Hírek
Személyes
Írások, interjúk
Országgyűlés
Választókerület
Képtár
Érdekesség
Elérhetőség
Írások, interjúk
Az első Lakitelek

Tudomásul vettük, hogy ez egy megszállt ország, de feszegettük a határokat - mondta a Heti Válasznak adott interjújában Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, aki 1979-ben Lakiteleken megszervezte a Fiatal Írók Találkozóját. A 30. évfordulón, május 21-22-én ismét Lakiteleken találkoznak az írók.


- Ön mint fiatal költő, a József Attila Kör (JAK) vezetőségi tagja szervezte a találkozót, ma pedig parlamenti képviselő. Most elsősorban írónak vagy politikusnak tartja magát?

- Íróként és politikusként is az a feladatom, hogy az ország kedvező irányba mozduljon el.

- A találkozón, 1979-ben a mai konzervatív és a mai balliberális gondolkodású írók is részt vettek. A mostani megosztottság akkor nem létezett?

- Egyetlen magyar irodalom létezett akkor is és ma is. De nekünk, akik akkor ott voltunk Lakiteleken, kevés élményünk volt egymásról. Én egyébként csak egyfajta megosztottságot ismerek: amit a minőség rangsorol. Illyés Gyula 1979-ben is figyelmeztetett bennünket, hogy a művek a legfontosabbak.

- Zalán Tibor, aki ott volt Lakiteleken, azt írta nemrég a JAK-ról szóló visszaemlékezésében: "Ölitek egymást, ahogy annak idején az utált kommunisták, szidjátok őket, de majmoljátok ócskaságaikat. Szerettelek benneteket, de már egyikőtök sincs közel a szívemhez."

- Mindenki a saját életsorsán, sikerein, csalódásain keresztül éli meg a valóságot, s ennek alapján minősít.

- Mintegy száz fiatal volt jelen a korabeli írótalálkozón. Sok "ünneprontó" van, aki most nem megy el?

- Megpróbáltunk mindenkit elérni, vannak, akik jelezték, hogy nem tudnak jönni. De még többen vannak, akik ott lesznek, akiket a közös élmény összeköt. Ott lesz Alexa Károly, Bíró Zoltán, Tóth Erzsébet, Szentmihályi Szabó Péter, Kiss Gy. Csaba, Serfőző Simon és még sokan mások. De ünneprontókról nem tudok beszélni, hiszen nincs mit ünnepelni. Emlékezni jövünk össze, felidézni, hogy harminc éve miképpen gondolkoztunk a nemzeti önismeretről, nemzetről, irodalomról, és miben módosult az akkori szemléletünk.

- Miben módosult?

- Újraolvastam az 1979-es felszólalások szövegét, s elégtétel volt, hogy például Czakó Gábor, Görömbei András, Kiss Gy. Csaba, Szilágyi Ákos, Szentmihályi Szabó Péter mondandója ma is időszerű, vállalható minden sora.

- Akkoriban az is nagy eredmény volt, hogy engedélyt kaptak a találkozóra.

- Nem azonnal, hosszú vajúdás volt. Én már 1978 elején kezdeményeztem. Végül három embernek köszönhető, hogy megvalósult. Csoóri Sándornak, aki rávette Illyés Gyulát, hogy fogadja el a meghívásunkat, Illyés Gyulának és Ördögh Szilveszternek, aki a JAK titkáraként olyan helyzetet teremtett, hogy létrejöhetett a találkozó.

- Mennyire volt a találkozónak ellenzéki légköre?

- Irodalmi légköre volt. Érződött a politikai feszültség is, de Illyés és Csoóri jelenléte erőt adott. Különleges, kegyelmi állapot volt. Az ember úgy érezte, szabadon gondolkodhat azon, mit jelent magyar írónak lenni olyan elődök nyomában, mint Németh László, Tamási Áron, Móricz Zsigmond vagy Sinka István, fotóik a lakiteleki találkozón, egy kiállítás keretében a falon voltak.

- Hogyan gondolkodtak akkor a fiatal írók a rendszerről?

- Nekem Márai adott egy megnyugtató mondatot: tárgyalni igen, de barátkozni soha. A találkozó megrendezése is azt mutatja, hogy nem voltunk hajlandók illegalitásba húzódni a saját hazánkban. Azért is nevezhetett minket Tollas Tibor a müncheni Nemzetőrben búvópatak-nemzedéknek, mert a búvópatak feltörni készül, napvilágot akar, éltetni akar. Tudomásul vettük a tudomásul vehetetlent, hogy '56 tabu, hogy ez egy megszállt ország, hogy nem lehet az utcán kiabálni: ruszkik haza. Arról nem is álmodhattunk, hogy eljön az idő, amikor telerakjuk plakátokkal az országot: Tovarisi konyec. Addig pedig feszegettük a tilalom és tűrés határait. Határsértésnek számított például, hogy eljött Erdélyből Farkas Árpád, és verset mondott. A politika ezt póker arccal tudomásul vette, és titokban jegyzetelt.

- Az évforduló alkalmából kötet is készült. Ez egyfajta történelemkönyv is?

- A találkozó napján jelenik meg a kötet, mely tartalmazza az összes egykori felszólalást, és a résztvevők is megírták visszaemlékezéseiket. Lesz egy CD-melléklet Illyés Gyula egykori felszólalásával. Illyés azzal zárta beszédét, hogy Isten éltesse a tisztes ipart. Éltet bennünket ma is, és éltetni fogja a magyar irodalmat a jövőben is.


Halász Csilla
Heti Válasz


Képtár


Márton-napi libavacsora a Népfőiskolán
2018. november 10.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Áttekintő táblázatÁttekintő táblázat

Kereső
OK

Meghívók
Kölcsey Kör: Népfőiskola, 2019
Budapest, Polgárok Háza
2018. november 21. 18.00
Művészet és társadalom - Klebelsberg Hét
Budapest
2018. november 17-18.
Mindszenty Emlékérem átadása
Budapest, Országház
2018. november 6. 11.00
További meghívókTovábbi meghívók

Lakitelek


TovábbTovább

Linkek

Magyar Országgyűlés

Nemzeti Fórum

Lakiteleki Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Linkek

kis-kunsag.jpg

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kereszténydemokrata Néppárt

Kisgazda Polgári Szövetség

Fidelitas

Lungo Drom

MAGOSZ

http://www.orologirepliche.it

 


HírekSzemélyesÍrások, interjúkOrszággyűlésVálasztókerületKéptárÉrdekességElérhetőség
© Lezsák Sándor - Webmester - Régi honlap - Oldaltérkép