Hírek
Személyes
Írások, interjúk
Országgyűlés
Választókerület
Képtár
Érdekesség
Elérhetőség
Hírek, aktualitások
A szatmári szilvapálinka, a csónakos emberek és Bíró Zoltán saját útja
2016. április 22.

Lezsák Sándor író, az Országgyűlés alelnöke köszöntő beszéde elhangzott 2016. április 21-én a Retörki előadótermében, ahol Bíró Zoltán irodalomtörténészt, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum főigazgatóját köszöntötték hetvenötödik születésnapja alkalmából.

A szatmári szilvapálinka, a csónakos emberek és Bíró Zoltán saját útja

Agócs Sándorral fogadtam – egy üveg szatmári szilvapálinka a tét –, hogy Bíró Zoltán születésnapi kötetében az előttem sorjázó írásokat az ünnepelt nem fogja végigolvasni. Amikor átadjuk, akkor zavartan megköszöni, talán udvariasan bele is néz, otthon pedig leteszi a kis kerek asztalkára, tesz-vesz az íróasztalnál, messziről nézegeti a vastag kötetet, nézegeti, nézegeti, aztán rágyújt, leül, kézbe veszi ezt a könyvet, belepörget, itt-ott szeme megakad egy-egy bekezdésen, homlokán a ráncok gyűrődnek, elsimulnak, lüktet a halántéka, száját összeszorítja, a könyvet végül olvasás nélkül becsukja, leteszi, megkapaszkodik a cigarettában, s talán azt mondja, gondolja: „Ennyi. Hetvenöt esztendő. Mit ünnepeljek? Azt, hogy eltelt?...”

Bíró Zoltán soha nem engedte magát ünnepeltetni. Elhárított minden elismerő mondatot, mert eszményei és a valóság között a távolság vagy nagy, vagy még nagyobb volt. Életútja során nem kockázatokat vállalt, hanem egyszerűen nem tudott másképpen élni. A pesterzsébeti gimná­ziumban például Pálóczi Horváth Andrással, kitűnő régészünkkel 1957-ben, a forradalom évfordulóján tiltakozó demonstrációt szerveztek, s csak a ’45-ös kommunista párttag osztályfőnökének köszönhető, hogy tanulmányaikat mindketten folytathatták. A későbbiekben is megtalálta a módját annak, hogy kimondott véleménye és lelkiismerete összhangban legyen. Ez történt 1968-ban is, amikor Bíró Zoltán nyilvánosan tiltakozott a csehszlovákiai katonai bevonulás ellen.

Gondolkodását gyakorlatias valóságismerete, sokrétű népművelői, tanári munkája, irodalmi élményvilága határozza meg. Ady, Kölcsey, Bethlen Gábor, Móricz Zsigmond és a népi mozgalom írói, az elszakított nemzetrészek irodalma, művészete adott számára bőséges szellemi útravalót a nemzeti ügyek szolgálatához.

Jómagam 1978 tavaszán beszéltem először Bíró Zoltánnal, aki akkor a Kulturális Minisztérium főosztályvezetője volt. A Fiatal Írók Találkozójának megszervezésében kértem a segítségét. Hogy az irodalmi köztudatban ki volt már akkor Bíró Zoltán, azt abból mérhettem le, hogy amikor Buda Ferencet kértem a találkozó megnyitására, s támogató nevekkel próbáltam előtte érzékeltetni az előkészületek komolyságát, Bíró Zoltán nevére rákérdezett.

– Bíró Zoltán? A minisztériumból?

– Igen, ő is segít, ott lesz Laki­teleken.

–  Bíró Zoltán érti a magyar irodalmat, a szakmát és embernek is kitűnő. Vigyázni kell rá. Ha ő támogatja a találkozót, akkor előbb-utóbb sikerülni fog.

Igaz, hogy utóbb, 1979 májusában Illyés Gyula, Csoóri Sándor és a háttérben Pozsgay Imre és Bíró Zoltán segítségével, Korszerű nemzeti önismeret címmel, sikerült megszerveznünk a kétnapos Fiatal Írók Találkozóját, ami nemzedékünk meghatározó élményforrása marad.

A találkozó után, 1979 szeptemberében telefonon keresett. Fölutaztam Pestre.

– Jöjjön hozzánk dolgozni, ide, a minisztériumba.

– Én? Ide?

– Az irodalmi folyóiratok is hozzám tartoznak, munkatársat keresek, aki segítene nekem.

Hallgattam.

– Maga évek óta havonta folyóiratszemléket ír.

– Igen – mondtam –, a Pedagógusok Lapjába.

– Gondolja meg. Tudom, hogy kicsi a lakásuk, másfél szoba, három apró gyerek. Visszajöhetne Pestre.

Hallgattam.

– Nem kell most dönteni. Beszéljék meg otthon, jöhetne akár a tanév végén is.

Én? A minisztériumba? Ez átjáróház. Itt nem lehetek a magam ura, itt nem tudom magamra csukni az osztályterem ajtaját, mint az iskolában.

– Szeretek tanítani – mondtam, lehet, hogy dadogtam is – nem, nem tudom magamat elképzelni itt, itt a minisztériumban.

Ránéztem, kedvesen visszanézett, s mintha fölfénylett volna belső ragyogása, tisztasága. Ha munkatársa nem, de szövetségese lehetnék, villant belém, de rögtön ki is aludt ez a gondolat, mert annyira abszurdnak tűnt.

Amikor 1980 tavaszán Csoóri Sándor Egy nomád értelmiségi című írását kivagdosták a kecskeméti Forrás című folyóiratból, számonkérő levelet írtam a pártvezetésnek, aláírásokat gyűjtöttem. A levelet azért küldtem el Bíró Zoltánnak is, nehogy azt véljék, hogy ő előre tudott a tiltakozó akcióról.

A történelmi időt érlelő hetvenes évek után az Illyés Gyula, Csoóri Sándor nevével fémjelzett nemzetépítő, szervező mozgalom részese lehettem. Bíró Zoltán és Für Lajos irányításával szerveztük a Bethlen Gábor Alapítványt, többek között Nagy Gáspárral, Kiss Gy. Csabával, Bakos Istvánnal, Joó Rudolfékkal.

Miután Bíró Zoltánt menesztették a minisztériumból megismerhettem céltudatos személyiségét, irodalomtörténészi munkásságát. Úgy lehettem küzdőtársa, hogy közben tanulmányai, könyvei segítségével „tanítványa” is voltam. Ady sorsköltészetében például úgy vezetett végig, hogy közben egy-egy metaforával, jelzővel üzent a jelennek is. Már az 1981-85 közötti tanulmányai szellemet ragyogtató logikával alapozzák meg nemzeti radikalizmusát, a harmadik út, a saját út életrevalóságát. Bíró Zoltán párttagként is függetlenebb volt, mint azok, akik 1990 előtt a békés egymás mellett élősködés jegyében dagonyáztak az egypártrendszer politikai mocsarában, azt követően pedig pedikűrözték és kölnizték magukat, és harsogták az ügyeletes és nyertes plakátokat, programokat.

1987. szeptember végén, a házunk kertjében felállított, ama nevezetes lakiteleki sátorban, a tanácskozás második részében Bíró Zoltán a nemzetépítő mozgalom létrehozásának szükségéről, feltételeiről, egy olyan állandó és jól szervezett fórumról beszélt, amely magyar és demokrata. Akkor a sátorban éreztük, hogy ez a magyarság esélye, most itt történik a hír, megtettük az első nyilvános lépést, ami vissza nem vonható. Bíró Zoltán logikus és meggyőző érvelése a későbbi nyugodt erőt is érzékeltette.

Az MDF alapító közösségében Bíró Zoltán volt a politikus, aki történelmi, irodalmi ismereteivel, közéleti gyakorlatával, empatikus képességeivel még azokat is leiskolázta, akik később nagyhangú politikai ellenlábasai lettek. Az MDF ügyvezető elnökeként munkájával megalapozta választási győzelmünket, lemondásával pedig sikerült legyűrni politikai ellenfelünket, az SZDSZ-t.

Amikor kilépett az MDF-ből, én búcsúztattam.

– Zoltán, én maradok. Ha Csurka golyófogó volt, akkor én most kármentő leszek.

Bíró Zoltán ezt követően sem adta föl. Pozsgayval szervezte a Nemzeti Demokrata Szövetséget. A választási kudarcuk után újra együtt dolgoztunk. A Lakitelek Alapítvány és a Népfőiskola Alapítvány kurátoraként segít ma is. A Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet főigazgatójaként pedig az irodalomtörténész, a rendszert váltó politikus és tanári munkásságának összegzése, hogy a közelmúlt történéseinek kutatása mellett a nemzeti ügyek szolgálatára cselekvő közösséget szervezzen.

Bíró Zoltán életműve politikai mítosz marad. A történelmi vakságban vagy éppen féltékenységben szenvedők számára ez az életmű nem értelmezhető. Talán azért sem, mert Bíró Zoltán szürke eminenciása közéletünknek, akinek gondolataira jóval többen odafigyelnek mint sokan gondolják, és akinek egy-egy írása, beszéde a vártnál is nagyobb indulatot gerjeszt azok körében, akik az elmúlt évtizedek fogalmi zűrzavarában szolgáltak ilyen-olyan Disznófejű Nagyurat.

Bíró Zoltán az örök magyari lélek, a magyar múlt évszázados őrtüzeit szította föl társaival, hogy a parázs ne hamvadjon, a jövendőnek megmaradjon. Az elmúlt öt évtizedben rendíthetetlen társa volt élete párja, Rozika, aki nemcsak aggódásával, szeretetével, de 1990 előtt háziasszonyként is segítette a megtűrt és tiltott találkozókat, ahogy tette ezt bármelyikünk felesége, családja is.

Bíró Zoltánnak 2007-ben, a laki­teleki találkozó huszadik évfordulóján volt egy visszatérő rossz álma, amit Rozikával is megosztott. Csónakon érkező idegenek fekete öltözetben, sötét tekintettel fenyegetőznek csobánci kis szőlejükben. Kellene nekik az a darabka föld. Megvennék. Zoltán nem adja. Odakészíti maga mellé a kisbaltát, és mindenre elszánt. Ha kell, az életét is föláldozza, hogy megvédhesse kicsi földjüket. A sötét tekintetű idegenek csónakba ülnek, s közben kiabálnak, hogy visszajönnek.

Álomfejtő képességünkből most csak annyira telik, hogy a folyamatos migránsáradatra gondoljunk. A kisbaltát most tegyük félre, azzal gyújtóst kell hasogatni. Ha mindenki teszi a dolgát, akkor a Bíró Zoltán által is az elmúlt évtizedekben oly sokszor és jó politikai ritmusérzékkel megfogalmazott nemzeti összefogás és az európai nemzetállamok együttműködése képes lehet a fenyegető veszedelem elhárítására.

Most pedig, kedves Agócs Sándor barátom, fogadásunkat megerősítem. Oldjuk föl kedvünket a rossz hírek tavaszán! Akár elolvassa Bíró Zoltán e születésnapozó könyvet, akár nem, még vesztesként is nyertes leszek, mert Bíró Zoltán életművére, egészségére, a hetvenöt esztendőre koccintunk a szalmasárgára érett szatmári szilvapálinkával.

(Forrás: MagyarHírlap.hu)


Képtár


Márton-napi libavacsora a Népfőiskolán
2018. november 10.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Áttekintő táblázatÁttekintő táblázat

Kereső
OK

Meghívók
Kölcsey Kör: Népfőiskola, 2019
Budapest, Polgárok Háza
2018. november 21. 18.00
Művészet és társadalom - Klebelsberg Hét
Budapest
2018. november 17-18.
Mindszenty Emlékérem átadása
Budapest, Országház
2018. november 6. 11.00
További meghívókTovábbi meghívók

Lakitelek


TovábbTovább

Linkek

Magyar Országgyűlés

Nemzeti Fórum

Lakiteleki Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Linkek

kis-kunsag.jpg

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kereszténydemokrata Néppárt

Kisgazda Polgári Szövetség

Fidelitas

Lungo Drom

MAGOSZ

http://www.orologirepliche.it

 


HírekSzemélyesÍrások, interjúkOrszággyűlésVálasztókerületKéptárÉrdekességElérhetőség
© Lezsák Sándor - Webmester - Régi honlap - Oldaltérkép