Hírek
Személyes
Írások, interjúk
Országgyűlés
Választókerület
Képtár
Érdekesség
Elérhetőség
Hírek, aktualitások
A televízióban is látható lesz az első Hungarikum Gála
2013. december 4.

Először nyújtják át a hungarikumoknak járó elismeréseket, a Budapesti Operettszínházban kedden. A gáláról a közmédia összefoglalót készít, amelyet a Duna és a Duna World vetít karácsonykor.

A magyarság nemzeti értékeit ünnepli a Hungarikum Gála - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, a Hungarikum Bizottság elnöke az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón.

Emlékeztetett arra, hogy legutóbb a gyulai kolbász, a szikvíz, a magyar operett, a Kassai-féle lovasíjász módszer és Puskás Ferenc életműve került fel a jelenleg 24 hungarikumot tartalmazó listára. Hozzátette, a gála figyelemfelhívó, a magyarság önbecsülését erősítő pillanat lesz. Beszámolt arról, hogy az elismerés odaítélésekor a hagyomány és a műveltség egészét vizsgálja a bizottság azon előterjesztéseknél, amelyek a magyarság értékeinek megőrzőitől, egyesületektől származnak. A Hungarikum Bizottság elé azok az értékek kerülnek, amelyek túllépik a települési és megyei, valamint külhoni értéktárak kereteit, és bekerültek a magyar értéktárba - fűzte hozzá.

A televízióban is látható lesz az első Hungarikum Gála

Szabó László Zsolt, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap megbízott vezérigazgatója, valamint Dobos Menyhért, a Duna Televízió Nonprofit Zrt. vezetője egyaránt a közmédia fontos feladatának nevezte a magyar kultúra bemutatását, terjesztését. Szabó László Zsolt célnak nevezte, hogy a közszolgálati média közösségi médiává váljon, és azt mondta, a díjátadó gála felvétele valamennyi ember számára fontos lehet.

Dobos Menyhért elmondta, a Duna csatornákon december 23-án és 26-án több alkalommal is láthatják a nézők a gáláról készített mintegy egyórás összefoglalót, amely így eljut az egész Kárpát-medencébe és akár a tengerentúlra is.

A televízióban is látható lesz az első Hungarikum Gála

Kerényi Miklós Gábor, a gála szerkesztő-rendezője azt hangsúlyozta, hogy a magyar operett is az elismertek közé került. A rendezvényen egyebek mellett Kodály Zoltán Háry Jánosának, Kálmán Imre és Lehár Ferenc operettjeinek részletei csendülnek fel. Fellépnek a Budapesti Operettszínház művészei - köztük Oszvald Marika és Dolhai Attila is -, valamint a Honvéd Együttes, az erdélyi Szellő Együttes és Pál István Szalonna.

(Forrás: Musicalinfo.hu)


Képtár


Lakiteleki zeneiskolások év végi koncertje
2018. május 24.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Áttekintő táblázatÁttekintő táblázat

Kereső
OK

Meghívók
Kölcsey Kör: Nem az ősöket kell követni, hanem azt, amit az ősök követtek

Budapest, Polgárok Háza
2018. május 16. 18.00 óra

Kölcsey Kör: A migrációról – másként

Kecskemét, Hírös Turisztikai Központ
2018. április 26. 18.00

Kölcsey Kör: Egymillió

Budapest, Polgárok Háza
2018. március 6. 18.00

További meghívókTovábbi meghívók

Lakitelek


TovábbTovább

Linkek

Magyar Országgyűlés

Nemzeti Fórum

Lakiteleki Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Linkek

kis-kunsag.jpg

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kereszténydemokrata Néppárt

Kisgazda Polgári Szövetség

Fidelitas

Lungo Drom

MAGOSZ

http://www.orologirepliche.it

 


HírekSzemélyesÍrások, interjúkOrszággyűlésVálasztókerületKéptárÉrdekességElérhetőség
© Lezsák Sándor - Webmester - Régi honlap - Oldaltérkép