Hírek
Személyes
Írások, interjúk
Országgyűlés
Választókerület
Képtár
Érdekesség
Elérhetőség
Hírek, aktualitások
Szíki Károly: A szeretet szivárványhídján
2019. július 9.

 

Lezsák Sándor: A rozsdás kések ellenében című könyvéről

Lezsák Sándor: A rozsdás kések ellenében című könyvéről megjelent írás.

 

Letérdel az ember, hogy felette zúgjanak el a viharok. S ebben a viharelzúgásos sorsállapotban összegződik benne minden. Elzúgnak viharaink, ahogyan Lezsák Sándor évei és kísérletei felett is, miközben az úton járva kocsikísérőből eljutott a kísérletező politikus szakmáig, sosem esve ki önmagából és a tanári hivatásból.

Frakciótagsága mára kiszélesedett, mert a Nagy-Magyarországban járó frakciónak, a vándorirodalmárok társaságában él, ír. A valóságban nem csupán él, de azt megéli és ahol teheti, beépíti élményeit a szövegeibe. Most összegez, mintha valami lezáródna, mintha valami bezáródni akarna.

A 2018-ban napvilágot látott Rozsdás kések ellenében kötetében megjelent válogatott írások (2009-2018) erre nyitnak kérdést: az elmúlások, elmaradásaink ölelésére, öldöklésére. Valódi szembenézés ez a kötet a földönfutó idővel, benne azokkal az epizódokkal, gyorsfelvételekkel, amelyek csak egyszer adatnak meg a szerencsések számára, mások észre sem veszik. Az elmenők utolsó földi stációjánál, a temetéseken  mond beszédet és ezeket gyűjti egybe a Lélekharang fejezetben. 17 búcsúbeszéd Csurka István, Pozsgay Imre, Horthy Istvánné, Pongrátz Ödön, Püski Sándor, Nagy Lajos, Rázmány Csaba, Bodor Ferenc, Sváb Kovács Sándor, P.Vezér Ferenc, Anka Balázs, Dobos Krisztina, Borbándi Gyula, Puskás Mihály, Bedő György, Apáti Miklós, Kovács Kálmán temetési szertartásán.

Lezsák Sándort nem véletlenül hívják meg bensőséges emlékbeszédek megtartására, hiszen tapasztalati tény, hogy felkészült ember, aki adott pillanatban a legtöbbet igyekszik kihozni önmagából. Megsűrűsödött körülöttünk a kortársak bejelentkezése az elmenetelre, sorra nyomogatják a hozzátartozók a telefongombokat, írják elektromos leveleiket, tudatván, hogy valaki megint elment közülünk, készítsük a következő fekete öltönyt, írjuk a legújabb búcsúbeszédet. Ezek a próbatételek egyre sűrűbbek az írópolitikus életében is.

Lezsák Sándor minden búcsúztató beszédében, avatási szertartásokon értékmentő ember, aki az értékteremtő és őrző emberre vetíti vissza a gyászolók figyelmét. Rendíthetetlen hitűekről, a hosszan virrasztókról, a mindig virrasztókról szól, akiknek tisztességét kőtáblákba és szívünkbe kell vésni. Korbácsos kor üldözötteinek, szuronyok, szovjet géppuskák árnyékában felnövőknek, az örök bizonytalanságban is példát mutatóknak, a sortüzek áldozatainak (Tiszakécske, 125.oldal) és a Gulagok megsemmisítő gépezetei - az azokat működtető bíróságok, kommunista banditák - deportáltjainak, áldozatainak (A Hortobágyi Gulagról, 119.oldal) állít emléket. A megtorlás elől menekülni kényszerülők, a száműzöttek, elsodort szabadságharcosok, a búvópatak nemzedék összekötő erejét, értük őrzött tiszteletét fogalmazza beszédében, magasra emeli azokat, akiknek tetteiből erőt, bátorságot meríthetünk: kolostorépítőkből a Hargitán (99.oldal), Márton Áron életszentségének útját járók áldozatvállalásából. Számos írásából kiolvasható, hogy ő Jézus társaságában csapatjátékos, jól érzi magát a hívő ember bőrében, jó munkatársa Jézusnak.

Egyre szűkülő érdeklődést mutató korunkban megpróbálja a történelemeszméltető szerepét magára vállalni. Bizonyára nem reménytelenül, de talán csak szerény eredménnyel. Heroikus tett ez, mely a meglévő reménységgel még pislákoló, de folyton halványuló fényerőt megújítja bennünk. Ha a történelmi térerő benne is elfogy, akkor fölkapaszkodik Gálfalvi Gyurka írótársával az Istenszékére, elég magasra ahhoz, hogy feltöltődjön az emberi lélek-akkumulátor, és kitartson a következő hetekben, hónapokban, hogy közben a nemzetegyesítő történelmi folyamat feltartóztathatatlanságáról mondjon el egy igét. Miért is ne tehetné, hiszen diktatúrák, parancsuralmi rendszerek szemétdombján miért ne üvölthetnénk bele, hogy győzelem, emberek!- fel kellene ébredni, hogy győztünk! Csipkedjük meg egymást! Lezsáknak minden elmondott beszéde, leírt sora tele van ilyen életre csipkedésekkel. Van még 2 évünk, hogy felkészüljünk az Elég volt, igazságot a magyar nemzetnek!- kiüvöltésére, az autonómiák megadásának kezdeti lépéseire. Térerő lesz hozzá, csak éljünk vele!

A magyarság lelki egysége legfontosabb, de darabolt, mint az 1920 utáni országunk, és hiányérzetként lépked egy-egy emlékállításban, s éppen ezért  a lelki egységet szolgáltató személyeket, felekezeteket meríti fel az elmúlás veszélyes iszapjából: 1956 forradalmából a megmaradtakat, Pongrátz Ödönt és árnyékában Gergelyt, s a többi Corvin-közi bajtársukat. A torkon vágott forradalmat mutatja meg tisztító tűzben, nem feledve és éles lángot dobva a kommunizmus rémtetteire, majd a nyomában feltüremkedő emigrációra, mely csak betekintés és intés: vigyázzunk a strázsán, mert a kivándorlás mindennapos rémképpé vált. Sokat vesztettünk akkor, amikor a kiprovokált forradalom következményeként fellángolt szabadságharcban elmentek az ország építésére kiszemeltek, köztük a legjobbak is, s lettek a búvópatak emigráció. Így emlékezik Bánkuty Gézára és Ilonára, akik feltérképezhetetlen mértékű támogatásban segítették a kicsinyre zsugorodott és lehetőséggel bíró hazát, melyet kényszerűségből hagytak el ők is, és teremtettek új otthont Floridában. Új hazát keresőkre figyel, s ha teheti, le is írja, hogy ne maradjon kiénekeletlen a fájdalom. A Pető Ferenc mellszobrának avatásán visszatérő vendégek neveit említi, közülük már sokan elmentek, de felmutatja, hogy ne maradjon megjelöletlen, filmszerűen előhívható legyen Tollas Tibor Varázskörének népes tábora: az ausztráliai Kovács Erzsike, Gulyás Györgyiék, Galló Gézáék, a svédországi Pap Iván, az amerikai Pető Ferenc. E sorok írójának igen kedves, hogy Lezsák megemlékezik a venezuelai Tar Pálma költőnőről is, akinek Lakitelken a Múzeumban kiemelt helyet szentel, kinek fennmaradt írásaiból e sorok írója kötetet szerkesztett.

Lezsák Sándor a kiűzetéssel minden könyvében érzelmesen foglalkozik, de az eredővel is: Trianonnal, ’56 szabadságharca utáni stációinkkal, száműzöttekkel, számkivetettekkel: Tollas Tiborral, Wass Alberttel, Püski Sándorral, Határ Győzővel, Gombos Gyulával s ezt ha teheti, ebben a könyvében is kitakarja, mint nem hegesedő sebet (45. és 125. oldalon---Tiszakécske jajsikolya, a 135.oldalon Nyírő József emlékére).

Nem csak idillikus - csak az emberi nagyságokat felmutató - kötet ez, mert figyelmeztet a csalódás és kudarc forrásainak jelenlétére is: hazai zsoldosokra, kollaboránsokra, a rablóprivatizatőrökre, cinikus vérprofikra, a kiszolgáltatott helyzetbe sodró, lelki száműzetést elrendelő ócska figurákra, a teremtett világot züllesztőkre, történelmi bűnözőkre, az ügyeletes történelmi vadkanokra. Emlékeztet és egyben meghirdeti a kötelező penzumot: néven kell nevezni a bűnözőket, gyilkosokat (Sas Kálmán 1956 utáni erdélyi megaláztatása a 114.oldalon). Némi áthallással, írók-költők gondolatait kiemelve flitteres álérzelmek felkorbácsolóira, és giccsparádéra fókuszálva aktualizál, majd tetszetős mondatot idéz: tovább csúnyul a világ, a sakálok megint védett állatok, a pacsirták pedig végveszélyben vannak (Apáti Miklós, 60-61.oldalon, Kovács Kálmán 65.oldalon). Lehet, csak fikció, lehet, hogy életérzés?

Forrásvidékeket tár fel, és életutaknak máig ható tanulságaira fókuszálva erkölcsi tőkét kovácsoló papokhoz, közéleti személyiségekhez, forradalmárokhoz,ösztönző könyvkiadó idolokhoz visz, visszahódító, méltó rang-és helykereső feladatok súlyosságára és súlyára tapint, mindig szem előtt tartva „a családot, a keresztény  értékrendet megtartó, erősítő hitet és gyakorlatot” (Rázmány Csaba, 13. oldalon). Így bevallottan is „a szeretet szivárvány-hídján” társ marad a  közösségerősítő szolgálatokban. Hittel hirdeti: a veszélytudat rendkívüli erőfeszítésre, összefogásra képes ösztönözni (II.Rákóczi Ferenc a 94. és Mindszenty József 97.oldalon). A veszélyeztetés magas fokán idézi Mindszenty bíboros kegyetlenül időszerű mondatát: „Magyarországon a jelen korban nemcsak a magyar egyház, nemcsak a magyar vallás, nemcsak Magyarország sorsa forog kockán, hanem elsősorban a katolicizmusnak az ügye az egész világon.” Érdemes a kijelentés időpontjára figyelmet fordítani:1945! Ma is megriad a lélek, hiszen a fenyegető migráns áradatnál a közeli és távoli jövő kérdése e mondat mentén értelmezhető: mi lesz itt? Mi leszünk itt egyáltalán? Zaklatott időkben a szentek és hősök élete volt az erőforrás, nem lehet másként ezután sem, s mivel azokból van bőven, hát hinni kell, nem csak remélni! Márton Áron csíkszeredai szobrának avatásán ezt erősítendő már így fogalmaz: „A nép szikla, melyre a nemzet élete biztosan épül.” Ezt a sziklát kell védeni, hogy ne porladjon.

Figyelmeztet a lélek drámai tusakodásában a közvetlen feladatunkra is: életünk karbantartására, mert ”egy pillanat alatt minden megszűnhet, tervek, álmok, remények, mint egy színes szappanbuborék, úgy pattannak szét, elillan, vége mindennek vége…” (Bodor Ferencről, 20.oldalon).

Izgalmas olvasmányt kínál az előszót megíró Bíró Zoltán, s valóban nem húzza csőbe azt, akinek kezébe kerül a Kairosz Kiadó jóvoltából napvilágot látott, 4 fejezetből álló 235 oldalas könyv. Lezsák példázatosan fűzi össze saját gondolatait egy-egy  búcsúztató beszédben  a távozó személy nagyságához kapcsolódóan, és a szoboravató ünnepélyeken a kiemelkedő talentumok cselekedeteihez remekül ágyazza be saját gondolatait. Izgalmasan aktualizál, amikor egy-egy személyiség több tucat erényei közül meg tudja találni a legtömörebben kifejezhetőt. Mert a kötet nagy erejű sodrását éppen a tömörség adja. Így például a saját nemzeti út minősége jegyében új  szellemi erőtereket nyitó-megújító embert tiszteli Püski Sándorban és a jövő követelményét fogalmazta meg: a nemzetgyilkos disznófejű nagyurak tékozlása és tobzódása idején a magyarság érdekében dolgozzunk olyan megvalósítható programok és magatartásformák kialakításán, amelyek segítségével a nagyobb létbiztonságot, a magyar társadalom erkölcsi alapú békességét meg tudjuk teremteni. E máig aktuális programot Püski Sándor temetésén fogalmazta meg 2009. augusztus 13-án.

De lényeglátásának példája az is, ahogyan más írókra, könyvkiadókra emlékezik: Borbándi Gyulára, Apáti Miklósra,Bedő Györgyre, Tollas Tiborra, vagy éppen a Művészkirályokra, Királynőkre: Latinovits Zoltánra, Ruttkai Évára…

Az együtt sírunk, nevetünk belátása, az egy csónakban evezünk felelőssége jellemzi minden búcsúztató beszédét, melyekben az ember és szülőföldje, szabadsága és felelőssége képletébe helyezi az elmenőt, a már csak szoborban emlékeztetőt, aki csak látogatóban volt itt e földön, de nem mindegy, mit tett hozzá a haza gyarapodásához.

A nemzetpolitika napszámosává szegődik, fújja a dalt, nem mindenkor jó kedvből, de fújja, mint a rendszerváltásnak kikiáltott valamiről, de vallja, hogy nem minden úgy sikerült, ahogyan azt ők gondolták  a lakiteleki sátor alatt.

És mindezen gondolatainak megágyaz, ha búcsút fogalmaz, s ahová csak illik, akihez odapasszol, élénken emlegeti: a forradalom befejezetlen, a rendszerváltás is az, és ezen a damaszkuszi úton van még remény a fordulatokra,  a megtérésekre, csak imádkozni ne legyünk restek (Pozsgai Imre, 52.oldalon), még ha ez a színpad néha kínpad és nehéz az őszinte szerepformálás.

Csurkát sokan szeretnék már nem ismerni, nevét nem hallani. Ebben a süket ordítozásban Lezsák példamutatóan áll a vátesz-író politikus koporsójánál, mely a nyolcadik, vagy ki tudja hányadik, amelyet el akar végleg kaparni a magyarság egy kicsinyke, de hangos részlete. Nehézfiú volt, de Muszály Herkules is - vallja Lezsák, egybeszedve koporsójánál minden illendő és kellő gondolatot. Nagy jellemek tesznek ilyet, mit ő tett, mert kezet nyújtott a nyújtózkodó és segélykérő, mozaikká tördelt nemzetféltésnek.

Csurka tagadhatatlanul vátesz volt, de Lezsák is az, hiszen elég csak a 2001-január 16-i beszédére figyelmezni (Pongrátz Ödön, 25.oldalon): „új korszaknak kell következnie, mert ahogy a sötétségre, a derengés, a világosság ideje jön el, úgy most is eljön egy tisztább, világosabb korszak…”

Az áhított váltás megtörtént. Már rajta is múlik, mivé válik a kezük alatt!

Mélyről merve Csurkáról mer beszélni, a halk halottról újra fellebbenti a leplet. Mer beszélni!- ez nagy dolog ma, a hallgatás kényelmébe burkolózott értelmiség szorongó látványának éveiben. Úgy szólal meg, hogy felszabadít az önfeladásban, hogy merjünk beszélni gróf Teleki Pálról, legyen bátorságunk szólni és cselekedni is!  Így szólít meg, ösztönöz, szinte lázít: merjünk szobroz állítani Tóth Ilonkának, Wass Albertnek, köztéren szobrot emelni gróf Teleki Pálnak ( Gróf Teleki Pál szoboravató ünnepségén, 71-72.oldalon). Lezsák nem áll meg a személyes felelősségnél, felelőtlenségnél, tunyaságnál-gyávaságnál. Nagy Szeder István mellszobrának kiskunhalasi avató ünnepségén konkretizál: „súlyos erkölcsi adóssága van az önkormányzatnak, kormányzatnak, nemzetünknek azok iránt, akik életsorsukkal, rendíthetetlen küzdelmükkel álltak helyt az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc világtörténelmet is formáló napjaiban.” Ugyanezzel az elánnal áll Tollas Tibor meghurcolt költő időt álló történelmi bátorságának és igazságmegszállottságának emléke mögött (156-184.oldalon).

Tudja és értékeli a mondást: vékony a jég, könnyen beszakad (Nagy Szeder István, 79.oldalon), ezért óvatosan, de életveszélyes léthelyzetet érzékelve egyensúlyoz maga is a kimondható és kimondhatatlan között: „megtapasztaltam új politikai fagyokat, jégverést, de jégzajlást is, mocsaras állóvizet, szárazságot, politikai sáskajárást és pusztító árvizeket is”.

Szó-szablyákkal darabolt állampolgári létben jeles cselekedet Lezsák részéről, hogy puszta szócsatak-szócsatáktól távol éles fényben jeleníti meg a nemzet számára követendő, norma- és példaadó nagyságokat, államférfiakat, politikusokat, egyházfikat, írókat. Hiteles személyiségeket, akik az érték- és érdekdevalváció jelen világában vissza és észhez térítik a kisiklott életeket, programokat, szólavinákat. Így jeleníti meg Nagy-Magyarország számos városában (Budapest, Szeged, Kecskemét, Kiskunhalas, Lakitelek, Nagykálló, Tiszaalpár, Veszprém, Kassa, Csíkszereda, Nyugat-Ukrajna Csallóköz Érmihályfalva) a szobrok avatásán Bethlen Gábor,Gróf Teleki Pál, II. Rákóczi Ferenc, Mindszenty József, Márton Áron, Szent Imre herceg, Petőfi Sándor, Ratkó József szellemiségét.

Erőt egyesítő jó ügyek szolgálatában álló igaz magyar embereket gyűjtött lapjaira az író, vallván: akkor növekszünk, ha szolgálunk, s beszédein átsugárzik, hogy testben és lélekben egységes, emberséges élet esélyeiről szól, azokat keresi, akiknek példázatos személyiségeinek, tetteinek felvillantásával hinni lehet és érdemes, hogy az övéké lehetséges út volt, és van még ilyen számunkra is, csak éljünk ezzel a lehetőséggel. Ebbe a dallamos hitbe tartozónak érzi és hirdeti a Kurultáj megnyitóján mondott köszöntője értelmében (190.oldal) Bugac rendezvényeit is, teljes lélekkel hiszi, hogy ez arról szól, amiről kellene szólni és támogatja, kiáll mellette, hogy a turáni rokonság és származástudat felélesztése közös feladat, hiszi ezt teljes hittel,  de a hamis megvalósítások sorozatát már nem követheti, ahol az üzleti érzék mögött háttérbe szorul az érték, amiért ő is frontot nyitott. Öntudatunk újjáépítésében egyre több szemfényvesztő és udvari protokoll kerül centrális erőtérbe, mely közös  múltunk kristálytiszta megtalálásában csak ködösítést mozgósít és zseb-magyarságot szakít ki. Magyarok vagyunk és leszünk a hiszékenység vámszedői nélkül is, s legfőképpen nélkülük!

E sorok írójának különösen kedves a kötet 2. része, a Szobrok előtt, benne a Berecz Skolasztika, mert szülőfalum közelében található Tiszaalpárról oly nagy szeretettel ír a Berecz Skolasztika mellszobrának avatása kapcsán, hogy megálljt parancsol az olvasásban és az írásban is, s egy perc néma csendre int, önvizsgálatra legfőképpen. Aki tudja, mi volt az arzén per a Tiszazugban, az elmegy és békét keres vagy belegabalyodik az évszázad nagy gyilkosságsorozatába, aki megperzselődött már Tiszaalpár világában, szintén így választhat. (Tiszaalpár az ősi szokásokat rendezvényeivel is kifejezi. Ezen a nyáron volt a XV. Ősi Magyar Szer-találkozó A nyári napfordulón: dobosok találkozója, tisztítások, gyógyítások, - női szertartás, - Lélekzengetők zenekar előadása, - Őseink hitvilága, Fehérholló Öskü előadása, - táltosok, dobosok bemutatkozása, - TŰZ szertartás, - Őseink hangja, nagy közös éneklés, dobolás, - közös szer, táltosok, regösök, tudók, vezetők, dobkörök egységével, - virrasztás tűz mellett, - reggeli NAP köszöntő).

Nem kell a sok beszéd, s ami a 89-93.oldalt átjárja, belemar az emberbe. A tiszaföldvári és az alpári földvár maradványai összekötnek, mert honfoglalás kori minden, még a gondolatok eredetisége is. Szétzilált, szétvert gondolatokat gyűjtöget apró magányában Lezsák. Tanár ember ő, persze, hogy fáj neki minden, amit a gyalázat korszaka szétvert, családokat szétszakított, de mert hitbéli erőforrás ez a hely, a zarándoktestvérekkel együtt ő is megerősíti. Megírja, elmondja, egybeforrasztja a megmaradt tükörcserepeket és hervadhatatlan hittel odailleszti Lantos Györgyi szobrászművész bronzszobra mellé. A Berecz Skolasztika Tisza-mellékről való, zsoltáros mélységből törnek elő a szövegek, amit mindenki érthet, de igazán csak a tiszazugiak érzik,mert ahhoz Tisza mellett kell napvilágot látni és eltávozni mindörökké. Mázsásan súlyos hasonlatokat vonszol elő a narrátor, amikor e táj vésett arcú múltjából varázsolja életre az ősi néptörmeléket: „Ady Endre elvadult tája ez, ahol égig érnek a gizgazok, ahol Móricz Zsigmond szavai szerint csirkét akkor esznek, ha a csirke beteg vagy a gyerek”. De ez csak a távoliak diagnózisa. Akik közelebb éltek, mint e sorok írója, akinek Nagyréven élt a rokonsága és az arzén-pert közelről ismeri, megvési mélyen az, ahogyan Lezsák ráemeli szavait e tájra, s a megdöbbentő gyilkosságsorozatot teríti ki a 91. oldalon, idézve Ládonyi Emese tanulmányából egy apró, de annál megrázóbb részt. Igen, ez is a magyar valóság része volt, amit jó lenne egyszer kitörölni az emlékezetből, de ugyanakkor jó lenne sohasem feledni, mert ezek a szörnyű példák is képessé tesznek embereket arra, hogy a hit és szeretet erejével a bűn okozta bénultságból kiemeljünk egy embert, egy tájegységet. Misszió ez is, ha nem hangzatos, hát kötelező esőben, sárban, lóháton vagy éppen a legmodernebb kocsiba vágódni és menni, menni!

Példamondatok százai, példaadás kérésének ezrei ágaskodnak Lezsák lapjain, mert új romokban heverünk, de ha észrevesszük feladatunkat, felemelhető a nemzet feje. Az elhagyatott tanyavilág és az elesettek védelmében írt proklamációja ez, elsőrangú célok megválasztásához. A haza egy futóhomok-Alföld most, kevés akáccal és sok viharral, kevés valódi hittel, sok hétvégi álhitgyakorlással. Mindenki mellett nem állhat egy szent leány, egy népfőiskola, egy polgármester, egy képviselő, hogy okos holnapra tanítsa. Elegendő lenne csak a humanitárius hittel élő és alkotó Lezsák tanításait olvasni! Elég lenne az elinduláshoz!

Hogy miért Rozsdás kések? Döbrentei Kornél verse után, ahol a kések még fényes pengék voltak, de ezek a szúró eszközök, gyilkos pengék nem tűntek el. Vannak, miként korunk bűnözői is, akik a Gulagokat megtervezték és üzemeltették, akik ’56 vérbefojtását megtervezték és végrehajtották, akik az Andrássy úton élvezkedtek emberek kínzásában, akik túlélték 1990 rendszermódosulását és kezükben ott van az egykori véres penge, mára rozsdás bajonett.

Mesze hangzó harangszó lett, ahogyan hitte, Lezsák Sándor minden mondata!

Megjelent: Búvópatak - polgári, kulturális és társadalmi havilap 2019. júliusi számában.


Képtár


Akadálymentes nap a Népfőiskolán
2019. június 29.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Áttekintő táblázatÁttekintő táblázat

Kereső
OK

Meghívók
Kölcsey Kör: Új arcok, régi harcok II.
Budapest, Polgárok Háza
2019. április 10. 18:00
XIX. Lakiteleki Filmszemle
A nevezési lapok és a filmek beküldési határideje: 2019. október 4.
Mindszenty szoboravatás és szentelő, valamint Mindszenty Emlékérem átadó

Petőfiszállás-Pálosszentkút kegytemploma 
2019. március 23. 10:30

További meghívókTovábbi meghívók

Lakitelek


TovábbTovább

Linkek

Linkek

Nemzeti Fórum

Lakiteleki Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Linkek

Linkek

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kereszténydemokrata Néppárt

Fidelitas

 

 


HírekSzemélyesÍrások, interjúkOrszággyűlésVálasztókerületKéptárÉrdekességElérhetőség
© Lezsák Sándor - Webmester - Régi honlap - Oldaltérkép