Hírek
Személyes
Írások, interjúk
Országgyűlés
Választókerület
Képtár
Érdekesség
Elérhetőség
Hírek, aktualitások
A nemzeti önbecsülés győzelemre segítése is célja a hungarikumokról szóló törvénynek
2017. május 24.

Az Országgyűlés által 2012-ben elfogadott, a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló törvénnyel a nemzeti kishitűség és a nemzeti önbecsülés történelmi viadalában az utóbbi győzelmét szerették volna elősegíteni - jelentette ki Kövér László házelnök szerdán az Országházban tartott Hungarikumok Klubja rendezvényen.

"Azt kívántuk, hogy a nemzeti önbecsülés a mi időnkben ne csak csatákat nyerjen, hanem a háborút is megnyerje a nemzeti kishitűséggel szemben" - fogalmazott. Hozzátette, hogy ebben a hosszú ideje zajló háborúban nemcsak a magyarság önbecsülése, hanem az értéktudata is tét. Ugyanis annak az egyénnek vagy közösségnek, amelynek felszámolják az értéktudatát, annak sérül az érdekfelismerő, érdekérvényesítő, érdekvédő képessége is, és ezáltal könnyebben alávethető, uralható és kifosztható lesz - mutatott rá Kövér László, aki szerint az értéktudat rombolása mögött mindig nyers hatalmi szándék áll, egy olyan, amelyet az abban érdekeltek mindig valamiféle történelmi szükségszerűségként próbálnak meg elfogadtatni a kiszemelt áldozatokkal. A házelnök kijelentette: "mi magyarok a 21. században, az azt megelőző századdal ellentétben nem akarunk többé áldozatok lenni, ezért értéktudatunk védelmének egyik legeredményesebb módja, ha képesek vagyunk felismerni, gyarapítani, megbecsülni és népszerűsíteni szellemi vagy anyagi minőséget teremtő magyar alkotóerőt." Napjainkban a hungarikum mozgalom tagjait a magyar minőség forradalmáraiként tartjuk számon egy olyan világban, amelyben bármilyen emberi teljesítmény és minőség komoly próbatétel előtt áll - jegyezte meg.

A nemzeti önbecsülés győzelemre segítése is célja a hungarikumokról szóló törvénynek

Kövér László kitért arra is, hogy az elmúlt években csaknem ezer település hozta létre saját helyi értéktárát, minden megye csatlakozott a programhoz, és a külhoni magyar közösségek is megkezdték összeállítani értéktáraikat.

A nemzeti önbecsülés győzelemre segítése is célja a hungarikumokról szóló törvénynek

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, a Hungarikum Bizottság elnöke arról beszélt, hogy a kiemelkedő nemzeti teljesítményeknek ösztönző erejük van, "szívet dobogtató érzést jelentenek számunkra", és nagyon fontos, hogy jelen vannak a mindennapjainkban. A tárcavezető felháborítónak nevezte, hogy "egyes sajtótermékek pocskondiázzák", leértékelik a hungarikumokat. Ezek a támadások elfogadhatatlanok - mondta. Káros jelenségként szólt arról is, hogy gyakran a hungarikumot negatív kontextusban használják, a magyarság vélt

vagy valós hibáira. Ezt vissza kell utasítanunk, hiszen a hungarikumok pozitív értéktartalmat jelentek, ami a magyarság számára kiemelkedő - hangoztatta Fazekas Sándor.

A nemzeti önbecsülés győzelemre segítése is célja a hungarikumokról szóló törvénynek

Szakáli István Loránd, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) helyettes államtitkára, a Hungarikum Bizottság titkára a lakosság hungarikumokhoz való viszonyáról készült, országos reprezentatív kutatás megállapításait ismertette. A 2016 elején végzett felmérés szerint a lakosság kilencven százaléka hallott már a hungarikumokról, és túlnyomó többségük pozitívan viszonyul a kifejezéshez, és a legtöbbjük a büszkeség érzését társítja a fogalomhoz. A vizsgálatokból az is kiderült, hogy a relatív tájékozatlanság, az ismeretek pontatlansága okozza a legtöbb félreértést a hungarikumok ügyében. A felmérés szerint 31-31 százalék azok aránya, akik büszkék a hungarikumokra, fontosnak tartják az ezzel való foglalkozást, illetve azoknak, akik támogatók, de kritikusak. Utóbbiakra is jellemző, hogy számukra is fontosak a magyar értékek, de bizonyos folyamatokra "túlzott magyarkodásként" tekintenek, azok nem nyerik el tetszésüket. Szakáli István Loránd közölte, a kutatás szerint átlagosan 28 hungarikumot ismertek a magyarok.

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Hungarikum Bizottság tagja a kárpát-medencei értékfeltáró kollégiumokról szólva elmondta, hogy a törvény elfogadása után valamennyi nemzetrészen megindult a munka, és ehhez járult hozzá a Lakiteleki Népfőiskola kezdeményezése.    Közölte: tizenöt értékfeltáró kollégium fejezte be eddig a munkáját, ez háromszáz feltárt települést jelent a Kárpát-medencében, több mint 14 ezer kérdőívet töltettek ki. A munkába 22 egyetemet és főiskolát sikerült bevonni - fűzte hozzá.

A nemzeti önbecsülés győzelemre segítése is célja a hungarikumokról szóló törvénynek

V. Németh Zsolt, az FM a környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára azt hangsúlyozta: a hungarikum törvény arra szolgál, hogy rámutasson saját magunk értékére. A Hungarikum Bizottság pályázatairól szólva közölte, az elkövetkezendő időszakban négy kiemelt területen írnak majd ki pályázatot 223 millió forint értékben. V. Németh Zsolt megjegyezte azt is, foglalkozni kell a jövőben azzal, hogy a hungarikum cím birtokosai akár gazdasági haszonnal is bírjanak a termékük kapcsán.

Horváth Zsolt, a Hungarikum Bizottság értéktárak kialakításáért felelős koordinátor elmondta, a Hungarikumok Klubja program célja, hogy a közösségépítés mellett a hungarikum-képviselők hasznos információkat szerezhessenek.Közölte azt is, hogy immár 64 érték sorakozik a hungarikumok gyűjteményében.

A Hungarikumok Klubja elnevezésű rendezvény második találkozóját tartották szerdán az Országgyűlés és a Lakiteleki Népfőiskola szervezésében.

kormany.hu

További fotóink ide kattintva megtekinthetők a képtárban


Képtár


Átadták a felújított világháborús emlékművet Kiskunmajsán
2017. november 12.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Áttekintő táblázatÁttekintő táblázat

Kereső
OK

Meghívók
Kölcsey Kör: Atilla fia, Csaba királyfi

Budapest, Polgárok Háza
2017. november 22. 18.00

Bethlen Gábor Alapítvány díjátadó ünnepsége
Budapest, Pesti Vármegyeháza
2017. november 15. 17.00
XVII. Lakiteleki Filmszemle programja
Lakitelek Népfőiskola
2017. november 7-9.
További meghívókTovábbi meghívók

Lakitelek


TovábbTovább

Linkek

Magyar Országgyűlés

Nemzeti Fórum

Lakiteleki Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Linkek

kis-kunsag.jpg

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kereszténydemokrata Néppárt

Kisgazda Polgári Szövetség

Fidelitas

Lungo Drom

MAGOSZ

 


HírekSzemélyesÍrások, interjúkOrszággyűlésVálasztókerületKéptárÉrdekességElérhetőség
© Lezsák Sándor - Webmester - Régi honlap - Oldaltérkép