Hírek
Személyes
Írások, interjúk
Országgyűlés
Választókerület
Képtár
Érdekesség
Elérhetőség
Hírek, aktualitások
Az egyház megingathatatlan
2009. március 20.

Két egyházmegye több mint száz papja tartott lelki napot Lakiteleken Az a társadalom, melynek hiányoznak erkölcsi alappillérei, nem maradhat fent hosszútávon - fogalmazódott meg a kalocsa-kecskeméti és a váci egyházmegye papjainak idei találkozóján.

Kapcsolódó hír:

 

Szerdán hatodik alkalommal rendezték meg a Kalocsa-kecskeméti és a váci egyházmegye papjainak közös továbbképzését, rekollekcióját a Lakitelek Népfőiskola Kölcsey Házában. A találkozón jelen volt Bábel Balázs, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye érseke, Beer Miklós és Varga Lajos, a Váci egyházmegye főpásztora, illetve segédpüspöke, Gyulay Endre, a Szeged-csanádi egyházmegye nyugalmazott főpásztora, Szabó Ferenc jezsuita teológus, író, valamint a házigazda Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke.


A lelki nap rendhagyó módon ezúttal kiállítás-megnyitóval kezdődött. A Tiszakécskén élő Rausz Szilveszter ikonfestő munkásságát Lezsák Sándor méltatta. Az egyház szentjeit ábrázoló festményekből összeválogatott tárlatot Menyhárt Sándor nyitotta meg. - Az ikon látható tanúságtétel, amely egyszerre szól az Isten leereszkedéséről az emberhez, és az embernek Isten felé való törekvéséről - hangsúlyozta beszédében a pápai káplán.


A szerdai rekollekciónak két rendkívül időszerű témája volt. Az első, az úgynevezett Keletpolitikáról - Ostpolitik-ról -, vagyis a második világháború után létrejött szovjet táborhoz tartozó országok belső és külső kapcsolatait, működését irányító egyházellenes szellemiségről szólt. Míg a második Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök, egyházi író munkásságát elemezte. Mindkét témának Szabó Ferenc jezsuita teológus, író volt az előadója, aki többek között a VI. Pál pápa és Kádár János közötti beszélgetés tolmácsa volt, s aki ma már talán az egyetlen koronatanúja annak a sötét és vészterhes időszaknak, amely Magyarországon Mindszenty József bíboros-hercegprímás letartóztatásával, a szerzetesrendek szétszórásával kezdődött, és a kommunista rezsimnek a katolikus egyház elnyomására, ellehetetlenítésére és a Rómától való elszakítására irányuló ádáz, közel fél évszázadon át tartó, s szinte még napjainkban is érzékelhető küzdelméről szólt.


A jezsuita teológus hangsúlyozottan beszélt a titkosszolgálatok szerepéről, az üldöztetésekről, lehallgatásokról, beépített emberekről és azokról az összefonódásokról, amelyekre a közelmúltban napvilágra került titkos anyagok révén derült fény.


Prohászka Ottokárról szólva Szabó Ferenc elmondta: a székesfehérvári egyházmegye főpásztora reformtörekvéseivel jócskán megelőzte saját korát. Valószínűleg ez is közrejátszott abban, hogy sokan nem értették meg. A teológus utalt arra a felháborodásra is, melyet a néhai püspök szobrának tavaly, a Lakitelek Népfőiskolán felavatott szobra váltott ki liberális körökben, akik az eset kapcsán Lezsák Sándor és Balog Zoltán mandátumának visszavonását követelték. A nemzetközileg is elismert tudós egyháztörténész leszögezte: Prohászka sosem volt antiszemita. Sőt. A népszerű szónok hírében álló püspöknek számos zsidó barátja volt, előadásait rabbik is rendszeresen hallgatták.


Szabó Ferenc álláspontját az utána felszólaló Orvos Levente, somogysámsoni plébános, Prohászka-szakértő is osztotta.


A találkozó közös ebéddel zárult.


Szász András
Petőfi Népe

 


Képtár


Pedagógusok a kistelepülésekért-díjak átadása Kiskunmajsán
2018. június 21.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Áttekintő táblázatÁttekintő táblázat

Kereső
OK

Meghívók
Kölcsey Kör: Nem az ősöket kell követni, hanem azt, amit az ősök követtek

Budapest, Polgárok Háza
2018. május 16. 18.00 óra

Kölcsey Kör: A migrációról – másként

Kecskemét, Hírös Turisztikai Központ
2018. április 26. 18.00

Kölcsey Kör: Egymillió

Budapest, Polgárok Háza
2018. március 6. 18.00

További meghívókTovábbi meghívók

Lakitelek


TovábbTovább

Linkek

Magyar Országgyűlés

Nemzeti Fórum

Lakiteleki Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Linkek

kis-kunsag.jpg

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kereszténydemokrata Néppárt

Kisgazda Polgári Szövetség

Fidelitas

Lungo Drom

MAGOSZ

http://www.orologirepliche.it

 


HírekSzemélyesÍrások, interjúkOrszággyűlésVálasztókerületKéptárÉrdekességElérhetőség
© Lezsák Sándor - Webmester - Régi honlap - Oldaltérkép