Hírek
Személyes
Írások, interjúk
Országgyűlés
Választókerület
Képtár
Érdekesség
Elérhetőség
Hírek, aktualitások
Fazekas: az agrárgazdaságok támogatására 60 milliárdos pályázat indul
2013. november 28.

Hatvanmilliárd forintos pályázat indul a jelenlegi, már zárás előtt álló uniós agrárpolitikai keretből december 9-én - közölte a vidékfejlesztési miniszter csütörtökön Kiskunfélegyházán sajtótájékoztatón.

Fazekas Sándor Bács-Kiskun megyei látogatása során a Kiskunfélegyházi Gazdaságfejlesztő és Munkahelyteremtő Egyesület rendezvényén vett részt, amelyet a Kiskunfélegyházi Malom Kft. sütőüzemében tartottak.

A tárcavezető a sajtótájékoztatón ismertette, hogy a pályázat állattartótelepi technológiák korszerűsítését, gépek berendezések vásárlását szolgálja, emellett kiterjed az élelmiszer-ipari feldolgozó-kapacitások fejlesztésére is.

A miniszter elmondása szerint külön alapot képeztek a kisgazdaságok, illetve a közepes és a nagyobb vállalkozások számára azért, hogy minél hatékonyabban tudjanak pályázni, és az üzemméretüknek megfelelő gépekhez tudjanak hozzájutni. Rámutatott: a pályázat a magyar mezőgazdaság számára 60 milliárd forint forrást jelent, ám ez még növekszik az önerőkkel, illetve a hitelekkel.

Fazekas Sándor szerint fontos, hogy minél "munkaintenzívebb és hozzáadott értékű termelésünk legyen, hiszen így tudjuk elérni, hogy még több ember kapjon megélhetést vidéken, és még több jó ízű és finom élelmiszer kerüljön az asztalokra". A kiskunfélegyházi pékségnél tett látogatásáról beszámolva azt mondta: ez az üzem hozzájárul ahhoz, hogy a magyar sütőipar, a magyar pékségek versenyképesek legyenek, és helyt tudnak állni mind a belföldi piaci versenyben, mind a határainkon kívül.

A vidékfejlesztési miniszter Kiskunfélegyházát a magyar mezőgazdaság egyik kiemelkedő városának nevezte, amely kiváló termeléssel és elsőrangú feldolgozóiparral, világszerte ismert termékekkel is rendelkezik. Méltatta a Kiskunfélegyházi Gazdaságfejlesztő és Munkahelyteremtő Egyesületet, "amely épít a jelenre, munkahelyteremtéssel, termelési fejlesztéssel is foglalkozik".

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a munkahelyteremtő egyesület tiszteletbeli elnöke kiemelte: a kiskunfélegyházi egyesület észrevételeit, javaslatait az elmúlt 3 évben megpróbálta közvetíteni, eredményesen. Utalt a nemzeti lovasprogramra, a hungarikum törvény megalkotására és a kiskunfélegyházi cégek pályázati sikerességére is.

Gulyás István, a Kiskunfélegyházi Malom Kft. tulajdonosa, egyben ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta: gazdasági társasága 620 alkalmazottat foglalkoztat, további 150-200 fő bedolgozik a cégnek.

Csak friss sütőipari terméket gyártanak, ezeket saját mintaboltjaikban és a közétkeztetésben értékesítik, de külsős bolthálózatoknak is szállítanak.

A cég 2012-es nettó árbevétele 3,5 milliárd forint volt, az idén várhatóan eléri a 4 milliárd forintot.

(Forrás: inforadio.hu)

Kapcsolódó fotóinkat ide kattintva megtekinthetik a képtárban


Képtár


Akadálymentes nap a Népfőiskolán
2019. június 29.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Áttekintő táblázatÁttekintő táblázat

Kereső
OK

Meghívók
Kölcsey Kör: Új arcok, régi harcok II.
Budapest, Polgárok Háza
2019. április 10. 18:00
XIX. Lakiteleki Filmszemle
A nevezési lapok és a filmek beküldési határideje: 2019. október 4.
Mindszenty szoboravatás és szentelő, valamint Mindszenty Emlékérem átadó

Petőfiszállás-Pálosszentkút kegytemploma 
2019. március 23. 10:30

További meghívókTovábbi meghívók

Lakitelek


TovábbTovább

Linkek

Linkek

Nemzeti Fórum

Lakiteleki Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Linkek

Linkek

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kereszténydemokrata Néppárt

Fidelitas

 

 


HírekSzemélyesÍrások, interjúkOrszággyűlésVálasztókerületKéptárÉrdekességElérhetőség
© Lezsák Sándor - Webmester - Régi honlap - Oldaltérkép