Hírek
Személyes
Írások, interjúk
Országgyűlés
Választókerület
Képtár
Érdekesség
Elérhetőség
Hírek, aktualitások
Biztos alap kell a további fejlődéshez
2017. május 13.

Ismét harcba kell szállnunk jövőre, hogy megvédjük eddig elért eredményeinket, és hogy biztos alapot teremthessünk a további fejlődéshez – hangsúlyozta a Lezsák Sándor vezette Nemzeti Fórum tegnapi országos gyűlésére küldött üzenetében Orbán Viktor kormányfő.

„A Nemzeti Fórum Egyesület és a Fidesz kapcsolata nem tiszavirág életű társulás, hanem egy tekintélyes múltra visszatekintő, erős és biztos szövetség” – fogalmazta meg Orbán Viktor miniszterelnök a Lezsák Sándor parlamenti alelnök által vezetett szervezet tegnapi, a Képviselői Irodaházban tartott országos gyűlésére küldött írásos köszöntőjében. A kormányfő úgy folytatta, amikor 2005 júniusában megkötötték az együttműködési megállapodást, „egy cél és egy akarat vezérelt bennünket: az ország és a magyarság sorsának jobbra fordítása”. Hozzátette, „habár az azóta eltelt időkben – Istennek hála – számos törekvésünket siker koronázta, még korántsem értünk a munka végére, jövőre ismét harcba kell szállnunk, hogy megvédjük eddig elért eredményeinket, és hogy biztos alapot teremthessünk a további fejlődéshez”.

A jelenleg Kínában hivatalos úton tartózkodó kormányfő a tanácskozáson felolvasott üzenetében nyomatékosította, ehhez a küzdelemhez „minden velünk együtt gondolkodó emberre szükség lesz. Ennek szellemében szeretném megköszönni az eddigi évek áldozatos munkáját a Nemzeti Fórum minden tagjának, különösképpen Lezsák Sándor elnök úrnak. Bízom benne, hogy immár tizenkét éve megbonthatatlan szövetségünk a jövőben is sikerrel fogja szolgálni Magyarország és a határon túli magyarság ügyét”. Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok! – zárta levelét a miniszterelnök.

A tanácskozáson a kormánypár-tokkal szövetséges szervezet vezetője, Lezsák Sándor politikai értékelésében kifejtette: a Nemzeti Fórum a Fidesszel és a KDNP-vel közösen, ám szükség esetén önállóan indít jelölteket a parlamenti és az önkormányzati választásokon. Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke a migránsáradat megállításáról, továbbá a nemzeti függetlenségünket veszélyeztetető brüsszeli törekvésekről, Kubatov Gábor, a Fidesz országos pártigazgatója, alelnöke pedig a parlamenti és az önkormányzati választások előkészületeiről beszélt.

Magyar Hírlap


Képtár


Márton-napi libavacsora a Népfőiskolán
2018. november 10.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Művészet és társadalom - Klebelsberg Hét
Áttekintő táblázatÁttekintő táblázat

Kereső
OK

Meghívók
Kölcsey Kör: Népfőiskola, 2019
Budapest, Polgárok Háza
2018. november 21. 18.00
Művészet és társadalom - Klebelsberg Hét
Budapest
2018. november 17-18.
XVIII. Lakiteleki Filmszemle
Lakitelek Népfőiskola
2018. november 14-16.
További meghívókTovábbi meghívók

Lakitelek


TovábbTovább

Linkek

Magyar Országgyűlés

Nemzeti Fórum

Lakiteleki Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Linkek

kis-kunsag.jpg

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kereszténydemokrata Néppárt

Kisgazda Polgári Szövetség

Fidelitas

Lungo Drom

MAGOSZ

http://www.orologirepliche.it

 


HírekSzemélyesÍrások, interjúkOrszággyűlésVálasztókerületKéptárÉrdekességElérhetőség
© Lezsák Sándor - Webmester - Régi honlap - Oldaltérkép