Hírek
Személyes
Írások, interjúk
Országgyűlés
Választókerület
Képtár
Érdekesség
Elérhetőség
Hírek, aktualitások
Garam mente Értékfeltáró Kollégium
2016. augusztus 3.

A lakiteleki Népfőiskola Alapítvány a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával 2016 nyarán elindította a Garam mente Értékfeltáró Kollégiumot. A kollégium szakmai vezetője Dániel Erzsébet, technikai szervezője pedig Szabó Mátyás és Herbert Áron.

Garam mente Értékfeltáró Kollégium

Július második hetében sikeresen lezajlott a Garam-menti Kollégium értékfeltáró munkájának első szakasza. A felmérés során az alsó Garam-mente 38 települését, Párkánytól Léváig kutatták a hallgatók. A munka nagyon jó hangulatban, 40 kutató részvételével zajlott.  A hallgatók sok új információval gazdagodtak a környékről és szoros kapcsolatokat kötöttek a helyiekkel.

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke is meglátogatta a felmérésben résztvevőket, akinek a fiatalok rövid előadások keretében mutatkoztak be és ismertették eddigi kutatásuk eredményét. Az előadást követően egy kötetlen beszélgetésben vett részt a diákokkal, majd meglátogatott egy helyi üzemet.

A kutatócsoportok az értékfeltárás után megírják a településekről szóló tanulmányokat és elvégzik a kérdőívek feldolgozását, hogy kiderüljön, kikhez érdemes visszamenni mélyinterjút készíteni.

Garam mente Értékfeltáró Kollégium

Az immáron jól összekovácsolódott csapat október végén visszatér a helyszínre és folytatja értékfeltáró munkáját.

A kollégium munkáját bemutató, további fotóink ide kattintva megtekinthetők a képtárban


Képtár


Márton-napi libavacsora a Népfőiskolán
2018. november 10.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Áttekintő táblázatÁttekintő táblázat

Kereső
OK

Meghívók
Kölcsey Kör: Népfőiskola, 2019
Budapest, Polgárok Háza
2018. november 21. 18.00
Művészet és társadalom - Klebelsberg Hét
Budapest
2018. november 17-18.
Mindszenty Emlékérem átadása
Budapest, Országház
2018. november 6. 11.00
További meghívókTovábbi meghívók

Lakitelek


TovábbTovább

Linkek

Magyar Országgyűlés

Nemzeti Fórum

Lakiteleki Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Linkek

kis-kunsag.jpg

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kereszténydemokrata Néppárt

Kisgazda Polgári Szövetség

Fidelitas

Lungo Drom

MAGOSZ

http://www.orologirepliche.it

 


HírekSzemélyesÍrások, interjúkOrszággyűlésVálasztókerületKéptárÉrdekességElérhetőség
© Lezsák Sándor - Webmester - Régi honlap - Oldaltérkép