Hírek
Személyes
Írások, interjúk
Országgyűlés
Választókerület
Képtár
Érdekesség
Elérhetőség
Hírek, aktualitások
Elfogadta a kormány a Kincsem Nemzeti Lovas Programot
2012. március 2.

Február 29-i ülésén megtárgyalta és elfogadta a kormány a Kincsem Nemzeti Lovas Programot. A magyar lovaságazat hanyatlásának megállítását, a lóhasználat és a lovas tevékenység feltételeinek javítását célul tűző program elkészítése Horváth László miniszterelnöki megbízott nevéhez kötődik, a program fővédnökei Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, valamint Lázár Vilmos, Magyar LovassportSzövetség elnöke.

A program a vidékfejlesztés húzóágazatát jelentő befektetési területként kezeli a lovaságazatot, összefogja a fejlesztéséhez szükséges intézkedéseket, és egységes keretbe foglalja a nemzeti lovaskultúra-oktatást, a lovasturizmust, a lótenyésztést, a lovassportokat, a lovasterápiát, és a lóversenyzést.

– A XXI. század globalizálódó feszültségeiben, ellentmondásos világában, amikor minden nép erősíteni kívánja egyedi és sajátos értékeit, akkor kivételes történelmi esély kínálkozik a magyar lovaskultúra újjászületésére is – hangsúlyozza Lezsák Sándor, aki a program fővédnökeként igen sokat tett annak érdekében, hogy a szakma szándéka találkozzon a politika befogadókészségével és támogatásával. Az Országgyűlés alelnöke szerint egyebek mellett olyan világraszóló egyéni és közösségi teljesítmények bizonyítják ennek létjogosultságát, mint Dallos Gyula klasszikus pedagógiai munkássága, Kassai Lajos lovasíjászata, Abonyi Imre, a Lázár-testvérek és mások fogathajtó bajnoki győzelmei, a hortobágyi csikósok, a lovas kaszkadőrök parádés tudása vagy éppen a bugaci Pusztatízes.

A program végrehajtása a kormánydöntést követően azonnal megkezdődik, és már az idén számos területen jelentős előrelépés várható a vidékfejlesztés, lovaskultúra-oktatás, lovasturizmus, lovassportok és lótenyésztés területén.

Horváth László szerint a több ezer éves magyar lovaskultúra nemzeti örökségünk szerves része, amely magában hordozza az ősök tudását, mozdulatait, kapcsolatteremtő és közösséget oltalmazó képességét. A mai utódok feladata pedig az, hogy megtalálják a hagyományos magyar fajták és lovaskultúra értékteremtő, modern szerepét.

(Forrás: Kis-Kunság.hu)


Képtár


Kézilabdapályát avattak Pálmonostorán
2018. június 14.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Áttekintő táblázatÁttekintő táblázat

Kereső
OK

Meghívók
Kölcsey Kör: Nem az ősöket kell követni, hanem azt, amit az ősök követtek

Budapest, Polgárok Háza
2018. május 16. 18.00 óra

Kölcsey Kör: A migrációról – másként

Kecskemét, Hírös Turisztikai Központ
2018. április 26. 18.00

Kölcsey Kör: Egymillió

Budapest, Polgárok Háza
2018. március 6. 18.00

További meghívókTovábbi meghívók

Lakitelek


TovábbTovább

Linkek

Magyar Országgyűlés

Nemzeti Fórum

Lakiteleki Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Linkek

kis-kunsag.jpg

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kereszténydemokrata Néppárt

Kisgazda Polgári Szövetség

Fidelitas

Lungo Drom

MAGOSZ

http://www.orologirepliche.it

 


HírekSzemélyesÍrások, interjúkOrszággyűlésVálasztókerületKéptárÉrdekességElérhetőség
© Lezsák Sándor - Webmester - Régi honlap - Oldaltérkép