Hírek
Személyes
Írások, interjúk
Országgyűlés
Választókerület
Képtár
Érdekesség
Elérhetőség
Hírek, aktualitások
Birkafőzésben a legjobbak
2014. augusztus 1.

A két falurész évenkénti focicsatáját ezúttal a csólyosiak nyerték, s ezzel egy évig birtokolhatják a nagydíjat. A találkozó visszatérő eseménye a település legnagyobb nyári rendezvényének, a birkapörköltfőző fesztiválnak.

Sok birkát áldoztak fel a múlt hét végén Csólyospáloson ahhoz, hogy minden asztalra jusson elegendő pörkölt, aminek elkészítéséhez a helybéliek szerint a világon náluk jobban senki sem ért. Hogy mindezt beigazolják, tizenöt húsfőző fogott hozzá az 5 mázsányi hús daraboláshoz és bográcsokban történő főzéséhez.

Birkafőzésben a legjobbak

Öt mázsa hús került a bográcsokba

A három napos kulturális-, sport-, és gasztronómiai fesztivál első napjának koncertjeit követően, a sportpálya alakult át rendezvényközponttá. A legsportosabbak – mint minden évben – ezúttal is futóversennyel kezdhették a második napot, melynek távja évre-évre egy méterrel gyarapodik, így most éppen 2014 métert kellett megtenni. A hölgyek között Juhász-Dora Krisztina ért elsőnek célba, megelőzve Meszes Fannit és Nagy Gertrúdot. A férfiaknál: Vadas Gellért, Telek Máté, Telek András volt a sorrend. A futóverseny résztvevői között egy kerékpárt is kisorsoltak, s a Telek-fivérek közül Máténak kedvezett a szerencse.

Birkafőzésben a legjobbak

A nap sokak által várt eseménye a fő utca által kettészelt falurészek – Csólyos és Pálos – közötti futballrangadó – volt. Ezúttal a csólyosi oldalon lakók örülhettek, hiszen az őket képviselő labdarúgók 8-2-re győztek – számolt be a végeredményről Á. Fúrús János polgármester, aki a vesztes csapat hátvédsorában szerepelt a találkozón. Összesítésben ezzel 10-9 a csólyosiak javára, visszavágó egy év múlva. A mostani összecsapást az tette különlegessé, hogy a budapesti Varga Ferenc egy serleget ajánlott fel a mérkőzés legjobb játékosának, amelyet közvetlenül a meccs után személyesen adott át ifj. Telek Andrásnak.

A rangadó végére a pörköltfőzők is befejezték munkájukat, amit kiadagolás előtt egy zsűri is véleményezett. Az ítészek szerint idén a legfinomabb birkapörköltet Fodor Szabolcs készítette, aki első alkalommal indult a versenye. A lányok és asszonyok közben pogácsasütésben versenyeztek. A bírálók végül Halácsiné M. Tóth Ágota pogácsájának adták az első díjat, aki ifj. Seres Gézánét és Dudásné Csala Zsuzsannát előzte meg.

A falunapi rendezvényen adták át a Csólyospálos Községért-díjat, amit Halácsi Tivadar nyugalmazott testnevelő tanárnak ítéltek oda. Az eseményen jelen volt Lezsák Sándor, a térség országgyűlési képviselője, az Országgyűlés alelnöke is, akit Á. Fúrús János polgármester egy Csólyospálos címerével ékesített fakanállal ajándékozott meg.

(Forrás: Baon.hu)


Képtár


Kézilabdapályát avattak Pálmonostorán
2018. június 14.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
16.00-17.00 Képviselői fogadóóra Kiskunmajsán
Áttekintő táblázatÁttekintő táblázat

Kereső
OK

Meghívók
Kölcsey Kör: Nem az ősöket kell követni, hanem azt, amit az ősök követtek

Budapest, Polgárok Háza
2018. május 16. 18.00 óra

Kölcsey Kör: A migrációról – másként

Kecskemét, Hírös Turisztikai Központ
2018. április 26. 18.00

Kölcsey Kör: Egymillió

Budapest, Polgárok Háza
2018. március 6. 18.00

További meghívókTovábbi meghívók

Lakitelek


TovábbTovább

Linkek

Magyar Országgyűlés

Nemzeti Fórum

Lakiteleki Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Linkek

kis-kunsag.jpg

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kereszténydemokrata Néppárt

Kisgazda Polgári Szövetség

Fidelitas

Lungo Drom

MAGOSZ

http://www.orologirepliche.it

 


HírekSzemélyesÍrások, interjúkOrszággyűlésVálasztókerületKéptárÉrdekességElérhetőség
© Lezsák Sándor - Webmester - Régi honlap - Oldaltérkép