerepel, tehát valóban létező földrajzi terület volt a Kaukázus déli térségében. Bár Hunor és Magor Meotiszba költöztek, Kézai szerint Ménrót és a többi fia Perzsiában maradtak, és a Kézai-krónika születésének idejében, a 13. század utolsó harmadában is ott éltek. A 13. században IV. Béla magyar király megbízásából a domonkos rendi szerzetesek szintén a Kaukázus térségében keresték a keleten maradt magyarok nyomait, és ez az irányvonal később is meghatározó maradt, a nagyszabású, 19. század végi Zichy-expedíciókig bezáróan. A kommunizmus idején bebetonozódott finnugor dogma miatt blokkolódott a téma, a finnugor alapokon álló, a pártállam által kijelölt vezető kutatók ellehetetlenítették ennek az irányvonalnak a kutatását, gyakran kigúnyolva azokat, akik az általuk mesének titulált nemzeti krónikáink alapján közelítettek a témához.
– Milyen tapasztalatokkal érkeztek haza a kutatóutakról?
– Az elmúlt négy év alatt az összes észak-kaukázusi köztársaságba eljutottunk. Karacsáj-cserkesz, kabard-balkár, ingus, csecsen, észak-oszét, dagesztáni múzeumok 9-10. századi leleteit néztük át és nagyon sok párhuzamot találtunk a Kárpát-medencei leletanyaggal. Egyértelmű, hogy a Kaukázus északi előtere, a Kubán-vidék és az attól északibb, illetve észak-keletibb területek a 9-10. században egy kultúrkörhöz tartoztak. A leg­érdekesebb leleteket a Kubán-vidéken sikerült dokumentálnunk, tehát azon a területen, ahol a Csodaszarvas monda szerint a magyarság etnogenezise bolgár és alán környezetben végbement. Tavalyi kutatóutunk során meglátogattuk a moszkvai Mardzsani Gyűjteményt is, ahol szintén impozáns honfoglaló magyar jellegű nemesfém leleteket, például aranyozott ezüstszerelékes szablyákat, palmettamintás aranyozott ezüst övdíszeket, ékszereket és nyeregvereteket őriznek a Kubán-vidékéről és az Észak-Kaukázusból.
– Az önökkel kapcsolatba került helyi kutatóknak mi a véleményük arról, hogy magyar régészek honfoglaló magyar jellegű leleteket keresnek?
– Rendkívül segítőkészen állnak hozzánk. Az első kutatóút során találkoztunk egy idősebb régésszel a Középső-Kaukázusban, aki elmondta, hogy évtizedekkel ezelőtt hiába próbálta felvenni az egyik magyarországi vezető régésszel a kapcsolatot, jelezve, hogy honfoglaló magyar jellegű leletek vannak a térségben, válaszra sem méltatták. Mi csak a jéghegy csúcsát láttuk, és nyilvánvaló, hogy a leletek szisztematikus feldolgozása magyar részről sok időt és számos elhivatott kutatót igényelne. Tapasztalataim szerint a helyi régészeket is be lehet vonni, abszolút nyitottak.
– Mik lehetnek a következő lépések?
– Nyáron egy Kubán-vidéki lelőhelyen tervezünk közös ásatást az orosz kollégákkal. Reményeink szerint sikerül további sírokat feltárni, így genetikai vizsgálatokra is sor kerülhet. Hosszú évtizedek mulasztását kell pótolni. Aki érdeklődik a magyar őstörténet iránt, akinek fontos a nemzeti identitása, és hogy honnan származik a magyarság, annak érdemes lesz odafigyelnie a közeljövő hazai tudományos folyamataira, mert a természettudományos módszerek robbanásszerű fejlődése, a kutatás szabadsága és a kormányzat minden eddiginél nagyobb anyagi ráfordítása alapjaiban fogja megrengetni az elmúlt fél évszázadban begyepesedett dogmákat. A paradigmaváltás elkerülhetetlen lesz.
Magyar Hírlap

– Mi volt a célja az expedícióinak?

– A helyi múzeumok 9-10. századi leletanyagának tanulmányozása, a honfoglaló magyar jellegű leletek felgyűjtése, dokumentálása és a helyi régészekkel való kapcsolatfelvétel. A kutatóutak sikeresek voltak, a térségben dokumentált magyar jellegű leleteket azóta is folyamatosan közlik tudományos folyóiratok.

– Mégis, mi indít arra egy fiatal kutatót, aki ráadásul háromgyermekes édesanya, hogy régészeti expedíciókat vezessen egy olyan területre, amely az etnikai villongások miatt veszélyesnek számít?

– Az igazság keresése és a hiánypótlás. Az elmúlt években a magyar őstörténeti kutatásoknak újabb lendületet adott, hogy orosz régészek a Dél-Urál és az attól keletre eső nyugat-szibériai területeken honfoglaló magyar jellegű leleteket találtak. Megtörtént a leletek magyar részről való értékelése, aminek az eredménye röviden úgy foglalható össze, hogy a magyarságnak ebben a térségben lehetett az őshazája, és viszonylag gyorsan, egy 9. század eleji konfliktus miatt alig néhány évtized alatt innen költöztek be a Kárpát-medencébe. Amikor nyilvánvalóvá vált számomra a jelenlegi régészeti irányvonal egyoldalú szemléletmódja, akkor fogalmazódott meg bennem, hogy érdemes lenne végre a nemzeti krónikás hagyományok mentén is újraindítani a megszakadt kutatásokat. Ez pedig egyértelműen a Kaukázus térségébe és az ahhoz észak-nyugati irányban kapcsolódó Kubán-vidékre vezet. A Kau­kázus térsége egyébként ma már korántsem olyan veszélyes terület, kutatótársaimmal, az erdélyi magyar régésszel, Gáll Erwinnel, Somfai Kara Dávid turkológussal és Avar Ákos orientalistával teljesen szabadon, biztonságban utaztunk.

– Mi lehet az oka annak, hogy a hazai régészszakma többsége csak az Urál vidékére fókuszál, és az attól délebbi területeket nem veszi figyelembe?

– A 19. század második felében az összehasonlító nyelvtudomány a finnugor nyelvcsaládba sorolta a magyar nyelvet, és az erre épülő történeti értékelésekben ettől kezdve egynek vették a nép történetét a nyelv történetével. A 19. század végére két fő irányvonal bontakozott ki a magyar őstörténeti kutatásokban: az egyik főként a nyelvészeti adatok alapján a Volga-Urál vidékén és Nyugat-Szibériában kereste a magyarság őshazáját, míg a másik jóval délebbi területeken, össz­hangban az Árpád-kori krónikák magyar eredethagyományával, és az írott kútfők túlnyomó többségével. A finnugor dogmát követi az az irányvonal, ami kizárja a Kaukázus és a Kubán-vidék térségét a vizsgálódásokból. Ez a könnyebbik út, hiszen ha függetlenítjük magunkat a finnugor szemlélettől, akkor választ kell adnunk arra a kérdésre, miért van hasonlóság a magyar nyelv és az obi-ugor nyelvek között. Ez azonban egyáltalán nem feloldhatatlan kérdés, hiszen a magyarság nyelvének abban a korszakában, amit a nyelvészek ugor kornak neveznek, kapcsolatba kerülhetett egy kisszámú szibériai népességgel, a későbbi obi-ugorok elődeivel, akik átvették nyelvét és bizonyos fokig abban az archaikus állapotban őrizték meg, a nagyszámú magyarság nyelve viszont tovább alakult. Ezt az elképzelést támogatja az is, hogy a magyarság antropológiai arculata teljesen eltér az őslakos szibériai obi-ugorokétól. Egyébként már maga a finnugor elnevezés is megtévesztő, hiszen az ugor népnév alatt nem a történelemben valóban jelentős szerepet játszó ugor népeket, a magyarokat, bolgárokat, kutrigur, utrigur stb. népeket értik, hanem két kis lélekszámú, oroszul jugrának nevezett népet.

 

– A genetikai vizsgálatok is új eredményeket hoztak az őstörténeti kutatásokban. A szegedi egyetem kutatócsoportja szerint a honfoglaló magyarság génállománya a hun rokonságot bizonyítja. Egy másik kutatócsoport eredménye szerint viszont megvan a bizonyíték a finnugor eredetünkre, mivel azonosítottak egy olyan génállományt, ami a mai magyarokon és székelyeken kívül csak a legközelebbi nyelvrokonainknak tartott obi-ugorokban, a baskírokban és a volgai tatárokban van meg.

 

– A szegedi egyetem Genetikai Tanszékén a Török Tibor és Neparáczki Endre nevével fémjelzett kutatások valóban nagyon fontosak, hiszen egzakt módon valószínűsítették a hun-magyar folytonosságot, vagyis azt, amit az Árpád-kori krónikák állítanak. Genetikailag is alátámasztották, hogy a hunok valószínűleg egy kevert ugor-ogur, azaz a bolgár-törökökhöz közel álló népesség lehetett. A finnségi népekkel csak az évezredes ugor-ogur kulturális hatás okozhatta, hogy nyelveink közeledtek egymáshoz. A genetikai kutatások fontos tanulsága, hogy a régészetnek nem az a feladata, hogy illusztrációként szolgáljon a nyelvtudomány téziseihez. Ami a másik kutatócsoport eredményeit illeti, fontosak ezek is, ám a ma élő emberekből vett mintákból levonható következtetések során óvatosan kell eljárni, nem mellesleg ez a génállomány a mai kazahokban is megtalálható. Paradox, hogy amíg az MTA a finnugor rokonságról szóló vizsgálatok eredményeit propagálja, ráadásul egy százaléknyi genetikai arányra hivatkozva, addig a szegedi kutatók eredményeitől, amelyek a honfoglalók jóval magasabb arányú belső- és közép-ázsiai kapcsolataira mutattak rá, mereven elzárkóznak.

 

– A kétkedők itthon hogyan fogadták, hogy mégis vannak a kérdéses területeken honfoglaló magyar jellegű leletek?

 

– Tanulságos volt számomra, hogy azok, akik ezeket a területeket eddig negligálták, most hivatkozás nélkül használják publikációjukban azokat a leleteket, amelyeket mi mutattunk be a hazai kutatóknak. Tehát mivel már nem lehet a szőnyeg alá söpörni a tényeket, előre menekülnek, és megpróbálnak az élére állni ennek a kutatási iránynak is, vállalva akár etikátlan lépéseket. Ezeken azonban felül kell emelkedni, a lényeg, hogy ezek a leletek bekerüljenek a tudományos vérkeringésbe.

– Nyilván önök előtt is jártak már a térségben olyan kutatók, akik a magyarság nyomait keresték.

– Mivel az Árpád-kori krónikákban fennmaradt magyar eredethagyomány legősibb rétege a Meotiszhoz, vagyis a mai Azovi-tenger partvidékéhez, a Kubán-vidék és a Kaukázus térségéhez köthető, teljesen nyilvánvaló volt, hogy a középkor folyamán a keleten maradt magyarság felkutatása is ezeken a területeken kezdődött meg. A Csodaszarvas monda szerint a Meotisz és a Kubán-vidék volt a magyar etnogenezis színhelye és részben ide vonatkoztatható Kézai Simon krónikájának Szkítia, Transzkaukáziába, a Kau­kázuson túlra pedig a Terra Eviláth, vagyis az Eviláth földje megnevezés is. Terra Eviláth, ahol a magyar krónikák szerint Ménróth király és fiai, Hunor és Magor éltek, a Bibliában is szerepel, tehát valóban létező földrajzi terület volt a Kaukázus déli térségében. Bár Hunor és Magor Meotiszba költöztek, Kézai szerint Ménrót és a többi fia Perzsiában maradtak, és a Kézai-krónika születésének idejében, a 13. század utolsó harmadában is ott éltek. A 13. században IV. Béla magyar király megbízásából a domonkos rendi szerzetesek szintén a Kaukázus térségében keresték a keleten maradt magyarok nyomait, és ez az irányvonal később is meghatározó maradt, a nagyszabású, 19. század végi Zichy-expedíciókig bezáróan. A kommunizmus idején bebetonozódott finnugor dogma miatt blokkolódott a téma, a finnugor alapokon álló, a pártállam által kijelölt vezető kutatók ellehetetlenítették ennek az irányvonalnak a kutatását, gyakran kigúnyolva azokat, akik az általuk mesének titulált nemzeti krónikáink alapján közelítettek a témához.

– Milyen tapasztalatokkal érkeztek haza a kutatóutakról?

– Az elmúlt négy év alatt az összes észak-kaukázusi köztársaságba eljutottunk. Karacsáj-cserkesz, kabard-balkár, ingus, csecsen, észak-oszét, dagesztáni múzeumok 9-10. századi leleteit néztük át és nagyon sok párhuzamot találtunk a Kárpát-medencei leletanyaggal. Egyértelmű, hogy a Kaukázus északi előtere, a Kubán-vidék és az attól északibb, illetve észak-keletibb területek a 9-10. században egy kultúrkörhöz tartoztak. A leg­érdekesebb leleteket a Kubán-vidéken sikerült dokumentálnunk, tehát azon a területen, ahol a Csodaszarvas monda szerint a magyarság etnogenezise bolgár és alán környezetben végbement. Tavalyi kutatóutunk során meglátogattuk a moszkvai Mardzsani Gyűjteményt is, ahol szintén impozáns honfoglaló magyar jellegű nemesfém leleteket, például aranyozott ezüstszerelékes szablyákat, palmettamintás aranyozott ezüst övdíszeket, ékszereket és nyeregvereteket őriznek a Kubán-vidékéről és az Észak-Kaukázusból.

– Az önökkel kapcsolatba került helyi kutatóknak mi a véleményük arról, hogy magyar régészek honfoglaló magyar jellegű leleteket keresnek?

– Rendkívül segítőkészen állnak hozzánk. Az első kutatóút során találkoztunk egy idősebb régésszel a Középső-Kaukázusban, aki elmondta, hogy évtizedekkel ezelőtt hiába próbálta felvenni az egyik magyarországi vezető régésszel a kapcsolatot, jelezve, hogy honfoglaló magyar jellegű leletek vannak a térségben, válaszra sem méltatták. Mi csak a jéghegy csúcsát láttuk, és nyilvánvaló, hogy a leletek szisztematikus feldolgozása magyar részről sok időt és számos elhivatott kutatót igényelne. Tapasztalataim szerint a helyi régészeket is be lehet vonni, abszolút nyitottak.

– Mik lehetnek a következő lépések?

– Nyáron egy Kubán-vidéki lelőhelyen tervezünk közös ásatást az orosz kollégákkal. Reményeink szerint sikerül további sírokat feltárni, így genetikai vizsgálatokra is sor kerülhet. Hosszú évtizedek mulasztását kell pótolni. Aki érdeklődik a magyar őstörténet iránt, akinek fontos a nemzeti identitása, és hogy honnan származik a magyarság, annak érdemes lesz odafigyelnie a közeljövő hazai tudományos folyamataira, mert a természettudományos módszerek robbanásszerű fejlődése, a kutatás szabadsága és a kormányzat minden eddiginél nagyobb anyagi ráfordítása alapjaiban fogja megrengetni az elmúlt fél évszázadban begyepesedett dogmákat. A paradigmaváltás elkerülhetetlen lesz.

Magyar Hírlap

 


Képtár


Kurultaj Kollégium a Népfőiskolán
2019. október 3-4.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Áttekintő táblázatÁttekintő táblázat

Kereső
OK

Meghívók
Kampányfórum rendezvény - Hőgyész
Kölcsey Kör: Mikor lesz békesség az Úzvölgyében?
Helyszín: Polgárok Háza

Időpont: 2019. szeptember 18. (szerda), 18 óra
Lovarda ünnepélyes megnyitó
Helyszín: Lakitelek Népfőiskola - Hungarikum Liget - Lovarda 

Időpont: 2019. szeptember 28. (szombat), 11 óra
További meghívókTovábbi meghívók

Lakitelek


TovábbTovább

Linkek

Linkek

Nemzeti Fórum

Lakiteleki Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Linkek

Linkek

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kereszténydemokrata Néppárt

Fidelitas

 

 


HírekSzemélyesÍrások, interjúkOrszággyűlésVálasztókerületKéptárÉrdekességElérhetőség
© Lezsák Sándor - Webmester - Régi honlap - Oldaltérkép