Hírek
Személyes
Írások, interjúk
Országgyűlés
Választókerület
Képtár
Érdekesség
Elérhetőség
Hírek, aktualitások
Átadták az új kerékpárutat Jakabszálláson
2019. október 10.

Tegnap ünnepélyes keretek között átadták a község új kerékpárútját. A mintegy 2700 méter hosszú kerékpárút megvalósítására Jakabszállás 210 millió forintot nyert el a megyei önkormányzat által koordinált Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében.

Az ünnepélyes átadón elsőként Szabó György Róbert polgármester szólt.

A húszéves tervből ma valóság lett. A lakosság már hetek óta használja a kerékpárutat. Rögös út vezetett idáig, de sikerült – hangsúlyozta, majd köszönetet mondott a támogatásért Rideg Lászlónak, a megye közgyűlés elnökének, és Lezsák Sándornak, a térség országgyűlési képviselőjének, az Országgyűlés alelnökének, valamint minden szakembernek, aki közreműködött a projektben. Végül háláját fejezte ki azoknak, akik ingyen ajánlották fel a telkük egy részét a kerékpárút javára.

Rideg László megyei elnök örömmel fogadta el a meghívást az ünnepre.

Az elmúlt években 63 milliárd forintot fordítottunk a megye 118 településére. Olyan projekteket támogattunk, melyekre valóban szükség volt az adott településen. Ez a kerékpárút csak egy a több, mint ötszáz létesítményből, mely a TOP keretében elkészült. Jakabszállásra félmilliárd forint jutott, így a kerékpárút mellett más beruházások is megvalósultak.

Lezsák Sándor beszédében a kerékpárút fontosságát emelte ki elsőként.

Az új kerékpárút biztonságosabbá tette a kerékpározást, és az autós közlekedést is. A most elkészült több mint két kilométeres kerékpárút is mutatja, Jakabszállás lendületben van a folyamatos fejlődés révén. S ez így van két évtizede, mióta én országgyűlési képviselőként látom – mondta Lezsák Sándor, majd köszönetet mondott Rideg László elnöknek, aki példaértékűen kezelte a TOP-os pályázatokat. A beszédek után az új kerékpárutat megáldotta Szécsényi Attila katolikus plébános és Prózsa István református lelkész. A programot BMX freestyle műsor zárta.

Sebestyén Hajnalka, Petőfi Népe

 

 


Képtár


Kurultaj Kollégium a Népfőiskolán
2019. október 3-4.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Áttekintő táblázatÁttekintő táblázat

Kereső
OK

Meghívók
Kampányfórum rendezvény - Hőgyész
Kölcsey Kör: Mikor lesz békesség az Úzvölgyében?
Helyszín: Polgárok Háza

Időpont: 2019. szeptember 18. (szerda), 18 óra
Lovarda ünnepélyes megnyitó
Helyszín: Lakitelek Népfőiskola - Hungarikum Liget - Lovarda 

Időpont: 2019. szeptember 28. (szombat), 11 óra
További meghívókTovábbi meghívók

Lakitelek


TovábbTovább

Linkek

Linkek

Nemzeti Fórum

Lakiteleki Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Linkek

Linkek

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kereszténydemokrata Néppárt

Fidelitas

 

 


HírekSzemélyesÍrások, interjúkOrszággyűlésVálasztókerületKéptárÉrdekességElérhetőség
© Lezsák Sándor - Webmester - Régi honlap - Oldaltérkép