Hírek
Személyes
Írások, interjúk
Országgyűlés
Választókerület
Képtár
Érdekesség
Elérhetőség
Hírek, aktualitások
Háromnegyed évszázad ünnepére
2016. április 21.

Ma hetvenöt éves Bíró Zoltán irodalomtörténész, a Magyar Demokrata Fórum egyik alapítója, a szervezet első elnöke. A ma a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum főigazgatójaként, valamint a Lakitelek Alapítvány és a Népfőiskola Alapítvány kurátoraként dolgozó, köztiszteletben álló egykori politikust Bábel Balázs kalocsai érsek írásával köszöntjük.

Háromnegyed évszázad ünnepére

Bíró Zoltán (Fotó: Csudai Sándor)

Ismert ismeretlenség homályába nyúlik vissza Bíró Zoltán tanár úrral való ismeretségem. Az 1960-as években a dabasi kaszinóból művelődési házzá alakult épületben dolgozott, ahová én zongoraórákra jártam. Miután én arcról mindenkit ismertem, így őt is, de a nevét csak később tudtam meg a politikai küzdelmek idején. Nagy visszhangot keltett a rendszerváltás hajnalán, hogy negyedmagával kizárták a szocialista pártból, ez már önmagában egyfajta hitelesítő pecsét volt későbbi politikai, közéleti tevékenységére. Attól kezdődően a rendszerváltó párt alapító tagjaként majd pedig ügyvezető elnökeként az ország megismerhette őt. Személyes találkozásra újkori magyar történelmünk „Pusztaszerén”, a Lakiteleki Népfőiskolán került sor Lezsák Sándor társaságában. Attól kezdve több rendezvényen, ünnepségen még közösen is szerepeltünk, eszmecserét folytathattunk, magyarságról, közéletről, irodalomról, s ebben sok volt a közös nevezőnk. Barátaival közösen aggódtunk betegsége idején, amiből hála Istennek fölgyó­gyult. A népi írók mai örököse és folytatója, több mint száz publiká­ció­ja a Tiszatájban, Kortársban, Napjainkban, a Hitel, Válasz, Látóhatár folyóiratokban, túlélik korunkat, mintegy tanújaként a magyarság sorsfordító küzdelmes időszakáról. Globalizált és kozmopolita korunkban a nemzettudat, nemzeti önismeret ébrentartására és ápolására még soha nem volt ekkora szükség. Születésnapi jókívánságaimban benne van, hogy adjon Isten a Tanár Úrnak sok erőt, sok-sok hasznos meglátást, kitartást munkájában még számos éven át. „Ad multos annos!”

Tisztelettel és barátsággal

Bábel Balázs

(Forrás: MagyarHírlap.hu)


Képtár


A Héjjas-nyárfa árnyékában című könyv bemutatója
2018. szeptember 19.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Áttekintő táblázatÁttekintő táblázat

Kereső
OK

Meghívók
Felhívás: Grillázs készítő verseny

Lakitelek Népfőiskola
Jelentkezési határidő:
2018. október 19.

Meghívó a RETÖRKI két új kötetének bemutatójára
Budapest, Polgárok Háza
2018. szeptember 3. 17.00
Tanévnyitó, harangszentelő és könyvtárátadó ünnepség

Csólyospálos
2018. szeptember 2. 17.00

További meghívókTovábbi meghívók

Lakitelek


TovábbTovább

Linkek

Magyar Országgyűlés

Nemzeti Fórum

Lakiteleki Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Linkek

kis-kunsag.jpg

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kereszténydemokrata Néppárt

Kisgazda Polgári Szövetség

Fidelitas

Lungo Drom

MAGOSZ

http://www.orologirepliche.it

 


HírekSzemélyesÍrások, interjúkOrszággyűlésVálasztókerületKéptárÉrdekességElérhetőség
© Lezsák Sándor - Webmester - Régi honlap - Oldaltérkép