Hírek
Személyes
Írások, interjúk
Országgyűlés
Választókerület
Képtár
Érdekesség
Elérhetőség
Hírek, aktualitások
Bürokraták tették tönkre a magyar honvédséget
2009. március 13.

"Nemzetőrség felállítása, az iskolákban a honvédelmi nevelés, valamint a katonák és a társadalom közötti szakadék felszámolása garantálhatja hazánk biztonságát" – mondta Lezsák Sándor a Kölcsey Körben tartott előadásában.

"Felelőtlenség és történelmi hiba volt politikai célból idő előtt bevezetni a katonai szolgálat önkéntességét" – jelentette ki Fodor Lajos volt vezérkari főnök előadásában, a Kölcsey Körben. A nyugalmazott vezérezredes szerint elhibázott lépés kizárólag expedíciós haderőt fenntartani. A terrorizmus elleni küzdelem, az aszimetrikus háborúra való felkészülés fontos, de emiatt a honvédelmet nem szabad feláldozni. Fodor Lajos úgy véli, a politikai vezetés már túllépett egy határon a létszám és a fegyverzet csökkentésében. A szomszédos államok nem ilyen lelkesek a leépítésben, hanem a lakosság és a terület nagysága arányában tartják hadrendben az erőket. A volt vezérkari főnök megjegyezte, hogy a NATO számos lehetőséget kínál hazánknak, de meg kell tanulni érdekeinket érvényesíteni – adott esetben a szövetséggel szemben is. Ugyanakkor hibás az a szemlélet, hogy a NATO és az unió megvédi hazánkat, mert a szövetségi rendszereken belül minden országnak nemzeti alapon kell felépítenie a haderejét. Lezsák Sándor biztonságunk garantálásáért az önkéntes, tartalékos területvédelmi erő, vagyis a nemzetőrség felállítását és a közoktatásban a honvédelmi nevelés bevezetését sürgette. A Nemzeti Fórum elnöke utalt rá, hogy országszerte sok településen a polgármester vezetésével önkéntes alapon polgárőrségek alakulnak. Ez is azt mutatja, hogy sokakban megvan a tenni akarás, hogy együtt lépjenek fel közösségük biztonságáért. Egy nemzetben gondolkodó politikai erőnek létre kell hoznia a nemzetőrséget, amely természeti, ipari vagy akár politikai katasztrófa esetén is segíteni tud.


Lányi Zsolt
úgy látja, hogy a hadsereget a civil kontroll tette tönkre. A honvédelmi bizottság volt elnöke szerint testnevelésből felmentett emberek ültek be a minisztériumba, és döntöttek fegyvernemi kultúrák, például a tüzérség felszámolásáról, a sorkötelezettség eltörléséről. Megszüntették a hadkiegészítő parancsnokságokat is, hogy baj esetén biztosan ne lehessen semmit tenni, mivel nincs nyilvántartás a mozgósítható állampolgárokról. Lányi Zsolt emlékeztetett rá, hogy a magyar társadalom szerette a katonaságot, és nem volt divat a hadsereg bevetése saját népünk ellen, ma azonban a kiképzéseken már nem külső, idegen erőt jelölnek ki ellenségképként, hanem a belső, elégedetlenkedő csoportokat kell felszámolniuk a katonáknak.


Sándor Csilla
Magyar Hírlap

 


Képtár


Kézilabdapályát avattak Pálmonostorán
2018. június 14.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Áttekintő táblázatÁttekintő táblázat

Kereső
OK

Meghívók
Kölcsey Kör: Nem az ősöket kell követni, hanem azt, amit az ősök követtek

Budapest, Polgárok Háza
2018. május 16. 18.00 óra

Kölcsey Kör: A migrációról – másként

Kecskemét, Hírös Turisztikai Központ
2018. április 26. 18.00

Kölcsey Kör: Egymillió

Budapest, Polgárok Háza
2018. március 6. 18.00

További meghívókTovábbi meghívók

Lakitelek


TovábbTovább

Linkek

Magyar Országgyűlés

Nemzeti Fórum

Lakiteleki Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Linkek

kis-kunsag.jpg

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kereszténydemokrata Néppárt

Kisgazda Polgári Szövetség

Fidelitas

Lungo Drom

MAGOSZ

http://www.orologirepliche.it

 


HírekSzemélyesÍrások, interjúkOrszággyűlésVálasztókerületKéptárÉrdekességElérhetőség
© Lezsák Sándor - Webmester - Régi honlap - Oldaltérkép