Hírek
Személyes
Írások, interjúk
Országgyűlés
Választókerület
Képtár
Érdekesség
Elérhetőség
A Lakitelek Munkacsoportról


Magyar Nemzetpolitikai Társaság

 

FELHÍVÁS

 

A Magyar Nemzetpolitikai Társaság felhívással fordul a Magyar Demokrata Fórum mindazon tagjaihoz és szimpatizánsaihoz, akik ma is fontosnak tartják a rendszerváltó MDF Lakiteleken meghatározott alapelveit és értékrendjét, hogy az MDF helyi és területi szervezeteiben, különféle rendezvényeken, munkájukkal, nyilatkozataikkal támogassák a tizenhárom országgyűlési képviselő által létrehozott Lakitelek Munkacsoportot.

A Magyar Demokrata Fórum egykori nemzeti és társadalmi törekvései ma legalább annyira szükségesek és fontosak, mint amilyenek voltak az 1980-as évek végén. Az elmúlt közel húsz esztendő e törekvések lényegét a legkevésbé sem tette időszerűtlenné, ezért szükségesnek tartjuk ezeket az értékeket mai helyzetünkben újra megfogalmazni és közösen meghatározni az MDF eredeti eszmei és politikai arculatának megfelelő programját, és egységben megmaradva azzal az országot szolgálni.

Ezért tartjuk most különösen fontosnak a Lakitelek Munkacsoport létrejöttét és sikeres működését, ezért üdvözöljük a szándékot, hogy az MDF szükséges megújítását az alapokhoz visszanyúlva végezzék el. Ehhez a vállalkozáshoz örömmel nyújt támogatást a Magyar Nemzetpolitikai Társaság, de a kezdeményezés sikeréhez minden jóakaratú, az MDF alapértékeihez ragaszkodó és népben, nemzetben, országban gondolkodó társunk kiállására szükség van.

Támogassuk együtt a Lakitelek Munkacsoportot!



2004. július 2.



Andrásfalvy Bertalan
néprajztudós, volt kulturális miniszter


Lovas István

akadémikus


Sára Sándor
Kossuth-díjas filmrendező


 

Képtár


Kézilabdapályát avattak Pálmonostorán
2018. június 14.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Áttekintő táblázatÁttekintő táblázat

Kereső
OK

Meghívók
Kölcsey Kör: Nem az ősöket kell követni, hanem azt, amit az ősök követtek

Budapest, Polgárok Háza
2018. május 16. 18.00 óra

Kölcsey Kör: A migrációról – másként

Kecskemét, Hírös Turisztikai Központ
2018. április 26. 18.00

Kölcsey Kör: Egymillió

Budapest, Polgárok Háza
2018. március 6. 18.00

További meghívókTovábbi meghívók

Lakitelek


TovábbTovább

Linkek

Magyar Országgyűlés

Nemzeti Fórum

Lakiteleki Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Linkek

kis-kunsag.jpg

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kereszténydemokrata Néppárt

Kisgazda Polgári Szövetség

Fidelitas

Lungo Drom

MAGOSZ

http://www.orologirepliche.it

 


HírekSzemélyesÍrások, interjúkOrszággyűlésVálasztókerületKéptárÉrdekességElérhetőség
© Lezsák Sándor - Webmester - Régi honlap - Oldaltérkép