Hírek
Személyes
Írások, interjúk
Országgyűlés
Választókerület
Képtár
Érdekesség
Elérhetőség
Hírek, aktualitások
Ember és táj múltbéli kapcsolata lett az idei honismereti akadémia témája
2014. június 25.

Ember és táj múltbéli kapcsolatáról és annak hagyományairól lesz szó a 42. Országos Honismereti Akadémián, amelynek idén Bács-Kiskun megye, azon belül pedig elsősorban Kecskemét ad otthont június 30. és július 4. között.

 

A tájak-korok-életmódok a Kárpát-medencében című konferencián mások mellett R. Várkonyi Ágnes, Andrásfalvy Bertalan és Páldi-Kovács Attila is tart előadást. Az akadémia harmadik napján három szekcióban tanácskoznak majd a résztvevők az életmódtörténet tárgyi és írásos forrásairól, az egyes tájegységek életmódjáról, valamint iskola- és honismeret témában.

"Az a szenvedély és tudás, amely a mozgalmat jellemzi, meg fog jelenni Kecskeméten" - hangsúlyozta Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, az akadémia fővédnöke szerdán a programról tartott sajtótájékoztatón.

A programra a főváros és a tizenkilenc megye honismereti szervezetei, valamint a határon túli társszervezetek küldenek összesen csaknem 140 résztvevőt, de a rendezvény az érdeklődők számára is nyitott.

Székelyné Kőrösi Ilona történész, a Bács-Kiskun megyei Honismereti Egyesület elnöke elmondta, hogy a konferencia lehetőséget ad majd mind Kecskemét, mind a Duna-Tisza közének mélyebb megismerésére. A szakemberek és az érdeklődők részt vehetnek városnéző sétákon, múzeum- és templom látogatásokon, orgonakoncerteken, és bemutatkozik számos népi együttes is. Ezen felül három tanulmányutat is szerveznek a megyében, az utolsó nap hajnali programján a kecskeméti piacon iskolások idézik meg a hajdani piacok és vásárok életét.

Debreczeni-Droppán Béla történész, a szövetség elnöke hangsúlyozta: az akadémia a Kárpát-medence legnagyobb helytörténeti tudományos és szakmai fóruma, amely tagjainak egyfajta továbbképzést is jelent.

"Maga a szövetség már több évtizede, a honismereti mozgalom pedig több mint fél évszázada, még a Hazafias Népfront keretein belül kezdte meg működését. Olyan múltunk van, amelyre a mai napig építhetünk" - hangoztatta.

(Forrás: MTI)


Képtár


Kecskeméti Kurázsi Táncműhely látogatása a Népfőiskolán
2018. május 13.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Áttekintő táblázatÁttekintő táblázat

Kereső
OK

Meghívók
Kölcsey Kör: Nem az ősöket kell követni, hanem azt, amit az ősök követtek

Budapest, Polgárok Háza
2018. május 16. 18.00 óra

Kölcsey Kör: A migrációról – másként

Kecskemét, Hírös Turisztikai Központ
2018. április 26. 18.00

Kölcsey Kör: Egymillió

Budapest, Polgárok Háza
2018. március 6. 18.00

További meghívókTovábbi meghívók

Lakitelek


TovábbTovább

Linkek

Magyar Országgyűlés

Nemzeti Fórum

Lakiteleki Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Linkek

kis-kunsag.jpg

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kereszténydemokrata Néppárt

Kisgazda Polgári Szövetség

Fidelitas

Lungo Drom

MAGOSZ

http://www.orologirepliche.it

 


HírekSzemélyesÍrások, interjúkOrszággyűlésVálasztókerületKéptárÉrdekességElérhetőség
© Lezsák Sándor - Webmester - Régi honlap - Oldaltérkép