Hírek
Személyes
Írások, interjúk
Országgyűlés
Választókerület
Képtár
Érdekesség
Elérhetőség
Hírek, aktualitások
A magyar termékeknek méltó helyükre kell kerülniük
2010. január 26.

A Magyar Kultúra Napja alkalmából szombaton, január 23-án a Parlament Felsőházi termében immár másodszorra rendeztek Hungarikum Konferenciát.

A több száz érdeklődő, valamint a média képviselői előtt a hungarikumok képviselői, népművelők, közigazgatási szakemberek tartottak előadást a tervezett hungarikum-törvényről. A konferencia kezdeményezője, Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke vezette a találkozót, ahol elsősorban nemzeti értékeink védelméről esett szó.

A hungarikumok között nemcsak a jól ismert élelmiszeripari termékek (csabai, gyulai kolbász, hurka, sokféle bor, méz) szerepelnek, hanem olyan szellemi termékek is, mint például a magyar operett, Jókai, Móra, Gárdonyi Géza művei, vagy akár a Mathiász János által nemesített szőlőfajok.

Ha nem ismerjük meg nemzeti kincseinket, mi magunk is szegényebbek leszünk – sugallta a konferencia szinte valamennyi előadója. Ha ez bekövetkezik, akkor könnyen lehet, hogy már nem halljuk ki Bartók, Kodály hangját népénekeinkből, nem ismerjük fel, hogy szürkemarha-állományunk nemcsak turistacsalogató látványosság, hanem gazdasági erő is egyben, s pusztulásnak engedjük át tanyáinkat, melyek egykor ezreknek adtak otthont a Kárpát-medence ölén.



HUNGARIKUMOK A PARLAMENTBEN II.

2010. január 23.

 

9.30 - 10.30

Megnyitó - Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke

Kisfaludi Karola - Himnusz

Köszöntő - Széles Gábor nagyvállalkozó, az ECHO Tv és Magyar Hírlap tulajdonosa

Kodály Zoltán: II. Vonósnégyes, Op.10. - részlet, előadja a Bartók Vonósnégyes

 

Gyaraky Zoltán, az Agrármarketing Stratégiai Bizottság elnöke (ppt anyag);

Rubovszky András, a Magyar Szállodaszövetség tb. elnöke;

Kerényi Miklós Gábor (Kero), a Budapesti Operettszínház igazgatója;

Kovács Miklós (Tiszakécske) kékfestő, a Népművészet Mestere;

Stefánka Zsolt vezető tanácsos, Országos Atomenergia Hivatal;

Balogh László (Szeged), az MTV Közalapítvány Kuratóriumának elnökhelyettese;


10.30 - 12.00

Mathiász Gábor, az Országos Mathiász Munkabizottság elnöke (pdf anyag);

Megyesi Zoltán, a Koppány Hungaricum Kft. ügyvezetője;

Balázsi Károly (Bükkszenterzsébet) főiskolai tanár

Balogh Levente, a Szentkirályi Ásványvíz Kft. tulajdonosa, ügyvezető igazgatója;

Barkó Árpád (Debrecen), megyei szaktanácsadó, Országos Magyar Méhészeti Egyesület;

Szekér Tamás (Szombathely), a Herényi Kulturális és Sportegyesület elnöke;

Deák László, a Magyar Országos Szikvízkészítő Ipartestület örökös elnöke;

Fackelmann István (Ásotthalom) tanyatulajdonos, gazdálkodó;

Pósfay Péter (Szombathely) közösségfejlesztő;

Joó Lajos fejlesztő tanácsadó;

Kiss Dénes költő, a Trianon Társaság elnöke;

Vári Fábián László költő, Mezővári, Kárpátalja;

Egyházi népének Kárpátaljáról - Pál Lajos zenész és családja, Tiszapéterfalva, Kárpátalja

 

12.00 - 12.15 SZÜNET

 

12.15 - 13.15

Cigány fantázia - klezmer csárdás - előadja a Judrom együttes Boros Mátyás vezetésével

Boros Mátyás hegedűművész, prímás, a MEH főtanácsosa;

Lakatosné Sira Magdolna, Túristvándi polgármestere;

Lázár Vilmos fogathajtó világbajnok, a Magyar Lovas Szövetség elnöke;

L. Simon László író, a Magyar Írószövetség titkára;

Mészáros László, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület alelnöke;

Monostori Éva (Komárom-Koppánymonostor) közösségfejlesztő;

Géczi Imre (Százhalombatta) kétszeres Aranykoszorús mestertenyésztő, Hun-Zazholm kuvasz kennel;

Somogyi György (Szeged), a Fűszerpaprika Kutató-Fejlesztő Kft. tudományos osztályvezetője;

 

13.15 - 14.00

Szabó István (Dabas), a Pest megyei közgyűlés alelnöke, a Nemzeti Fórum Pest megyei elnöke;

Tóth Miklós (Harsány), a napelemes tetőcserép feltaláló tulajdonosa;

Ungvári Mihály, a Kötegyáni Baráti Kör Egyesület elnöke;

Stósz István, a MÁV Gépészet Zrt. vontatójármű mérnökség vezető

Csonka-Takács Eszter igazgató, Magyar Szellemi Kulturális Örökség Igazgatósága (ppt anyag);

Molnár Gergely bűvész, a Bűvészek Világszövetsége elnökségének tagja;

 

Énekeljünk együtt - Budai Ilona Magyar Örökség-díjas népdalénekes

Birinyi József filmrendező, népzenekutató, a KÓTA társelnöke;

Zárszó - Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke

 

 


Képtár


Kurultaj szervezőinek díszvacsorája Bugacon
2018. október 12.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Áttekintő táblázatÁttekintő táblázat

Kereső
OK

Meghívók
Keleti Nyelveket Ismertető tanfolyamok
Kezdő szinten: azeri, belarusz, grúz, kazah és haladó szinten: belarusz nyelvből.
Jelentkezési határidő: 2018. október 22.
Felhívás: Grillázs készítő verseny

Lakitelek Népfőiskola
Jelentkezési határidő:
2018. október 19.

Puszták Aranya c. kiállítás megnyitója
Kápolnásnyék
2018. október 13. 11.00
További meghívókTovábbi meghívók

Lakitelek


TovábbTovább

Linkek

Magyar Országgyűlés

Nemzeti Fórum

Lakiteleki Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Linkek

kis-kunsag.jpg

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kereszténydemokrata Néppárt

Kisgazda Polgári Szövetség

Fidelitas

Lungo Drom

MAGOSZ

http://www.orologirepliche.it

 


HírekSzemélyesÍrások, interjúkOrszággyűlésVálasztókerületKéptárÉrdekességElérhetőség
© Lezsák Sándor - Webmester - Régi honlap - Oldaltérkép