Hírek
Személyes
Írások, interjúk
Országgyűlés
Választókerület
Képtár
Érdekesség
Elérhetőség
Hírek, aktualitások
A Jóisten nagy dramaturg
2018. július 26.

Lezsák Sándor: A rozsdás kések ellenében – válogatott írások 2009-2018. A címadó beszéd 2015. november 12-én hangzott el a Szervátiusz Jenő-díj átadó ünnepségén a Magyarság Házában, ahol Döbrentei Kornél költőt laudálta az Országgyűlés alelnöke.

Ebben írta le, hogy Hervay Gizella szívdobogása visszhangzik bennem, ahogy most újra olvasom Döbrentei életét, verseit: „aki megérti, hogy működik az Egész, az szájában a szóval zuhan, mert a Kések figyelnek.” Igen, élesre fent késpengék figyelték Döbrentei verseit és metszettek föl minden jelzőt, metaforát. Damaszkuszi úton, damaszkuszi acélból készült Kések figyelnek ma is minden mozdulatot, késpengék fénye tükröz visszájára ártatlan hasonlatot…(…) A Kések figyelték Döbrentei verseit. Időnként szurkáltak, sokszor provokálták, sebezték. Az átpingált tavaszok idején a szocialista múltból itt maradt, vérünket, vizeinket mérgező Rozsdás Kések is próbálkoztak, de hiába.

Lezsák Sándort sokan ismerik, főleg lapunk olvasói, hiszen ő szervezte meg a lakiteleki találkozót, s ma az Országgyűlés alelnöke. A ’80-as évek közepétől a magyar ellenzéki mozgalom egyik szimbolikus alakja, kertjében, Lakiteleken 1987. szeptember 27-én sátrat állított, ahová meghívta a pártállammal szemben álló értelmiségi barátait. Ez a találkozó lett a Magyar Demokrata Fórum mozgalommá válásának jelképes indulása. Lezsák szerint a rendszerváltoztatás napjainkban fejeződik be Magyarországon. Már a 2010-es Fidesz-KDNP választási győzelemmel és a kétharmados többséggel sikerült véghezvinni azt, ami az MDF-nek 1990-ben nem sikerült. Az új alaptörvény meghatározó elemei ott vannak már az 1987-es lakiteleki nyilatkozatban is, amely a rendszerváltoztatáshoz vezető út egyik meghatározó állomása volt.

Lezsák Sándor egy véletlennek köszönhetően került a Bács-Kiskun megyei Lakitelekre, ahol otthonra lelt, és évtizedeken keresztül építette a Lakitelek Népfőiskolát, amely mára nemzetközi szintű központtá fejlődött. Fővárosi gyerekként mindig is vonzotta a vidék, az ott élő emberek és a nagyszüleitől látott családi minta. A VII. kerületben nőtt fel, a Kertész utcába járt iskolába, a Madách Imre Gimnáziumban érettségizett. Minden évben alig várta a szünidőt, amelyet a nagyszüleinél, egy szabolcsi kis faluban tölthetett, ahogy mondja, számára az volt átlátható és a természetes. A fővárost személytelennek érezte. Érettségizett, képesítés nélküli nevelőként Lakitelekre került, ahol oroszt tanított. A nagy álma az volt, hogy egy tanyasi iskolában taníthasson. Közben elvégezte a szegedi Tanárképző Főiskolát. Pedagógusi és írói munkássága nyomán Lakitelek hamarosan egyfajta szellemi bázis is lett, amelyből végül kinőtte magát a rendszerváltoztatás bölcsőjeként is emlegetett Lakiteleki Találkozó, amelyen 170-en vettek részt. Lakitelek környezetében erősödött egy szellemi erőtér, amely mozgósítani is képes volt. A találkozó után úgy érezte, egy életre szóló feladatot kapott, mert a szervezőmunka birtokában a felelősség is az övé volt. A Nemzeti Fórum elnöke lett. Ez a politikai egyesület az egykori MDF-ből kizárt, illetve a kizárások miatt kivált helyi és országos politikusokból szerveződött 2004 őszén; szövetségese, mozgósító-mozgalmi, nemzetpolitikai erőtere a kormányzó Fidesz–KDNP-nek.

Számára az írás a végső menedék, egy megoldhatatlan feladat utáni esély. Mert van, amit családapaként és nagyapaként, van, amit pedagógusként, olykor gyógypedagógusként, van, amit a népfőiskolán, és van, amit a közéletben, akár a parlamentben próbál megoldani. Ha valami nem sikerül, akkor marad a vers, az írás. A drámát pedig éli, immár évtizedek óta, és ebből jegyzetel.

Elsőre kissé furának tűnhet, hogy a könyv első fejezete, a Lélekharang, gyászbeszédeket tartalmaz. Miért is fontos ez? Lezsák Sándor ezzel azoknak állít emléket, akik, vagy küzdőtársai voltak, vagy akiket nagyon jól ismert, tisztelt. Püski Sándor temetésén (2009. augusztus 13.) Lakitelek nevében szólott és köszönte meg a szárszói példázatot. Azt a megújuló, megújítható szellemi erőteret, amelyet a Németh László-i harmadik út, a saját nemzeti út minősége jegyében, a történelmi haza javára minden magyarnak kötelessége mozgósítania. Szintén Lakitelek nevében köszönte a könyveket. Azokat, melyek az ország boldogulását szolgálják, és a magyarság sorskérdéseit ma is érvényesen fogalmazzák meg. 2012. február 18-án Csurka Istvánt búcsúztatta. A gyászbeszédben küzdőtársától, barátjától búcsúzott, akivel közösen indultak útnak Lakiteleken, hogy megpróbálják kikényszeríteni a sorstól azt a magyar függetlenséget, nemzeti önrendelkezést, belső demokráciát, amit a magyar nép története során már régen kiérdemelt. Amiért elődeink is küzdöttek Rákóczi és Kossuth korában, és maga Csurka István is, 1956-ban. Visszaemlékszik, hogy ott a lakiteleki sátor alatt Csurka István személyében egy nagyformátumú alkotó ember szólt hozzánk, elszántságot és erőt sugározva. Az a nép-nemzeti mozgalom, amelyet ott és akkor, 1987 szeptemberében együtt útnak indítottunk, gyorsan terebélyesedett és lett a rendszerváltás vezető politikai mozgalma, majd pártja. Az író és a közéleti „Nehézfiú” Csurka Istvánból így lett író-politikus. Belső indíttatásból és magyar elkötelezettségből lett „muszájherkules”, mint a magyar irodalom színe-java korábbi századokban is, azaz „muszájpolitikus”, mert tudta, hogy ezt követeli a megtámadott magyar jövő. Lezsák szerint Csurka István az életet mindenestől szerette, harcaival, küzdelmeivel együtt. És szerette az embert, de mindenki és mindenek előtt a magyarságot, a hazáját. Amikor látta, hogy az a rendszerváltás nem az a rendszerváltás lett, amit akarta, és amit ő jónak, kívánatosnak tartott, akkor volt bátorsága belevágni egy új mozgalom megszervezésébe, és volt ereje a maga választotta útra térni. Nem voltak illúziói, tudta, hogy milyen erőkkel szemben kell küzdenie, de rendíthetetlen volt abban a meggyőződésében, hogy bármekkora túlerővel szemben neki a maga módján, a maga áldozatai árán is végig kell vinnie, amit hittel elkezdett. Lakiteleken, a sátorban előadása során többek között ezt mondta: ”Golyófogónak még jó leszek.” Ehhez a mondatához is tartotta magát. De az ennél nagyobb, ennél merészebb vállalásaihoz is. Az új magyar önépítés jegyében élt, dolgozott, írt, szervezett, lázított és csillapított. Ezért sütöttek rá gyalázatos bélyegeket. A fegyverszünet nélküli harc megedzette. Nem a sebek voltak érdekesek a számára, csak az az egyetlen seb, amit a rendszerváltás címén, talmi ígéretével a magyarságon ejtettek, hogy kivéreztessenek bennünket. Nem mások ellen, csak ezek ellen a kivéreztetők, hazaiak és külföldiek ellen írta eszméltető publicisztikáit, kifejezetten e célból létrehozott lapjában, a Magyar Fórumban. Bíró Zoltán szavaival Csurka István „Fáklyát tartott a kezében, ezzel a fáklyával járta az országot. Némelyek ráfogták, hogy gyújtogatni készül, holott csak világítani akart.”

A következő fejezet a szobrok előtt elhangzott beszédeit tartalmazzák. 2010-ben az Eötvös Kollégium szoboravató ünnepségén szólalt fel. Felkiáltójellel: Merjünk gróf Teleki Pálról beszélni! Nem szabad a szónok szerint engedni az ármánykodó kísértésnek, ellent kell állni a gonoszak, hazaárulóknak, a hazugságnak, a politikai bűnözők tudatos rágalmazásának, szégyenteljes akadémiai dolgozatokat védelmező hamisítóknak. Lezsák kimondja, amit olyan kevesen tesznek, hogy végzetes és vakmerő gyávaság, ha igazunk és lehetőségünk tudatában nem leszünk képesek az országleltárral párhuzamosan hiteles történelmi leltárt is készíteni, ha nem leszünk képesek a fiatal kutatóknak, történészeknek lehetőséget biztosítani az elmúlt évszázad történéseinek tudományos elemzésére, feltárására. Vakmerő gyávaság, ha igazunk és lehetőségünk tudatában nem mondjuk, nem képviseljük azt, ami közjó, ami nemzeti érték és minőség. A szobor előtt egyenes derékkal kell állni – mondta a szónok – és lengyel barátainkkal együtt főhajtással megköszönni, hogy a barna és a vörös ordas eszmék világot hipnotizáló erőterében Teleki tízezrek életét mentette meg, és millióknak ad a jövőben is keresztény és magyar példázatot.

2015-ben Kassán II. Rákóczi Ferenc vezérlő fejedelemről emlékezett meg. „Istennel a hazáért és a szabadságért” - ezzel a jelmondattal indult nemzetünk történelmének leghosszabb hősi szabadságharca, ez a jelmondat állt a zászlón, ezzel a zászlóval és ezzel a jelmondattal indulhattak haza a tiszaháti felkelők követei s vihették a hírt: immár van vezérünk, mégpedig a legfényesebb nagyúr, Rákóczi személyében – hangzott el Lezsák Sándor szájából. Bizony, így indult minden dicsőséges harcával, győzelmével és veszteségeivel a nyolc éven át tartó harc és küzdelem, melynek során a magyarság történelme legszebb lapjait írta.

S ha már lapokról van szó, azért még mindig hiányolom, hogy a Rákóczi-szabadságharcról a történelemkönyvek nagyon keveset írnak. Ennek okát nem értem. Holott, ahogy Lezsák is megfogalmazta; Rákóczinak úgyszólván a semmiből kellett megteremteni a sikeres harc feltételeit. Személyes áldozatvállalásán túl, meg kellett alapozni a szabadságharc anyagi hátterét, a kuruc sereg katonai képzését és mindenek előtt: fenn kellett tartani azt az egységet, melyet a kezdetekkor nemesek, nagyurak és jobbágyok közötti érdekegyeztetéssel hozott létre. Mindeközben el kellett fogadtatni magát és harcát azokkal a nemzetközi erőkkel, amelyektől támogatást remélt. Tudjuk, hogy magyarság megint magára maradt, mint előbb és később annyiszor. Rákóczi elérte ugyan a Habsburg-ház trónfosztását, még meggátolta a belső bomlás, a széthúzás első próbálkozásait, de a harci erő, a fáradtság, a hit fogyatkozása végül is az 1711-es majtényi fegyverletételhez vezetett, majd a szatmári békéhez. S ki volt a legnagyobb vesztese ennek a békekötésnek? Rákóczi, leghűségesebb embereivel, Bercsényivel és társaival együtt. Mert nélkülük ugyan nem lett volna sem szabadságharc, sem ennyi eredmény a béketárgyalásokon, mégis ők kényszerültek emigrációba, örökös bujdosóknak előbb Franciaországba, majd Rodostóba, ahonnan - amint azt később, egy újabb Habsburg uralkodó, Mária Terézia üzente - Törökországból nincs visszatérés. Csak a hamvak tértek haza évszázadokkal később, és most itt nyugosznak a kassai dómban a magyarság nagyjai, akik nem tudhatták még életükben, ott Törökországban, hogy jön majd egy későbbi évszázad újabb és mindennél nagyobb veszteségekkel. De a Rákóczi szabadságharc dicsősége maradandó, örökérvényű.

Ezt követik a XX. század kommunista rémtetteiről szóló megemlékezések. Így például a hortobágyi gulágról. Arról, aminek története és utóélete sincs még a megfelelő súllyal jelen a nemzet önismeretében. Ami pedig ott történt, annak forgatókönyvét a vörös diktatúra professzionális szakemberei írták és a kollaboránsok, a hazaárulók hajtották végre. Az egykori szocialista osztályok mindegyikében kiépültek a kényszermunkatáborok. Recsktől és Hortobágytól kezdve a Duna-deltavidékén keresztül a táborok a Szovjetuniótól Kínán át Észak-Koreáig és Vietnamig terjedtek. A tényadatok szerint a XX: században a kommunista szocialista rendszerek, diktatúrák 100 millió embert gyilkoltak meg. Ebben is közli, hogyha Budapesten hallják a „hortobágyi internáló-tábor" nevét, akkor nagyon sok idősebb polgár jobbára csak olyan konkrét esetekre emlékszik, amikor fel sem merülhetett az áldozatok politikai tevékenysége, vagy ilyen múltja. Bizony, nagyon sok deportálási esetben egyszerűen csak az anyagi haszonszerzés és a rablási vágy motiválta a hatalom birtokosait. A „burzsoázia", a „kulákság" és a „kispolgáriság" elleni harc ürügyén elkobozták a kilakoltatottak bútorait, ingóságait, zúzdába küldték az „irredentának", „reakciósnak" vagy "polgári lektűrnek" minősített könyveit, könyvtárait. A beosztott államvédelmi emberek megosztoztak a kisebb értékű ingóságokon; a műalkotások, drágább bútorok, a nemesfémek és maga a lakás a vezető pártembereknek jutott. Még 1990 elején is - amikor már szabadabban írhatott a sajtó - több tucat vezető szocialista politikusról írták meg, hogy internáltaktól elkobzott lakásokban lakik, és sok esetben még azok elvett bútorait is változatlanul használja.

Végére lássuk, mit gondol Lezsák Sándorról a jó barát Dr. Bíró Zoltán, aki a könyv elején kiemeli: a jó politikus ismérve - sok egyéb mellett -, hogy rendszeresen kapcsolatot tart azokkal, akiknek szolgálatába szegődött, hogy időről időre közszereplést vállal különböző közösségi alkalmak szónokaként. Ha sok ismerőse, barátja, küzdőtársa van, ha sokan látják benne a politikus személyén túl az emberi tisztességet és megbízhatóságot, akkor sokan sok helyre hívják. Lezsák Sándor, az országgyűlés alelnöke e tekintetben igazán nem panaszkodhat a személye iránti közéleti igények mennyiségére. Nem csak politikai célú beszédek kaptak helyet ebben a kötetben - főleg nem pártpolitikaiak -, de mondandójukban mindig közéletiek. Akkor is, ha gyakran személyesek, ha néha a saját életéről, múltjáról vagy a családjáról szól. Sokszor hárul rá az a megtisztelő, de mindig fájdalmas kötelezettség, hogy búcsúztatnia kell a tegnapi küzdőtársat, a barátot. Emlékeznie kell történelmi személyiségekre is egy-egy szobor, emlékmű avatásán vagy évfordulón. Díjat, kitüntetést kell átadni, könyvet kell bemutatni stb. És mindig felkészülten, és mindig a személyesség hitelesítő erejével.

(Lezsák Sándor: A rozsdás kések ellenében – válogatott írások 2009-2018; Kairosz Kiadó, Budapest, 2018)

 

M.A.
Magyar Fórum


Képtár


Kurultaj a bugaci pusztában
2018. augusztus 11.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Áttekintő táblázatÁttekintő táblázat

Kereső
OK

Meghívók
Felhívás: Grillázs készítő verseny

Lakitelek Népfőiskola
Jelentkezési határidő:
2018. október 19.

Kölcsey Kör: Nem az ősöket kell követni, hanem azt, amit az ősök követtek

Budapest, Polgárok Háza
2018. május 16. 18.00 óra

Kölcsey Kör: A migrációról – másként

Kecskemét, Hírös Turisztikai Központ
2018. április 26. 18.00

További meghívókTovábbi meghívók

Lakitelek


TovábbTovább

Linkek

Magyar Országgyűlés

Nemzeti Fórum

Lakiteleki Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Linkek

kis-kunsag.jpg

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kereszténydemokrata Néppárt

Kisgazda Polgári Szövetség

Fidelitas

Lungo Drom

MAGOSZ

http://www.orologirepliche.it

 


HírekSzemélyesÍrások, interjúkOrszággyűlésVálasztókerületKéptárÉrdekességElérhetőség
© Lezsák Sándor - Webmester - Régi honlap - Oldaltérkép