Hírek
Személyes
Írások, interjúk
Országgyűlés
Választókerület
Képtár
Érdekesség
Elérhetőség
Hírek, aktualitások
70 éves a Szanki Olajbányász Sportegyesület
2016. október 18.

Húsz tablón elevenednek meg a község sportéletének legemlékezetesebb történései azon a kiállításon, amivel a szanki sportegyesület hetven éve előtt tisztelegnek.

Kupák, érmek, oklevelek, sportzászlók és mezek sokasága idézi a szanki sportsikereket a tekecsarnokban megnyitott tárlaton. A szervezett sportéletet 1946. szeptemberétől jegyzik a faluban, amikor megalakult a Szanki Testedzők Egyesülete.

„A foci szeretete indította el a szanki egyesületi sportot” – idézi az egyik tabló Csepregi Imre (1921-2007) visszaemlékezését, aki sportvezetőként, négy évtizeden keresztül meghatározó alakja volt a falu közéletének. Az egykori vásártér területe lett az első labdatér, ahol a „mezítlábas szanki gyerekek” csapatként léphettek pályára. Futballcipőt se nagyon láttak akkoriban, egységes mezek sem nagyon akadtak, de a foci iránti alázat és szeretet összetartotta a helybéli fiatalokat, akik az 1960-as évek közepén feljutottak a megyei első osztályba is.

70 éves a Szanki Olajbányász Sportegyesület

A futball volt akkoriban a szórakozás, 200-300 néző járt rendszeresen a meccsekre. A szanki csapatnak jól ment, és a vizitálók gyakran csak annyit kérdeztek a meccs előtt: „Játszanak-e a Papok?”. Ugyanis, ha Béla és István pályán voltak, nem sok siker termett az ellennek. Anekdoták sokasága idézte a hőskort a kiállítás megnyitó előtti beszélgetésen, ahol a múltidézésben Szabó-Mikor Évát Vágó György, Oláh László és a kiváló tekéző Török Julianna segítette.

A sportegyesület 1955-ben újjáalakult Egységes Falusi Sportkör névén, majd a község történetének legjelentősebb történése, az olajipar megtelepedését követően, 1968-tól kezdve, mindmáig Olajbányász Sportegyesület a neve.

70 éves a Szanki Olajbányász Sportegyesület

A foci mellett idővel más sportágak is meghonosodtak a településen, köszönhetően az olyan remek testnevelőnek, mint az idén elhunyt Szabó Gyulának, aki télidőben – még tornaterem híján korcsolyázni, jéghokizni tanította a gyerekeket a Szapári-rét jegén –, de a tollaslabdát is ő ismertette meg a faluban. Tőrvívók, a női és férfi tekézők, sakkozók, női kézilabdázók, teniszezők is öregbítették a falu hírnevét, ami a szpartakiádokon tovább erősödött. Mint elhangzott: a szankiak a járási versenyeken gyakran száznál is több versenyzőt indítottak. A harmincöt járási vetélkedőből harminchármat Szank csapata nyert.

A vívók közül Medgyes Tamás az élvonalbeli Csepel versenyzője lett, s jelenleg Ázsiában, Thaiföldön és Hong-Kongban tanítja a sportágat. A kézilabdázók közül pedig Kurgyis Nikolett sokáig szerepelt az első osztályú Kiskunhalasban és Békéscsabán. A legnagyobb szanki sportsiker az 1977-ben alakult teke szakosztály nevéhez kötődik, melynek vezetője Réz György volt. A női tekézők 1995-ben bejutottak a Szuperligába, az ország legjobb nyolc csapata közé. – Akadtak, akik addig azt sem tudták hol van Szank. Remek idők voltak, kihasználtuk a hazai pálya minden előnyét és arra is nagyon büszkék lehetettünk, hogy nem voltak nálunk légiósok, mi mindannyian szanki lányok, asszonyok voltunk – emlékezett a daliás időkre Török Julianna, csapatkapitánya. A tekézők összesen négy idényt töltöttek a legjobbak között.

70 éves a Szanki Olajbányász Sportegyesület

A bajnokcsapat – Pál Andrea, Fehér Béláné, Törteli Mária, Török Julianna, Toldi Rudolfné, Némethné Fehér Márta, Rávai Imréné, Lagzi Péterné, Tóth Mária – örökre beírta nevét a község sporttörténetébe, akik minden meccsük előtt a „Jó szerencsét!” bányászköszöntéssel üdvözölték az ellenfelet.

A szanki sport jelenéről is szó esett a beszélgetés során, ami nem csak a támogatáson múlik – mert az biztosított, akárcsak a létesítményi háttér –, hanem az utánpótláson is. Mint elhangzott: nincs már annyi akarat és kitartás a fiatalokban a sportsikerekért, de azért „látni lelkesedést”.

Tapodi Kálmán / baon.hu

További fotóink ide kattintva megtekinthetők a képtárban.


Képtár


Kurultaj szervezőinek díszvacsorája Bugacon
2018. október 12.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Áttekintő táblázatÁttekintő táblázat

Kereső
OK

Meghívók
Keleti Nyelveket Ismertető tanfolyamok
Kezdő szinten: azeri, belarusz, grúz, kazah és haladó szinten: belarusz nyelvből.
Jelentkezési határidő: 2018. október 22.
Felhívás: Grillázs készítő verseny

Lakitelek Népfőiskola
Jelentkezési határidő:
2018. október 19.

Puszták Aranya c. kiállítás megnyitója
Kápolnásnyék
2018. október 13. 11.00
További meghívókTovábbi meghívók

Lakitelek


TovábbTovább

Linkek

Magyar Országgyűlés

Nemzeti Fórum

Lakiteleki Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Linkek

kis-kunsag.jpg

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kereszténydemokrata Néppárt

Kisgazda Polgári Szövetség

Fidelitas

Lungo Drom

MAGOSZ

http://www.orologirepliche.it

 


HírekSzemélyesÍrások, interjúkOrszággyűlésVálasztókerületKéptárÉrdekességElérhetőség
© Lezsák Sándor - Webmester - Régi honlap - Oldaltérkép