Hírek
Személyes
Írások, interjúk
Országgyűlés
Választókerület
Képtár
Érdekesség
Elérhetőség
Írások, interjúk
A Bethlen Gábor Alapítvány Márton Áron-emlékérmének átadásakor elhangzott beszéd


Álmodnak-e színes tintákról a szabadkai kisdiákok?

 

 

Álmodnak-e színes tintákról a szabadkai kisdiákok?

 

Mondják-e a szülői házban, templomban és iskolában panaszaikat, s ha igen, ki érti meg?

 

Mit éreznek, érzékelnek a szerb valóságból, a magyar környezetből, a délvidéki életsorsból?

 

Edzi vagy rongálja formálódó tudatukat, jellemüket a gyűlöletszító utcai falfirka, a sötétségből provokáló gúny és ökölcsapás, a nagymamák, dédmamák befelé zokogó fájdalma, félig bevallott történetei?

 

Halottak napja van.

 

Ezekben a napokban, a délvidéki temetőkben hitük, anyanyelvük miatt vértanúhalált halt több mint húszezer ártatlan magyar áldozatra is emlékezünk. A Nagykeresztek tövében a délvidéki szerb vérengzés iszonyatával és döbbenetével sűrűsödik a múlt, s az unokák, dédunokák történelmi próbatétele lesz, hogy miképpen lehet ezt a jelenvaló örökséget elrendezni, s magunkban is rendet rakni.

 

E zaklató feladat elől senki nem menekülhet.

 

Engem a hatvanas évek közepén Cseres Tibor regénye, a Hideg napok szinte megütött, fizikai fájdalmat okozott, goromba gimnazistává formált. Gyanakodtam mindenre és mindenkire, s nem is tudom, hogy mivé foszladozik az életem, ha érettségi után, 1969-ben nem találkozom a Széchenyi Könyvtár Kisnyomtatványtárának egyik folyosójára száműzött Szíj Rezsővel, akinek négyszemközti és illegális történelemórái kezdték bennem rendezni és rendszerezni az elmúlt évszázadok és évtizedek történéseit, összefüggéseit.

 

Néhány hónap múlva már az élő Tisza közelében, Lakitelek határában, egy tanyasi iskolában olvastam a gyerekekkel újra a Mondák könyvét és Móriczot, a János vitézt és a Toldit, és éltük át újra és újra a történelmi haza csatáit, küzdelmeit, építkező hétköznapjait.

 

A lakiteleki Művelődési Házban pedig társaskörbe hívtuk a gondolatokat, a hiteles embereket. A tilalom és a tűrés határán szerveztünk találkozókat, irodalmi esteket.

 

1972-ben az Újvidékről érkező Fehér Ferenccel és Németh Istvánnal a májusi homokvihar és a tőserdei barangolás élményével már a délvidéki háborús förgetegről is beszéltünk. Az egyenes beszéddel, a dedikált Hazavezérlő csillagok és a Vadalma olvasmányélményével együtt volt nekem történelmi igazságtétel Cseres Tibor: A bezdáni ember című novellája, s ezt követően már tudatosan kerestem a könyvtárban a délvidéki folyóiratokat. Az Új Symposionokért pedig cserébe Illés Sándor: Sirató című könyvét, a temerini gyilkosságokat feltáró dokumentumregényt vásároltuk föl, és rokonlátogatókkal küldtük át a határon.

 

Mi is vittünk át könyveket, kéziratot és tilalmas híreket, amikor a fiatal írók József Attila Körének csoportjával először utazhattam Újvidékre.

 

Aztán Gion Nándor a Virágos katonával, Domonkos István Kormányeltörésben fuldokló versmondataival, Dudás Károly látó riportjaival, novelláival, a Szabadkáról érkező Életjelekkel és Üzenetekkel éltem együtt, és közben újra és újra Kosztolányi Csáth Gézához írt versének négy szakasza gyújtotta föl képzeletemet:


„Alvó, emeld lassan nehéz és hosszú pillád,

s a végtelen felé táguló nagy pupillád

szögezd felém.

Most a palicsi tó úgy fénylik, mint az ólom,

és a beléndeken s a vad farkasbogyókon

alszik a fény.

Ah, jól siess. Szíved még egyszer megszakad tán,

ha hosszan bolygasz a cirillbetűs Szabadkán,

s nem értenek.

És űznek majd tovább, idegen, bús hazádban,

Zsákutcán és közön, idegen és hazátlan

kísértetet."


Én nem vagyok, és nem leszek idegen és hazátlan kísértet - gyűrődött bennem az ellenkezés, amikor 1997. január elején Belgrádban az MDF elnökeként a Milosevics-rendszer ellen tüntető több tízezres tömeg előtt egy teherautóra szerelt vaslétrás emelvényről szólhattam a szerb és magyar megbékélésről, a félelem nélküli élet esélyéről.

 

Álmodnak-e színes tintákról a szabadkai kisdiákok? - bujkált bennem a kérdés akkor is, amikor Kocsis Mihály igazgató úr megkeresett, és azóta sokrétegű együttműködés részeseként megismerhettem a Széchenyi István Általános Iskola belső világát, sikereit, gondjait.

 

Ez az iskola 2006-ban lesz 150 esztendős, s ez idő alatt többször kényszerült nevének megváltoztatására. Legutóbb nyolc esztendő várakoztatás, huzavona után 2001. június 4-én, máig emlékezetes ünnepségen vehették föl a legnagyobb magyar, gróf Széchenyi István nevét.

 

A trianoni magyar határtól 10 kilométerre fekvő, a kisebb településeivel együtt 150 ezres lélekszámú Szabadkának 23 általános és 8 középiskolája van, és ezek közül ez az egyetlen magyar elnevezésű általános iskola.

 

Az iskola kétnyelvű, a tanítás magyar és szerb nyelven történik. A szabadkai iskolák közül ez a legnagyobb létszámú. Az 1032 tanulóból magyar anyanyelvű 644 tanuló, szerb anyanyelvén 434 diák tanul.

 

A diákok egy részével, a 84 pedagógus többségével magam is megismerkedhettem. A szabadkai tornacsarnokban Széchényi életéről, életművéről beszélhettem az érdeklődő diáksereg előtt, egy másik alkalommal pedig az iskola népes társaskörében Dobos Krisztinával, Bíró Zoltánnal, Zakar Péterrel cseréltünk gondolatot az amerikanizált, neoliberális iskola válságáról, a magyar iskola értékelvű hagyományairól, az együttélés nehézségeiről és az autonómiáról.

 

A lakiteleki Népfőiskola kapcsolatrendszerében is elismerést vívtak ki a szabadkai pedagógusok, iskolások, diákok. Vissza-visszatérő vendégeink a nyári Klebelsberg Szabadegyetemen, szakmai konferenciákon, továbbképzéseken, és a segítségükkel, részvételükkel szerveztük meg 12 Duna-Tisza-közi és 12 délvidéki iskola azóta is hatékony kapcsolatát, együttműködését. A Népfőiskola matematikai, nyelvészeti, történelmi, zenei, versmondó és néptáncos találkozóin, tantárgyi vetélkedőin is sikeresen szerepelnek, és ezt most erős hangsúllyal mondom: mindenkor kitűnt a szabadkai diákok példás magatartása is.

 

A szabadkai Széchenyi Általános Iskola vezetői, pedagógusai jól tudják és a gyakorlatban is megvalósítják, amit tíz évszázad magyar iskolaszervezői tudtak és a gyakorlatban is alkalmaztak, jelesül, hogy az iskola az oktatás és a nevelés együttes intézménye. Csak a neveléssel megalapozott oktatás alakíthat valós műveltséget, csak ez formálhat értékes személyiséget. A csak tudást, ismeretet adó iskola csonka iskola marad, és ahol nem történik tudatos, lelkiismeretes nevelés, ott azt az épületet, intézményt nem is illeti meg az iskola elnevezés. Ezért keres új címkét a neoliberális oktatáspolitika, amikor oktatási központról, továbbképző centrumról, vizsgára előkészítő tanfolyamokról beszél.

 

A hagyományos - közép-európai - magyar iskolamodell lényege: a józanság, a kiegyensúlyozottság, a szélsőségektől mentes határozott erkölcsi is nemzeti nevelés. Családközpontú felelős szabadság, kötelességtudat, fegyelem és önfegyelem, testi és lelki egészségre való nevelés, a gyakorlati érzék, készség fejlesztése; - mindezek alapelvei a hagyományaival is korszerű és sikeres iskolamodellnek. Mindezen nevelési alapelveket eredményesen csak a szülőkkel, a családi környezettel együtt lehet vonzóvá és életszerűvé alakítani.

 

A szabadkai Széchenyi Általános Iskola több mint egy évtizede tudatosan és szervezetten működteti a Szülők Iskoláját, ahol interaktív előadásokkal, speciális tanácsadással, egyeztetéssel válik hatékonnyá a nevelési program megvalósítása, és az osztályfőnökök, szaktanárok kapcsolatteremtő eredményeivel pedig társadalmi-közösségi erőtér növeli az iskola lehetőségeit. Csak így biztosítható az iskola felújítása, bővítése, technikai-szakmai színvonalának emelése, karbantartása.

 

Az iskola aktív résztvevője a Kárpát-medencei magyar iskolák munkáját összehangoló Diák-Uniónak, a Duna-Tisza-Maros-Körös régió négy iskola együttműködésének, és 8 iskola részvételével megszervezték a Kárpát-medencei Széchenyi-iskolák szövetségét is.

 

A szabadkai iskolát támogató alapítványok közül kiemelkedik a Pro Hungaris Kulturális Értékközvetítő Alapítvány könyvek ezreit továbbító áldozatos munkája és a KOMA (Közoktatási és Modernizációs Alapítvány) hathatós anyagi és szakmai segítsége. Az Aranycsapat Alapítvány felhívására 44 iskolát vontak be a Délvidékről, és a győztes csapat a budapesti Kárpát-medencei általános iskolák labdarúgó-tornájának egyik résztvevője volt.

 

A Márton Áron Emlékéremmel elismert szabadkai iskola 1996-ban kezdeményezte a köztársasági szintű Magyar nyelv és nyelvhelyességi találkozót, vetélkedőt és ennek azóta lelkiismeretes szervezői és vendéglátó házigazdái.

 

Az iskola tanulói köztársasági elismerést, győzelmet szereztek számos tanulmányi versenyen, így magyar és angol nyelvből, kémiából, fizikából, és több sportjátékban voltak országos döntősök, győztesek.

 

Pedagógus továbbképzések, szakmai konferenciák, bemutató órák, hospitálások mellett megszervezték a zombori Tanítóképző Szabadkára kihelyezett magyar nyelvű tagozatát is. Az iskola vezetői jól tudják: „A tanító olyan lámpás, amely minél inkább világít, annál inkább fogyasztja önmagát." Gárdonyi gondolata a kisebbségi sorsban tanító-nevelő magyar pedagógusokra fokozottan érvényes.

 

Halottak napja van.

 

Mécsest gyújtunk mindazon magyar pedagógus emlékezetére, akik tisztességgel, becsülettel álltak éveken, évtizedeken át a Kárpát-medencei magyar katedrán, s nevelték, tanították történelmi haza fiait, leányait.

 

Halottak napja van.

 

Ma délután Szabadkán, a Zentai úti temető 44-es parcellájában, a Vergődő Madár emlékművénél a délvidéki vérengzés, a bácskai magyar holokauszt több mint húszezer áldozatára emlékeztek.

 

Itt a Budai Várban pedig a jelenvalóság, a Bethlen Gábor Alapítvány Márton Áron-emlékérmét, ezt a rangos elismerést kapja meg a szabadkai gróf Széchenyi István Általános Iskola.

 

A két esemény feszültségében a szabadkai kisdiákok, akik színes tintákról álmodnak, sokszínű és egészséges jövendőről, az egymásra utalt, félelem nélküli életről, történelmi hazáról, nyugalomról, biztonságról.

 

Színezzük hát tovább színes tintákkal szép álmukat, az ébrenlét pedig legyen mindenkor az építkező jövő Bethlen Gábor nemzetet megtartó bölcsességével, a boldog emlékezetű Márton Áron püspök keresztény hitével, erkölcsével és a névadó Széchenyi gróf tanításával, aki a hétköznapok építkező munkáját bennünk ezzel a gondolattal is erősíti:

 

"Legyünk bár kevesen, de legyünk erősek erkölcsben és igazságban; vessünk az ármánynak és gonoszságnak tántoríthatatlan erkölcsi erőt ellene; lehet, hogy legyőznek ma is, holnap is; lehet, hogy homályba borul egy időre megyénk fénycsillaga, - tűrjük el! Végtére csakugyan az igazság győz; mert az igazság mellett áll Isten maga, s korunk őrlelke."

 

Ha pedig Isten velünk, és a józan eszünk is megmarad, akkor kicsoda ellenünk?



Lezsák Sándor

 

 

Képtár


Kecskeméti Kurázsi Táncműhely látogatása a Népfőiskolán
2018. május 13.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Áttekintő táblázatÁttekintő táblázat

Kereső
OK

Meghívók
Kölcsey Kör: Nem az ősöket kell követni, hanem azt, amit az ősök követtek

Budapest, Polgárok Háza
2018. május 16. 18.00 óra

Kölcsey Kör: A migrációról – másként

Kecskemét, Hírös Turisztikai Központ
2018. április 26. 18.00

Kölcsey Kör: Egymillió

Budapest, Polgárok Háza
2018. március 6. 18.00

További meghívókTovábbi meghívók

Lakitelek


TovábbTovább

Linkek

Magyar Országgyűlés

Nemzeti Fórum

Lakiteleki Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Linkek

kis-kunsag.jpg

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kereszténydemokrata Néppárt

Kisgazda Polgári Szövetség

Fidelitas

Lungo Drom

MAGOSZ

http://www.orologirepliche.it

 


HírekSzemélyesÍrások, interjúkOrszággyűlésVálasztókerületKéptárÉrdekességElérhetőség
© Lezsák Sándor - Webmester - Régi honlap - Oldaltérkép