Hírek
Személyes
Írások, interjúk
Országgyűlés
Választókerület
Képtár
Érdekesség
Elérhetőség
Hírek, aktualitások
Éltető feszültségként éli sorsát
2008. november 21.

Egy órával korábban érkeztem reggeli találkozónkra a Parlamentbe. Az őrbódénál álló őröktől tudtam meg, hogy tegnap ő hagyta el utolsóként az Országházat. Reggel hét óra volt, így hát okkal aggódtam, hogy biztos alszik még, mire az őrök megnyugtattak: az alelnök úr az elsők között érkezett, már bent van a helyén. Lezsák Sándor vendége voltam.

- Azt hittem, vidéken születtél, talán azért, mert rendre Lakitelekkel együtt kerülsz szóba.


- Édesanyám a Bodrogközben nőtt fel, apám pesterzsébeti. Kispesten születtem. Életem nagy élménye volt, amikor beköltöztünk a Füvészkert mellé, később pedig a Dob utcába, ahol felnőttem. A húgommal minden nyári vakációt egy Nyíregyháza melletti kis faluban töltöttünk, a nagyapámnál. A fővárosban és a vidéki településen szerzett élmények erősen különböztek; falun mindenki ismert mindenkit, Pesten legföljebb azok, akik ugyanabban a bérházban laktak. A nyírségi ember felnézett az égre és megmondta, milyen idő lesz, ezzel szemben a városi meghallgatta, mit mondanak a rádióban. A parasztember arca beszédes, a városban élőé inkább rejtőzködő. Ezek a gyerekkorban tapasztalt ellentmondások rendkívüli élményt adtak, másrészt megtanítottak figyelni a dolgok, jelenségek, történések mögöttes tartományára, különbözőségére.


- Milyen életre szóló élményt, intelmet hoztál otthonról? Mi az a máig érvényes tapasztalat, ami azonnal beugrik, ha a szüléidre gondolsz?


- Édesanyám 87 esztendős, a küzdelmet tőle tanultam, évekig éjszaka dolgozott, hogy a három kicsi gyermeket napközben ellássa. Apám katona volt, éppen akkor „B" listázták, politikailag megbízhatatlannak bélyegezték, amikor én születtem. 1949-től vasgyári segédmunkásként dolgozott Csepelen. Hihetetlen nyugalommal viselte a drámai megpróbáltatásokat is. Húsz esztendős voltam, amikor meghalt, azóta óriássá nőtt bennem. Erkölcse, emberi tisztessége ma is iránytű. Mindszenty bíboros sorsáról először ő beszélt nekem.


- A városi Lezsák Sándor előbb rakodómunkásként kereste kenyerét, majd segédmunkás volt a Széchenyi Könyvtárban. Mígnem egy szép napon képesítés nélküli tanyasi tanítónak állt. Húszéves lehettél akkor, a hatvanas évek végén.


- Egyetemre akartam jelentkezni, de a családunk anyagi helyzete ezt nem tette lehetővé. Úgy döntöttem, hogy kitaníttatom magamat. Miután érettségiztem, kerestem egy kis pénzt, azután körülbelül ötven levelet írtunk a húgommal, amelyben az állt, hogy képesítés nélkül szeretnék egy tanyasi iskolában tanítani, és munka mellett szereznék tanári diplomát. A térképet böngészve kerestük a megfelelő városneveket, és járási művelődési osztályokra küldtük el a leveleket. Először Baktalórántházáról kaptam érdemi választ, később Pálházáról, de végül elutasítottak. Eljött a szeptember elseje, évnyitót tartottak mindenütt - reménytelennek tűnt a helyzetem, amikor Kecskemétről levél érkezett: azonnal jöjjön, alkalmazzuk! Gyorsan levágattam vállig érő hajamat, és két nagy bőrönddel odautaztam. A járási művelődési osztály vezetője várt, de sajnos akkor derült ki számára, hogy nem okleveles tanító vagyok. Beszélgettünk, látta, hogy letörtem, és biztatott, hogy várjak egy kicsit, amíg telefonál néhány falusi iskolába. Ügy tűnt, hogy lesz állásom, mert Ágasegyházán van egy képesítés nélküli hely. Csakhogy ott magyart és orosz nyelvet kellett volna tanítani. Mondtam, hogy az utóbbit nem vállalhatom, kettes voltam oroszból... Vártam a csodát az osztályvezető előszobájában, amikor egy Veres Péterre emlékeztető iskolaigazgató érkezett, aki pedagógust keresett. Hamarosan kilépett az irodából, és hozzám fordult: „Te vagy az a pesti fiú? Nincs kedved eljönni Lakitelekre?" Azonnal igent mondtam, de ismét kiderült, hogy oroszt kéne tanítani... Azzal bátorított, hogy csak két hónapot kell helyettesítenem, utána mehetek a Lakitelek melletti tanyasi iskolába, Szikrába tanítani. Elvállaltam.


- Felnőtt színjátszó csoportot vezettél 1969-1985 között.


- Némi gyakorlatot szereztem a Madách Gimnázium Thália Stúdiójában, az önképzőkörben. Rövid tréfákat, történeteket, hétköznapi teendőkkel kapcsolatos párbeszédeket írtam, ezeket tanultuk és játszottuk el a gyerekekkel magyarul és oroszul, így nem derült fény a gyenge orosz nyelvtudásomra. Bár az első napokban kis híján lelepleztek: a diákok egyik szünetben kihívattak a tanáriból, és nyáron kapott leveleket mutogatva kérdezték, „hogyan kell kiejteni ezt a szót... mit jelent ez a kifejezés"? Gyorsan elküldtem őket azzal, hogy erre most nincs idő, majd holnap az órán megbeszéljük. Persze egész éjjel szótáraztam... Végül sikeresen átvészeltem a két hónapot. Az én próba­tételem, az én „egyetemem" a szikrai tanyasi iskola volt. Egyik padsorban az ötödik osztály ült, másikban a hatodik, és előfordult, hogy mindegyik tantárgyat én tanítottam. A tanyák, az ott élő családok pedig engem formáltak.


- Egy bizonyos Antológia című est előadása után megszüntették a színjátszó-rendezői, népművelői félállásodat a lakiteleki művelődési házban. Mi és hogyan történt a rendezvényen és utána?


- Kórházi kezelésre szorult tanárnő színjátszó csoportját vettem át 1969 szeptember elején. Kiváló emberek alkotta közösség volt, köztük szerszámlakatos, óvónő, bolti eladó, tanító, gyógyszertári asszisztens, középiskolás. Tamási Áron, Csokonai, Petőfi színdarabjaival faluról falura jártunk, irodalmi műsorokat mutattunk be, szerveztem a helyi Könyvbarátok Klubját. Meghívtam Lakitelekre Sütő Andrást 1971-ben, máskor Kárpátaljai-est, Erdélyi-est, Felvidéki-est címmel rendeztem programokat. Előbb Kecskemétről, később a fővárosból és máshonnan is érkeztek érdeklődők. Ezek olykor politikai tűréshatárt sértő estek, író-olvasó találkozók voltak, de kezdetben senki nem akadékoskodott. Amikor néhány évvel ezelőtt beleolvastam a III/III-as ügyosztályon rólam összegyűlt, közel kétezer oldalnyi jelentésbe, a hetvenes évek közepén született följegyzéseket is találtam. Ma azt mondom, hályogkovács módján tettem a dolgomat. Legföljebb az bántott, hogy kevesen ülnek a nézőtéren, ezért igyekeztem a gyakorlatban is megvalósítható, a minőséget szolgáló népművelői formákat találni, amelyek egyre több ember számára lehetnek vonzóak, amelyek közösséget alakítanak. Eközben verseim, írásaim jelentek meg, és az írószövetség József Attila Köre vezetőségi tagnak választott. Együtt szerveztük a Fiatal Írók Találkozóját 1979-ben. A korszerű nemzeti önismeret volt a kétnapos találkozó témája. Illyés Gyula, Csoóri Sándor, Bíró Zoltán és mások is segítettek bennünket. Nemzedéki találkozó volt. Beszédes jelképnek szántam, hogy az erdélyi Farkas Árpád felolvasta „A szivárgásban" című versét. Ezen a találkozón született az antológia gondolata: fiatal képzőművészeket kértem arra, hogy illusztráljanak Kárpát-medencében élő magyarok tollából született verseket, illetve nyugaton és a tengerentúlon élő honfitársaink műveit. Ebből az anyagból Antológia címmel kiállítást és irodalmi estet rendeztem, amit Papp Gábor nyitott meg 1985. október 22-én. Verseiből felolvasott Csoóri, Nagy Gáspár; Szécsi Margit és mások is. Az ország különböző pontjairól érkeztek vendégek, zsúfolásig megtelt a lakiteleki művelődési ház, és egy-egy vers elhangzása után úgy tombolt, tapsolt a publikum, akár egy rock-koncerten. Petőfi idézettel köszöntöttem az egybegyűlteket: „Európa csendes, újra csendes, elzúgtak forradalmai". A művelődési házunk igazgatóját meghurcolták, az én félállásomat pedig azonnali hatállyal megszűntették.


- Ilyen esemény után a korábbija barátok egy része átmegy az utca másik oldalára, legalábbis elhúzódik, és általában nehezebbé válik az ember élete a munkaközösségben is. Te egy tantestület egyik tagja voltál akkoriban...


- Kezdettől számítottam arra, hogy a velem barátkozóknak bármikor lelkiismereti vagy egzisztenciális problémái adódhatnak, mi több, meghurcolhatják őket. Ezért a pedagógustársaimat nem vontam be a munkámba, vagy ha igen, akkor nagyon körültekintően, óvatosan tettem ezt. Ugyanakkor egyre többen voltunk, akik hasonlóan gondolkodtunk.


- Azt mondod, hogy az ország távoli pontjairól is érkeztek érdeklődők. Honnan tudták, hogy érdemes Lakitelekre elmenni?


- Ez a folyamat másfél évtizeddel korábban kezdődött a már említett találkozókkal, irodalmi, művészeti estekkel, kiállításokkal. Nem szóltam a Kalevala rendezésről: 1970. február 28-án, a finnek nemzeti ünnepén részleteket mutattunk be a műből, valamint dalos könyvükből, a Kanteletárból. Finnország magyarországi nagykövete hangkazettán köszöntötte a közönséget, és ott volt velünk azon az estén a kulturális attasé is. Ez volt az első olyan találkozó, amelyre viszonylag sokan érkeztek távolabbról is. A Magyar Hírlapban Szekrényesi Júlia szépen írt rólunk, viszont Ukko Isten imája miatt a Népszabadság megdorgált. Az utóbbi miatt nagyobb gond nem mutatkozott, inkább csak furcsán néztek rám, illetve ránk. Élettel töltöttük meg a művelődési házunkat. Az írószövetség segítségével minden évben, a könyvhéten nemzetközi írótalálkozókra is sor került. Hervay Gizella műsorunkat Budapesten, az Egyetemi Színpadon is bemutattuk. Ott az egyik színjátszónk némán, de olyan hitelesen alakította a megfigyelő titkosrendőrt, hogy kis híján kidobták a teremből. Mozgalmas életünk volt, Csoóri Sándor szavaival „a nomád nemzedék" helykereső, felfedező, lázas állapota. Tollas Tiborral, Borbándí Gyulával 1978-tól kezdődően alakult jó kapcsolatom. A szegedi Tanárképző Főiskola végzős hallgatójaként a diplomamunkámat „A kárpátaljai magyar irodalom története" címmel írtam, üia Mihály tanár úr segítségével találtam egy beregszászi családot, akik fiktív, rokoni meghívólevelet küldtek a címemre. Kockázatos vállalkozás volt, de megúsztam, és végül bejártam Kárpátalja sok-sok települését. Sorolhatnám tovább a példákat, de az a lényeg, hogy hónapról hónapra alakult, formálódott, bővült a kapcsolatrendszer határokon belül és kívül. Ezzel együtt nőtt az érdeklődés a lakiteleki rendezvények iránt.


- Az első elhíresült lakiteleki sátras rendezvényed dátuma 1987. szeptember 27.


- Az előzmények ebben az esetben is a Fiatalok Írók Találkozójához, Csoóri Sándorhoz és másokhoz kötődnek. Mérföldkő volt a Bethlen Gábor Alapítvány életre hívása. Kiss Gy. Csabával, Nagy Gáspárral, Bakos Istvánnal és másokkal dolgozhattam együtt. Vidéki szervező titkár voltam. Emlékszem, a református egyház címlistáját és más címtárakat felhasználva, ide-oda vonatozva, buszozva küldtem szét százával a tájékoztatót, meghívókat különböző települések postahivatalaiból, hogy elkerüljem a rendőrök, ahogy akkor hívták: a „belügy" figyelmét.


- Akkor már létezett demokratikus ellenzék is. Milyen volt a kapcsolatotok?


- Nem alakult ki bizalmas viszony közöttünk. A Bethlen Gábor Alapítvány szervezése során egyre többször találkoztunk Csurka Istvánnal, Bíró Zoltánnal, Für Lajossal, Fekete Gyulával és másokkal. 1987 nyarán merült fel a második Monor esetleges megrendezése. Hosszas tárgyalások, egyeztetések után derült ki váratlanul, hogy az úgynevezett demokratikus ellenzék, Kis Jánosék titokban nyilatkozatot, a Társadalmi szerződés című szöveget előkészítették, és ezzel kész helyzetet akartak számunkra teremteni. Bennünket eszközként akartak felhasználni. Ekkor az idősebbek úgy döntöttek (Csoóri, Csurka, Bíró Zoltán, Fekete Gyula és Für Lajos), hogy önálló rendezvényt, találkozót kell szervezni: le kell ülnünk, hogy megbeszéljük, mit is akarunk! Pontosan emlékszem, hogy egy ellenzéki találkozó után, a Margit híd lábánál vártunk a buszra Für Lajossal, amikor fölvetette: mit szólnék hozzá, ha Lakitelek lenne a megbeszélésünk helyszíne. Azt tudtam, hogy a művelődési ház nem jó helyszín. Akkor jutott eszembe, hogy a házunk udvarán felállíthatunk egy sátrat. Másnap estére összehívtam a színpadosokat, hogy a technikai részleteket megbeszéljük. Később Bíró Zoltánokkal eldöntöttük, hogy kiket hívunk meg. Bíró jegyzete máig megvan, először ötven-hatvan nevet írtunk össze. Ez a létszám nőtt több mint 180 résztvevőre.


- Lakitelek az MDF alakulásának helyszíne is. Ki vetette föl a megalakításának szükségét? Egyáltalán ki nevezte MDF-nek?


- Előbb Nemzeti Kör; Magyar Demokrata Kör és ezekhez hasonló elnevezések merültek fel, végül Kiss Gy. Csaba hozta szóba a „fórum" kifejezést, tehát emlékezetem szerint ő a „keresztapa"... Az alapítókat a rendszerváltó aranycsapatként szoktam emlegetni. Különös ajándéka a sorsnak, hogy csapatjátékos lehettem.


- Magazinunkban kerüljük a politikai témákat, mégis arra kérlek, hogy térjünk vissza még egyszer a demokratikus ellenzékkel való kapcsolatotokra, pontosabban a nem létező, vagy csak felületes viszonyra: miért alakult úgy, ahogy?


- Mi a magunk útját jártuk, akárcsak ők. Ezt azzal is érzékeltethetem, hogy mi Németh Lászlóval, Illyéssel, a népi írókkal, a „Magyarország felfedezése" című szociográfiai sorozattal, a kimondhatóság határaival foglalkoztunk, és azok sorsával, akiket itthon vagy a határon túl gyötört a helyi vagy az országos hatalom. „A legfőbb bátorság a remény" - írta Illyés Gyula. A reménységet próbáltuk mozgósítani, cselekvő lehetőséggé alakítani. Az én feladatom a gyakorlat volt. Tollas Tiborral alakult erős kapcsolatom, és rajta keresztül a nyugaton élő írókkal, ötvenhatosokkal. A Corvin köz, a gdanski hajógyár és a prágai Vencel tér irányította a gondolkodásomat. A nyolcvanas évek elején, az írószövetségben sorozatot szerkesztettem az Írószövetség történetéről. Az első arról szólt, hogyan alakult meg a Szövetség, mi történt az írókkal és műveikkel 1945 után. Az első alkalommal kevesen gondoltak arra, hogy eljutunk 1956-ig, amelyre a harmadik összejövetelen került sor. Arra eljött Berecz János is. Több írást felolvastam a zárt anyagként kezelt Irodalmi Újság 1956-os, forradalmi számából. Ameriká­ban kiadott lemezről meghallgattuk Illyés betiltott „Egy mondat a zsarnokságról" című versét. Az Írószövetség története itt megszakadt. A negyedik összejövetelre nem került sor.


- Dolgoztam művelődési házakban, szerveztem kisebb-nagyobb rendezvényeket. Pontosan tudom, mit vettél a nyakadba, amikor igent mondtál Für Lajosnak. Mit gondoltál a sátras együttlét kivitelezéséről? Kizárólag az anyagiakról, a szolgáltatás minőségéről kérdezlek: hány kondér szükségeltetett, mennyi hús és innivaló fogyására számítottál, és mindezt miből teremtetted elő?


- Feleségem őrzi a számlákat, a papírra vetett számításokat, a beszerzendő tárgyak listáját és hasonlókat. Egyszerű ebéd volt: bográcspörkölt krumplival, friss kenyérrel. Alma és szőlő. A tányérokat, evőeszközöket a kölcsönzőből béreltem, a sátor a lakodalmakban használatos kécskei sátor volt. Tartalék sátrat is szereztem arra az esetre, ha a rendőrök elvinnék a már felállítottál. Ami a pénzt illeti, mezőgazdasági kölcsönt vettem föl - most, utólag bevallom, hogy nem arra a célra költöttem, amire kaptam, hanem „A magyarság esélyei" című találkozóra. Egyébként a rendezvényre érkezők mindegyike százötven forintot fizetett, amely bevétel nagyjából egyezett a kiadással.


- Ezek szerint számítottál arra, hogy a rendőrség közbelép.


- Igen, számítottam. 1986 őszén a házunkban szerveztem egy találkozót Buda Ferenc költő ötvenedik születésnapjára. Több mint ötvenen gyűltünk össze. Azon a napon a rendőrök a külterületen magányosan álló házunkhoz vezető valamennyi úton igazoltatták, szondáztatták a hozzánk igyekvőket, és késő éjszaka, a hazafelé autózókkal is ezt tették. Egyébként nem lépték túl a kellemetlenkedés határát. Talán azért sem, mert a település egyik „tanár bácsija" voltam. Egyébként azon az éjszakán, miközben sok-sok rendőrt vezényeltek a házunk köré, kirabolták a helyi, piactéri boltot. Mondták is, az igazi rablókat kellene elfogni, nem pedig az én házam körül éjszakázni.


- A helybéliek hogy álltak hozzá mindehhez?


- 1987-ben, az első találkozó reggelén a kiskapunk előtt ott állt néhány demizson bor és pálinkás bütykös. Nem tudtam, hogy kerültek oda, de az egyik demizson ismerős volt. Később meg is kérdeztem a gazdáját, Fábián bácsit, az öreg asztalost: ugye, maga tette oda? „Gondoltam, biztos megszomjaznak majd". Ilyen volt a helybéliek hozzáállása.


- Lakitelekről már mindent leírtak. Számos előadást tartottak nálad a politikai és a tudományos közélet képviselői, vendégetek volt Lech Walesa lengyel munkásvezér is. Felnőttképzést vállaltatok, újraélesztettétek a hazai népfőiskolai hagyományokat. Kollégiumokat, szaktanfolyamokat, szabadegyetemeket, dolgozók gimnáziumát szerveztetek, polgármesterek továbbképzéséről gondoskodtatok. Nem folytatom, inkább azt kérdem, hogy most is elégedett vagy-e a Lakitelek Alapítvány és a Népfőiskola működésével?

 

- Több népfőiskolára volna szükség, ahol a felnőttképzés hagyományos és megújuló formái jelentenek közösségformáló lehetőséget, szellemi és fizikai felüdülést.


- Megjelent két versesköteted, írtál egy drámát és igen nagy sikere volt a Szörényi Leventével közös Atilla, az Isten kardja című rockoperának. Mostanság is futja versírásra?


- Van a fiókomban két kész drámám, két kötetre való vers és egy vidám rockoperára vonatkozó szöveges tervem. De ezek nem láthatnak nyilvánosságot, mert „stílus-zavart" okoznék. Egyszerűen azért, mert tőlem most nem ezt várják. Kecskemét környéki, Tisza menti települések képviselője vagyok, az ország legszebb munkahelyén, a Parlamentben dolgozom. Azt próbálom megírni, amit nem tudok megoldani a családban, a Parlamentben, a közéletben.


- Ritkán hallok hasonlót: tudatosan asztalfióknak írsz.


- Ez nyugalmat ad. Egy pillanatig nem gondolom, hogy véglegesen eltűnik, amit írok. Ha érték rejlik bennük, akkor túlél­nek engem. Hozzáteszem, az igazi dráma az, ami naponta megérint - országgyűlési képviselőként. Sok levelet kapok, járom az országot, évtizedek óta erősen élek. Megtapasztaltam a szélsőséget, a nyomortanyától a pártelnökök párizsi értekezletéig. 1990-ben az MDF győztes kampányát irányítottam, s célkeresztje lehettem aljas rágalmaknak, áldozata árulásnak. Hervay Gizellának van egy sorsomra illő mondata; „Aki megérti, hogy működik az Egész, szájában a szóval zuhan, mert a kések figyelnek". Óriási lehetőség adatott szá­momra: érzékelem, hogyan működik az EGÉSZ. Gyerekkorom falusi élményei jutnak eszembe, azok az emberek, akik nem a rádióra szorultak, amikor meg akarták tudni, hogy milyen idő lesz hol­nap, hanem együtt éltek a természettel. Éltető feszültségként élem saját sorsomat - a nagypolitika döbbenetes belső logikája, rendszere és zavarodottsága közepette.


- Mindezek után kérdem: miért nem hagysz fel a politikával, ami sokak szerint csupán „úri huncutság"? A Parlamentben akárhányszor felszólalhatsz, úgyis a többség akarata dönt. Miért nem foglalkozol csakis lakiteleki feladatokkal? Ott összpontosíthatnád erőidet, ahol teljesülhetnek a vágyaid.


- Nyilván több sikerélményem lenne. Az Attila, Isten kardja, a Szörényi Leventével írt rock-opera is bizonyította ezt. Ami Lakiteleket illeti, 1987. szeptember huszonhetedikén este háromnegyed kilenc tájt, az utolsó vendég távozása után ott álltam a feleségemmel, és felmértük, hogy mit jelent helyben maradni! Három kicsi gyermekünk volt, és mégiscsak gazdája voltam mindannak, ami történt. Ez olyan felelősség, ami elől elmenekülni nem lehet... Kicsit árulásnak éreztem sokak magatartását, akik 1989-ben és az azt követő esztendőben azzal húzódtak el tőlünk, hogy „én most már nem politizálok, nem akarok párttag lenni, nem leszek tagja az MDF-nek, én orvos akarok lenni... pedagógus akarok lenni... gazdálkodó akarok lenni". Ráadásul jött a siserehad. A mi felelősségünk is, hogy nem sikerült visszaszorítani az utóbbiakat, és meggyőzni az előbbieket. Legalább addig, amíg nem képzünk szakpolitikusokat, merthogy időközben ez is bebizonyosodott: ez is egy szakma, amit vagy megtanul valaki, vagy eljátssza, hogy ő máris hozzáértő. Kényszerpálya az enyém képesítés nélküli politikusnak tartottam magamat, aki a maga kudarcaiból igyekezett sokat tanulni. De hogy a kérdésedre is válaszoljak: van Platónnak egy megszívlelendő mondata, amely szerint, akik kivonják magukat a politikából, azoknak az a büntetésük, hogy ostobák és gazemberek által irányított országban kell élniük.

 

Szilas Zoltán
Közméltóság

 


Képtár


Kurultaj szervezőinek díszvacsorája Bugacon
2018. október 12.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Áttekintő táblázatÁttekintő táblázat

Kereső
OK

Meghívók
Keleti Nyelveket Ismertető tanfolyamok
Kezdő szinten: azeri, belarusz, grúz, kazah és haladó szinten: belarusz nyelvből.
Jelentkezési határidő: 2018. október 22.
Felhívás: Grillázs készítő verseny

Lakitelek Népfőiskola
Jelentkezési határidő:
2018. október 19.

Puszták Aranya c. kiállítás megnyitója
Kápolnásnyék
2018. október 13. 11.00
További meghívókTovábbi meghívók

Lakitelek


TovábbTovább

Linkek

Magyar Országgyűlés

Nemzeti Fórum

Lakiteleki Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Linkek

kis-kunsag.jpg

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kereszténydemokrata Néppárt

Kisgazda Polgári Szövetség

Fidelitas

Lungo Drom

MAGOSZ

http://www.orologirepliche.it

 


HírekSzemélyesÍrások, interjúkOrszággyűlésVálasztókerületKéptárÉrdekességElérhetőség
© Lezsák Sándor - Webmester - Régi honlap - Oldaltérkép