Hírek
Személyes
Írások, interjúk
Országgyűlés
Választókerület
Képtár
Érdekesség
Elérhetőség
Hírek, aktualitások
Beteg az ország, drámai a kórisme
2010. március 18.

Elképesztő rombolást hajtottak végre a szocialisták az elmúlt nyolc évben, de a magyar nemzet már többször bebizonyította, hogy képes talpra állni a legreménytelenebb helyzetben is – hangoztatták a Nemzeti Fórum kampánynyitó nagygyűlésének felszólalói Lakiteleken.

Lezsák Sándor, a szervezet elnöke és képviselőjelöltje szerint nemcsak a politikusoknak, hanem a gazdálkodóknak és a vállalkozóknak is készen kell állniuk a változásra.

A Fidesz–KDNP szövetségeseként tegnap Lakiteleken megkezdte kampányát a Nemzeti Fórum. A nagygyűlésen felszólalt Bíró Zoltán, az MDF első elnöke, aki a kampány alaphangját és célját megadva kijelentette: nincs olyan helyzet, amelyből ne lenne kiút. De akarat kell hozzá és képesség. Az irodalomtörténész szerint nem kell csodálkoznunk azon, hogy kibírtuk az elmúlt nyolc évet, hiszen elviseltünk már fél évszázadnyi elnyomást is. A magyar pedig csak akkor ontotta vérét, ha már nem látott más lehetőséget. Most azonban békésen, vér nélkül meg lehet nyerni az elkövetkező éveket.

Beteg az ország, drámai a kórisme – mondta Lezsák Sándor, a Nemzeti Fórum elnöke, felsorolva, hogy mi mindent tettek tönkre az elmúlt nyolc évben a szocialisták. A drámai leltár szerint sokszorosára nőtt a munkanélküliség, a lakosság hitel­állománya, az államadósság. Hiába az iskola a legjobb befektetés a jövőbe, a magyar pedagógusbérek messze elmaradnak még a környező országokétól is. Kell, hogy legyen bennünk erő és hit, hogy van esély a gyógyulásra. Nem elég azonban az asztalra csapni, arra kenyeret is kell rakni – figyelmeztetett Lezsák. A Nemzeti Fórum elnöke hangsúlyozta: nemcsak a politikusoknak, hanem a gazdálkodóknak, vállalkozóknak is készen kell állniuk a változásra, tud­niuk kell mit akarnak majd tenni.

Lapunk főszerkesztője, Stefka István is az elmúlt nyolc év rombolását hangsúlyozta, amelynek részeként megtaposták nemzeti önérzetünket és szimbólumainkat is. Kiemelte, a média – más eszközök mellett – a vér nélküli forradalmat jelentő választás fontos eszköze lehet.


 

Április 8-ig kampányolnak Lezsákék

A Nemzeti Fórum az országgyűlési választások első fordulója előtt pár nappal, április 8-án, csütörtökön, a Bács-Kiskun megyei Tiszakécskén fejezi be tegnap megkezdett országos kampányát. A település művelődési központjában este hat órakor kezdődő kampányzáró gyűlésen Lezsák Sándor, a Nemzeti Fórum elnökének vendége lesz Ángyán József országgyűlési képviselő, Széles Gábor, a Magyar Hírlap és az Echo Televízió tulajdonosa, Bayer Zsolt író, lapunk publicistája és a lakiteleki találkozó szervezői.


Baranya Róbert
Magyar Hírlap

 


Képtár


Márton-napi libavacsora a Népfőiskolán
2018. november 10.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Művészet és társadalom - Klebelsberg Hét
Áttekintő táblázatÁttekintő táblázat

Kereső
OK

Meghívók
Kölcsey Kör: Népfőiskola, 2019
Budapest, Polgárok Háza
2018. november 21. 18.00
Művészet és társadalom - Klebelsberg Hét
Budapest
2018. november 17-18.
XVIII. Lakiteleki Filmszemle
Lakitelek Népfőiskola
2018. november 14-16.
További meghívókTovábbi meghívók

Lakitelek


TovábbTovább

Linkek

Magyar Országgyűlés

Nemzeti Fórum

Lakiteleki Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Linkek

kis-kunsag.jpg

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kereszténydemokrata Néppárt

Kisgazda Polgári Szövetség

Fidelitas

Lungo Drom

MAGOSZ

http://www.orologirepliche.it

 


HírekSzemélyesÍrások, interjúkOrszággyűlésVálasztókerületKéptárÉrdekességElérhetőség
© Lezsák Sándor - Webmester - Régi honlap - Oldaltérkép