Hírek
Személyes
Írások, interjúk
Országgyűlés
Választókerület
Képtár
Érdekesség
Elérhetőség
Hírek, aktualitások
A kiskunfélegyházi polgárőrök idén is jól dolgoztak
2016. december 2.

2016. december 2-án került sor a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Polgárőr Egyesület évzáró közgyűlésére a Városháza dísztermében. A közgyűlést Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke nyitotta meg.

Beszédében elmondta, hogy a lakiteleki polgárőrség tagjaként, saját településén maga is részt vesz a polgárőrök munkájában. Hangsúlyozta: A legfontosabb a családunk, a szeretteink és a gyerekeink biztonsága.

Az országgyűlési képviselő beszédében a lovas polgárőr mozgalmat is kiemelte. Elmondta, hogy reményei szerint nemsokára Lakiteleken tanulhatnak és képezhetik magukat azok, akik lovas polgárőrök szeretnének lenni.

A kiskunfélegyházi polgárőrök idén is jól dolgoztak

Lezsák Sándor megköszönte a jelenlévők önzetlen munkáját, valamint a polgárőrök családtagjainak is köszönetét fejezte ki.

Lezsák Sándor megnyitó beszéde után Marczényi Csaba, a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Polgárőr Egyesület elnöke tartott éves beszámolót.

A kiskunfélegyházi polgárőrök idén is jól dolgoztak

Polgárőrségünk feladatait ez évben is ellátta. Mint mozgalom, mint tömegbázis, és mint önkéntes szakmai szervezet ellátta a feladatát. A feladata során ez évben is őrizte a város nyugalmát, békéjét, és részt vett a bűnmegelőzési s bűnüldözési feladatok ellátásában Kiskunfélegyháza város kül- és belterületén végzett járőrszolgálattal –  mondta az egyesület elnöke. Marczényi Csaba beszédében megköszönte Kiskunfélegyháza Város Önkormányzatának a támogatását, melyet az elmúlt évben a Polgárőrség alapvető működési feltételeihez biztosított.

A kiskunfélegyházi polgárőrök idén is jól dolgoztak

A rendezvényen részt vett Csányi József, városunk polgármestere is, aki elmondta, hogy a 2017-ben megvalósuló projektek között a polgárőrökre is gondoltak. Egy közösségi székház megépítését említette, majd hozzátette: nemcsak közösségi életet lehet folytatni az épületben, hanem egy olyan szolgálati lakás épül majd, ahol egy polgárőr családnak lakhatást fognak biztosítani.

A rendezvény záróakkordjaként Dr. Fekecs Dénes az Országos Polgárőr Szövetség elnökhelyettese és Dr. Patak Sándor r. alezredes, a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság helyettes vezetője elismeréseket adtak át a polgárőröknek.

Lizik-Varga Katalin

További fotóink ide kattintva megtekinthetők a képtárban


Képtár


Falunap Ágasegyházán
2019. szeptember 14.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Áttekintő táblázatÁttekintő táblázat

Kereső
OK

Meghívók
Kölcsey Kör: Mikor lesz békesség az Úzvölgyében?
Helyszín: Polgárok Háza

Időpont: 2019. szeptember 18. (szerda), 18 óra
Lovarda ünnepélyes megnyitó
Helyszín: Lakitelek Népfőiskola - Hungarikum Liget - Lovarda 

Időpont: 2019. szeptember 28. (szombat), 11 óra
Szent István Emlékkonferencia
Helyszín: Kecskemét, Piarista Gimnázium díszterme
Időpont: 2019. szeptember 12., 9 óra
További meghívókTovábbi meghívók

Lakitelek


TovábbTovább

Linkek

Linkek

Nemzeti Fórum

Lakiteleki Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Linkek

Linkek

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kereszténydemokrata Néppárt

Fidelitas

 

 


HírekSzemélyesÍrások, interjúkOrszággyűlésVálasztókerületKéptárÉrdekességElérhetőség
© Lezsák Sándor - Webmester - Régi honlap - Oldaltérkép