Hírek
Személyes
Írások, interjúk
Országgyűlés
Választókerület
Képtár
Érdekesség
Elérhetőség
Hírek, aktualitások
A ravatalozó az embernek járó tisztelet utolsó helyszíne
2017. december 10.

December 8-án adták át az új ravatalozót az Alsótemetőben. A mintegy 300 millió forintos beruházást a város önerőből valósította meg. Az épületben két ravatalozóteret alakítottak ki, amelyből az egyik nagyobb létszámú temetések megtartására is alkalmas. Az Ybl-díjas Boros Pál tervezte épületegyüttes átadásakor Csányi József polgármester és Lezsák Sándor országgyűlési képviselő mondott beszédet.

A ravatalozót Hajagos Gyula esperes-plébános, Rónaszéki Gábor plébános, Hatvani Zsófia református és Hostyánszki Péter baptista lelkész áldották meg. Közreműködött a Palestrina kamarakórus.

A ravatalozó az embernek járó tisztelet utolsó helyszíne

A ravatalozó átadásakor Csányi József polgármester elmondta, hogy 2014-ben megkérdezték a félegyházi lakosokat arról, hogy milyen feladatokat rónának az önkormányzatra, milyen elvárásaik vannak az új városvezetéssel szemben. A visszaérkezett kérdőívek szinte mindegyikén első helyen szerepelt az Alsótemető ravatalozójának építése, a sírkert rendbetételének igénye. Ez jogos kérés volt, ezért építette meg a város önerőből az új ravatalozót. Elkészült a bekötő út és az ahhoz tartozó közvilágítás is. A temetőfejlesztésnek azonban ez csak az első lépcsője. Jövőre portaépület és új bejárat épül, kerítés védi majd a temetőt.

– 2018-ban a Felsőtemetőben is rendbe tesszük a ravatalozót és felújítjuk az utakat is – tette hozzá a polgármester.

A ravatalozó az embernek járó tisztelet utolsó helyszíne

– A ravatalozó az embernek járó tisztelet utolsó helyszíne. Amikor elveszítjük családtagjainkat, barátainkat, ismerőseinket, arra törekszünk, hogy méltó búcsút vegyünk tőlük. Dicséretes, hogy Félegyháza a Felsőtemetőben megépítette ezt a szép új ravatalozót, ahol valóban méltó búcsút lehet venni az elhunytaktól – mondta beszédében Lezsák Sándor országgyűlési képviselő.

Félegyházi Közlöny

További fotóink ide kattintva megtekinthetők a képtárban


Képtár


Kurultaj Kollégium a Népfőiskolán
2019. október 3-4.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Áttekintő táblázatÁttekintő táblázat

Kereső
OK

Meghívók
Kampányfórum rendezvény - Hőgyész
Kölcsey Kör: Mikor lesz békesség az Úzvölgyében?
Helyszín: Polgárok Háza

Időpont: 2019. szeptember 18. (szerda), 18 óra
Lovarda ünnepélyes megnyitó
Helyszín: Lakitelek Népfőiskola - Hungarikum Liget - Lovarda 

Időpont: 2019. szeptember 28. (szombat), 11 óra
További meghívókTovábbi meghívók

Lakitelek


TovábbTovább

Linkek

Linkek

Nemzeti Fórum

Lakiteleki Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Linkek

Linkek

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kereszténydemokrata Néppárt

Fidelitas

 

 


HírekSzemélyesÍrások, interjúkOrszággyűlésVálasztókerületKéptárÉrdekességElérhetőség
© Lezsák Sándor - Webmester - Régi honlap - Oldaltérkép