Hírek
Személyes
Írások, interjúk
Országgyűlés
Választókerület
Képtár
Érdekesség
Elérhetőség
Hírek, aktualitások
Értékőröknek indult szakmai képzés Lakiteleken
2013. június 15.

Díjmentes szakmai képzést indult értékőrök részére szombaton a Lakitelek Népfőiskola és a Pannon Térség Fejlődéséért Közhasznú Alapítvány szervezésében.

A program célja a nemzeti értékek védelméről és a hungarikumokról szóló törvény alapján elsősorban a helyi értéktárak kialakításának és feltöltésének lehetőségeivel való ismerkedés, valamint az ezzel összefüggő alapismeretek átadása - mondta Lezsák Sándor, az Országgyűlés által létrehozott hungarikumbizottság tagja.

A képzés decemberig havonta egy alkalommal, egynapos képzés keretében történik, a hallgatók előadások, szemináriumok, prezentációk, valamint interaktív munkakészséget fejlesztő gyakorlatok, kiscsoportos műhelymunkák keretében sajátíthatják el az ismereteket - fűzte hozzá az Országgyűlés alelnöke.

Lezsák Sándor tájékoztatása szerint a tapasztalatok alapján olyan közösségi formát alakítanak ki Bács-Kiskun megyében, amelyet később az ország minden megyéjében el fognak indítani. Szeretnénk bevonni azokat a fiatalokat, akik érdeklődést mutatnak a helyi értékek felkutatása és dokumentálása iránt, maguk is keresik azt a lehetőséget, hogy egy klubban vagy egy sajátos szervezeti formában találkozzanak - mondta.

Lezsák Sándor az értékőrök feladatával kapcsoltban kiemelte: "egymás segítségével a helyi értéktár kialakítását szervezzék". Információi szerint egyre több önkormányzat alakít bizottságot, munkacsoportot, amelyek megkezdik a helyi leltározást. A "leltárkészítés folyamata látszatra könnyű", de az első leltár után derül ki igazán, hogy "jóval gazdagabbak vagyunk, mint feltételezzük". Az elmúlt három évtizedben is nagyon sok feltárás vagy éppen egy őshonos állatnak a tenyésztése, megtartása vagy olyan egyéb ismeretek kerültek elő, amelyekkel lehet bővíteni ezt a leltárt - fűzte hozzá.

Lezsák Sándor szerint nagyon izgalmas dolog azzal szembesülni, hogy egy kis közösség, például egy lakótelep mekkora tudásanyaggal rendelkezik, és nemcsak a gasztronómia, a kézművesség területére kell gondolni, hanem arra is, hogy mekkora élményanyag hagyományozódott apáról fiúra.

Közös munkát várnak el a hallgatóktól

Horváth Zsolt fideszes országgyűlési képviselő, a Pannon Térség Fejlődéséért Közhasznú Alapítvány értékőr tevékenységét ismertette a népfőiskola szombati foglalkozásán megjelent fiatalok előtt. Fontosnak tartotta kiemelni, hogy nem előadásokat fognak tartani, hanem közös munkát várnak el a hallgatóktól.

A Bács-Kiskun megyei értékőrök részére szervezett első foglalkozásra Kiskunfélegyházáról, Szankról, Kiskunmajsáról, Tiszakécskéről, Kecskemétről, Bajáról, továbbá a megyén kívülről, Erdőkertesről és Szigetvárról érkeztek hallgatók.

Az Országgyűlés 2012-ben fogadta el a magyar nemzeti értékekről és hungarikumokról szóló XXX. törvényt, majd a kormány 2013-ban határozott a törvény végrehajtására vonatkozó részletszabályokról.

A kormányrendelet szerint önkéntes alapon, helyben létrehozott bizottságok számára bárki javasolhatja a magyarsághoz köthető szellemi, anyagi, természeti vagy közösségi értékek, termékek felvételét a települési értéktárba. A helyi jelentőséget meghaladó értékek innen a megyei, illetve a Magyar Értéktár részévé válhatnak.

A Magyarország határain túl fellelhető, magyar vonatkozású nemzeti értékek nyilvántartását a Magyar Állandó Értekezlet szakbizottsága vezeti. A Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter vezetésével működő hungarikumbizottság a magyar nemzeti értékek közül választja ki a hungarikumokat, amelyek jellemző tulajdonságukkal, egyediségükkel itthon és külföldön is a magyarság csúcsteljesítményét reprezentálják.

(Forrás: MTI/fidesz.hu)

Kapcsolódó fotóinkat ide kattintva megtekinthetik a képtárban


Képtár


Kurultaj szervezőinek díszvacsorája Bugacon
2018. október 12.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Áttekintő táblázatÁttekintő táblázat

Kereső
OK

Meghívók
Keleti Nyelveket Ismertető tanfolyamok
Kezdő szinten: azeri, belarusz, grúz, kazah és haladó szinten: belarusz nyelvből.
Jelentkezési határidő: 2018. október 22.
Felhívás: Grillázs készítő verseny

Lakitelek Népfőiskola
Jelentkezési határidő:
2018. október 19.

Puszták Aranya c. kiállítás megnyitója
Kápolnásnyék
2018. október 13. 11.00
További meghívókTovábbi meghívók

Lakitelek


TovábbTovább

Linkek

Magyar Országgyűlés

Nemzeti Fórum

Lakiteleki Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Linkek

kis-kunsag.jpg

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kereszténydemokrata Néppárt

Kisgazda Polgári Szövetség

Fidelitas

Lungo Drom

MAGOSZ

http://www.orologirepliche.it

 


HírekSzemélyesÍrások, interjúkOrszággyűlésVálasztókerületKéptárÉrdekességElérhetőség
© Lezsák Sándor - Webmester - Régi honlap - Oldaltérkép