Hírek
Személyes
Írások, interjúk
Országgyűlés
Választókerület
Képtár
Érdekesség
Elérhetőség
Írások, interjúk
Gyalai Béla kiállításának megnyitója


Eddig nemzedéki útitárs, rokonszervező, de távoli Szemlélő voltam, ám egy novemberi vasárnap kora délután, miután vettem egy mély műtermi lélegzetet, felköltöztem Gyalai Béla festményeire, beszédes-képes világába.

 

Tehát én most a megnyitó szövegét olvasó Látszat vagyok, a történelmi fénytörésben optikai csalódás, mert valójában tudósítást küldök a képek, festmények mélyrétegéből. Most éppen óvatosan elhúzódom a Nyugatra tájoló színkép ragadós vöröséből, körülöttem a szodomai piacos nyervákolás, próbálok tiszta helyet keresni, a Nagy Semmit, hogy össze ne kenődjek, s immár innen köszöntöm e tárlat látogatóit. Szemem látóhatára keretbe fogja, amit látok, tűnődöm kicsit, lám ez is egy festmény, ez most Gyalai Béla élő-eleven képe, a címe: Egy kécskei kiállítás nézői.

 

De mielőtt a helyszíneket fölcserélném, s vitatni kezdjük, hogy a valóságot honnan érzékelem, innen a szodomai képről avagy a kiállítás nézőinek képzelt kerete előtt, hogy hol is van a Weöres Sándor-i lét visszája és színe, s még mielőtt meglebbent, megérint bennünket a vissza-visszatérő örök bizonytalanság bizonyossága, nos mindezek előtt nézzük, hallják, mit érzek, hogyan érzek ebben a vörös világban, Gyalai Béla tudatának alsó rétegeiben, kamráiban, időben is szerte indázó járataiban, ahol a felszíni világ valóságából, az én valóságom, a mi életünk képződik a tapasztalati szűrőkön lefelé.

 

Amikor évekkel ezelőtt a festmények előtt álltam, beleborzongtam, viszolyogtam, taszított a sokkoló vörösben alámerített szörnyszülemény, undorodtam a szodomai erkölcsi fertő arcokra is kiütő ragályától, s vitt a lábam tájképekhez, a természet fény-árnyék rendjéhez, az örök megújulás egészséges reményéhez.

 

Most azonban nem menekülhetek, itt vagyok Gyalai Béla vörös vészkorszakát idéző képek belvilágában, s ahogy figyelem a megnyúlt karokat, hüllőkre emlékeztető szemeket, egyre erősebb bennem a felismerés: ezek a szörnyszülemények életközelből már nem szabad és független gonosztevő gnómok, hanem szánalmas eszközlények, a Romboló Erőszak, a bibliai Vörös Sátán tenyésztett ördögei.

 

Igen, ez az Állandó Lényeg: a Teremtés és a Romboló Erő örök küzdelme. Ebben a telített vörösben gázolok most, körülöttem ismerős arcok, mozdulatok, a Sátán rabszolgáinak tánca a Pokolban, cserélhető álarcok, angyalok és ördögök, a torz gondolatokból, aljas ösztönökből életre keltett lények, s a vörösfátylas homályból biblikus történetek, örök igazságok derengenek, de csak a Látóknak: örök igazságok csak a Látóknak fénylenek föl. Itt van Jákob méricskélő és ravasz mozdulata, tehetetlenül árvul az eladott József, s íme Júdás, az Ügyeletes Júdás, a mindenkor Ügyeletes Júdás kiürült szemgödreiben fekete lyuk, elnyel múltat, jövendőt, a csók a száját sebesre marta, s terjed a kór, a gyorsan ölő nyálas méreg lelkét-testét örök időkre átitatja.

 

Járom a képeket, a rejtett utakat, ösvényeket. Itt van előttem, közelemben Szent Antal megkísértése az érzéki örömök igézetében. A kép üvegéből úgy tetszik, hogy bele is pirultam. Amott Káin és Ábel felpuffadt, püffedt nyomkövetői, emitt pedig az angyal megjelenik Lótnak. Lót családjával menekülhet, de mi hiába érezzük, tudjuk a Nagy Veszedelmet, elfutni, menekülni a Nagy Baj elől nem tudunk, mert ez a mi világunk, földünk, történelmi hazánk. A romboló erőkkel megküzdeni helyettünk senki nem fog. Ezért térek vissza, ezért térünk vissza a Koponyák Hegyére, a Golgotára, az örök reménységhez, Krisztus Arcához. Itt a vörös szívmeleg, piros a vér, soha nem alvad, a napkorong mély tüze izzik, égi fényt ver vissza, s köszöntjük egymást a béke jelével.

 

Immár mélytudatbéli búvópatakok, áramlatok ringatnak képről képre. S találok bíztató, gyógyító jelet a Keresztvitel üzenetében, a Festők arcán, és a földi titkokat, győztes haditervet rejtő Reneszánsz Mosolyban.

 

A vöröslő korszaktól, a Romboló Erőtől búcsút venni még korai, legföljebb a kínok és a drámák színeződnek el, így csak ezektől a képektől távolodom, s nyújtózkodik lelkem nagyot Gyalai Béla impressziókban fogant tájképein. Mit is mondott a műtermi beszélgetésben? „Engem nem a történés izgat, hanem a rend, az állandóság, az élő természet örök rendje."

 

A szodomai piacos jajveszék és a nyervákolás után az ellenfényes Holt-Tisza partján ölel magához a gyógyító rend, s képről képre gyűri le, bénítja a Romboló Erőket az Örök Megújulás, az állandó és rendíthetetlen Lényeg, a Teremtés, az Újjászületés jelenvalósága.

 

Életerőtől duzzad a rügy, a bimbó, tombol az almavirág, a cseresznyefa virágos lombja, itt pipacstenger, ott búzatábla, lázas csipkebokor, amott az élő várkonyi Tisza-part villódzó fövenye, napfénnyel telített, sűrített atmoszféra, a levegőég szemet kápráztató színeváltozásai, és a világító, villanó színek erőterében még a Nagy Semmik is árnyékot vetnek, kitárulkoznak.

 

Íme a térképzés mesterfoka. Itt minden foltnak, pöttynek, vonalkának feladata van. Vizuális lépcsők, mélyedések, kapaszkodók, a plain air festészet csodája.

 

A tanyák, a kazlak, kiskapu, az agyontapasztott, de itt-ott vályogig sebzett házvég, a kisszék, a nyugágy, a kötélen száradó dunyhák, és a belső képek, a műterem csendélete, a kiskabát, virágok, vörösbor az asztalon mind-mind folyamatos és akadály nélküli, megállíthatatlan átmenet Gyalai Béla új festői korszakába. Már itt is vagyok a Vízparton, a Kertben, a téli Tisza partján, a virágzó orgona illatos záporában. A képszerkezet egyszerűsége bizonyítja, ahogy a természetben, úgy itt a képekben, körülöttem semmi nem fölösleges. S mindez Gyalai művészetének képteremtő, alkotó ereje, mert eljutott arra a kivételesszintre, hogy a természet részévé maga is úgy lényegült, hogy amit érez, azt képes a vászonra vetíteni.

 

Érték dolgában középút nincsen. Túl a küzdelmes előkészületen, évtizedek gyötrelmein, belső vívódásain, immár Gyalai művészete közösségi értéket képviselő kiállításon érzékelteti a Teremtő Erő és a Romboló Erő viadalát, s ki-ki a személyisége, helyzete, sorsának alakulása szerint meríthet keresztény hitet, erőt a napi próbatételekhez, s találhat magának kis szigeteket ebben a bulvárosodó mocsárvilágban, ebben a szodomai piacos nyervákolásban, jajveszékben.

 

Erre a kis szigetre térek most vissza Gyalai Béla képeiről, s már nem a Látszat, már nem is optikai csalódás vagyok a talpalatnyi kis szigeteken álló közönség, közösség előtt.

 

Igen, vagyunk a történelem akrobatái, itt állunk a cipőnyi, talpalatnyi kis szigeteken, és várakozásunk novemberi napfürdő a bíztató Reneszánsz Mosolyban.

 

Azzal a jó reménnyel köszöntöm Gyalai Bélát, hogy talpunk alatt ezek a kis szigetek előbb-utóbb összeérnek, hatalmas nagy szigetté, Kárpát-medencévé növekednek. A bulváros mocsarakat pedig legyen erő csatornákba vezetni, lecsapolni.

 

Köszönöm, hogy Gyalai Béla művészete nekem is erőt ad.

Köszönöm, hogy mindezt elmondhattam.



Tiszakécske, 2008. november 23.


Lezsák Sándor

 

 

Képtár


Kecskeméti Kurázsi Táncműhely látogatása a Népfőiskolán
2018. május 13.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Áttekintő táblázatÁttekintő táblázat

Kereső
OK

Meghívók
Kölcsey Kör: Nem az ősöket kell követni, hanem azt, amit az ősök követtek

Budapest, Polgárok Háza
2018. május 16. 18.00 óra

Kölcsey Kör: A migrációról – másként

Kecskemét, Hírös Turisztikai Központ
2018. április 26. 18.00

Kölcsey Kör: Egymillió

Budapest, Polgárok Háza
2018. március 6. 18.00

További meghívókTovábbi meghívók

Lakitelek


TovábbTovább

Linkek

Magyar Országgyűlés

Nemzeti Fórum

Lakiteleki Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Linkek

kis-kunsag.jpg

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kereszténydemokrata Néppárt

Kisgazda Polgári Szövetség

Fidelitas

Lungo Drom

MAGOSZ

http://www.orologirepliche.it

 


HírekSzemélyesÍrások, interjúkOrszággyűlésVálasztókerületKéptárÉrdekességElérhetőség
© Lezsák Sándor - Webmester - Régi honlap - Oldaltérkép