Hírek
Személyes
Írások, interjúk
Országgyűlés
Választókerület
Képtár
Érdekesség
Elérhetőség
Font Sándor az MDF új frakcióvezetője Herényi helyett

 

Herényi Károlyt visszahívta tisztségéből az MDF parlamenti képviselőcsoportja, az új frakcióvezetőnek Font Sándort választották.


Herényi Károlyt 12 igen szavazattal és egy tartózkodás mellett visszahívta tisztségéből, és a helyére Font Sándort választotta frakcióvezetőnek az MDF parlamenti képviselőcsoportjának 13 tagja. Frakcióvezető-helyettessé Ékes Józsefet választották. A frakcióülésen 14-en voltak jelen, azonban Csapody Miklós nem szavazott egyik kérdésben sem.


Szili Katalin házelnök még nem döntött a kizárt öt képviselő ügyében, ezért a párt teljes jogú tagjának számítanak. Ennek tükrében a mai ülés teljesen szabályosnak tekinthető.


Medgyasszay László sajtótájékoztatón elmondta, az elnökségi tagok nem tudtak Herényi döntéséről. A hírek szerint Font Sándor sem a párttal, sem Dávid Ibolyával nem készül szembefordulni - adta hírül az Info Rádió.


Magyar Nemzet

 

Képtár


Kásler Miklós miniszter előadása, valamint Megyer Márta és Kis-Tóth Ferenc kiállításának megnyitója
2019. június 14.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Áttekintő táblázatÁttekintő táblázat

Kereső
OK

Meghívók
Kölcsey Kör: Új arcok, régi harcok II.
Budapest, Polgárok Háza
2019. április 10. 18:00
XIX. Lakiteleki Filmszemle
A nevezési lapok és a filmek beküldési határideje: 2019. október 4.
Mindszenty szoboravatás és szentelő, valamint Mindszenty Emlékérem átadó

Petőfiszállás-Pálosszentkút kegytemploma 
2019. március 23. 10:30

További meghívókTovábbi meghívók

Lakitelek


TovábbTovább

Linkek

Linkek

Nemzeti Fórum

Lakiteleki Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Linkek

Linkek

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kereszténydemokrata Néppárt

Fidelitas

 

 


HírekSzemélyesÍrások, interjúkOrszággyűlésVálasztókerületKéptárÉrdekességElérhetőség
© Lezsák Sándor - Webmester - Régi honlap - Oldaltérkép