Hírek
Személyes
Írások, interjúk
Országgyűlés
Választókerület
Képtár
Érdekesség
Elérhetőség
Hírek, aktualitások
A magyar ügy melletti kiállása miatt bebörtönzött orosz értelmiségi volt a vendég Lakiteleken
2013. május 13.

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc melletti kiállása miatt öt évre munkatáborba küldött orosz értelmiségi, Irina Szaveljevna Verblovszkaja volt a lakiteleki Népfőiskola vendége vasárnap.

A magyar ügy melletti kiállása miatt bebörtönzött orosz értelmiségi volt a vendég Lakiteleken

Az 1957-ben bebörtönzött, majd 1962-ben szabadult értelmiségi a szovjet kommunista párt XX. kongresszusa utáni időszakról beszélt a lakiteleki Népfőiskola Keleti Nyitás Kollégiumának hallgatói előtt tartott előadásában.

Elmondta: az ő szentpétervári - akkor Leningrádnak nevezték - lakásában gyűltek össze 1956 őszén fiatal értelmiségiek, és azt vitatták meg, hogy a magyarországi esemény forradalom vagy ellenforradalom volt. A társaság egyik tagja Igazság Magyarországról címmel írt egy cikket, amelyet szűk körben, szamizdatként terjesztettek, egy másik társuk Magyar tézisek címmel fogalmazta meg az eseményekkel kapcsolatos álláspontjukat.

Visszaemlékezése szerint amikor felvetődött, hogy a szovjet beavatkozás jogszerű-e, ő azt a megjegyzést fűzte hozzá: a forradalmat nem lehet exportálni még vörös szuronyokon sem. Ez az egy mondata ürügyet szolgáltatott arra, hogy szovjetellenes tevékenységgel vádolják meg. Mint mondta: a munkatáborban nem ő volt az egyedüli, akit a magyar forradalom melletti kiállása miatt ítéltek el.

A magyar ügy melletti kiállása miatt bebörtönzött orosz értelmiségi volt a vendég Lakiteleken

Irina Szaveljevna Verblovszkaja kijelentette: annak a korosztálynak a képviselője, amely a sztálini időszakban nevelkedett, és fiatalon nem tudták elképzelni, hogy van élet azon kívül is. Véleménye szerint a magyar események megijesztették a szovjet vezetést, a csapatok beavatkozása a magyarországi eseményekbe, majd 1968-ban Csehszlovákiában a hatalom megtartását szolgálták.

"Mi, fiatalok szégyelltük magunkat azért a szerepért, amelyet a katonáink külföldön betöltöttek" - mondta. Emlékei szerint nem alakult ki egységes gondolkodás az ifjúság körében, de csoportok, baráti körök megtárgyalták és elítélték a beavatkozást.

Irina Szaveljevna Verblovszkaja Csodálatos és borzalmas évszázadom című könyvében teret szentelt 1956-nak, valamint a munkatáboroknak is.

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a lakiteleki Népfőiskola alapítója köszöntőjében hangsúlyozta: a keleti nyitás nagy lehetősége, hogy "kinyissuk azokat az ajtókat, ahol a 20. század elhallgatott történései vannak". Lezsák Sándor különleges ajándékkal lepte meg a vendéget: egy 1989-ben, az 1956-os vértanúk emlékére általa készíttetett emlékéremmel.

A magyar ügy melletti kiállása miatt bebörtönzött orosz értelmiségi volt a vendég Lakiteleken

A Keleti Nyitás Kollégiumának hallgatói előtt Tóth Norbert, a Forrás Művészeti Intézet igazgatója A kortárs magyar művészet lehetőségei, erősségei, gyengeségei Közép- és Kelet-Ázsiában címmel tartott előadást, majd Bíró András Zsolt antropológus, a Kurultáj főszervezője Ázsia körkép címmel tartott ismertetőt.

bgj \ bri \ blz

(Forrás: MTI)


Képtár


Kurultaj a bugaci pusztában
2018. augusztus 11.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Áttekintő táblázatÁttekintő táblázat

Kereső
OK

Meghívók
Felhívás: Grillázs készítő verseny

Lakitelek Népfőiskola
Jelentkezési határidő:
2018. október 19.

Kölcsey Kör: Nem az ősöket kell követni, hanem azt, amit az ősök követtek

Budapest, Polgárok Háza
2018. május 16. 18.00 óra

Kölcsey Kör: A migrációról – másként

Kecskemét, Hírös Turisztikai Központ
2018. április 26. 18.00

További meghívókTovábbi meghívók

Lakitelek


TovábbTovább

Linkek

Magyar Országgyűlés

Nemzeti Fórum

Lakiteleki Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Linkek

kis-kunsag.jpg

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kereszténydemokrata Néppárt

Kisgazda Polgári Szövetség

Fidelitas

Lungo Drom

MAGOSZ

http://www.orologirepliche.it

 


HírekSzemélyesÍrások, interjúkOrszággyűlésVálasztókerületKéptárÉrdekességElérhetőség
© Lezsák Sándor - Webmester - Régi honlap - Oldaltérkép