Hírek
Személyes
Írások, interjúk
Országgyűlés
Választókerület
Képtár
Érdekesség
Elérhetőség
Hírek, aktualitások
Hungarikum vetélkedő Jászszentlászlón
2016. október 16.

2016. október 14-én hungarikum vetélkedőt tartottak Jászszentlászlón. Idén Jászszentlászló Önkormányzata vállalta magára a fiataloknak szóló megmérettetés szervezését és lebonyolítását a térségi és helyi értékek valamint a hungarikumok ismeretéből.

Négy csapat – Szankról, Kömpöcről, Kiskunmajsáról és Jászszentlászlóról – szállt versenybe, hogy megmutassák, ők ismerik a legjobban vidékük és nemzetünk értékeit.

A rendezvény megnyitóján, Bozóki Szilvia, a vetélkedő szervezője köszöntötte a vendégeket, majd Patyi Norbert, Jászszentlászló alpolgármestere mondta el beszédét.

Hungarikum vetélkedő Jászszentlászlón

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Hungarikum Bizottság tagja, megnyitó beszédében köszöntötte a fiatalokat és felkészítő tanáraikat, és még a verseny kezdete előtt néhány hungarikumra vonatkozó találós kérdéssel tette érdekesebbé a gyerekek számára a vetélkedőt. Aki kitalálta a megoldást, az hazavihette a szóban forgó hungarikumot.

A vetélkedőn a sok érdekes feladat közül az egyik legizgalmasabb az volt, amikor saját településről készült képes bemutató vetítést kellett készíteni a nevezett iskoláknak. Rengeteg helyi érték került előtérbe, amit a tanulók büszkén mutattak meg a zsűritagoknak.

Hungarikum vetélkedő Jászszentlászlón

Ezen kívül több sokszínű és izgalmas feladat várt a csapatokra. A zsűri tagjai: Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, Mészáros Márta, a kiskunfélegyházi Kiskun Múzeum vezetője és Tóth Viktor, az Nemzeti Művelődési Intézet Bács-Kiskun megyei irodavezetője, értékelték a versenyt.

Idén a jászszentlászlói csapat bizonyult a legjobbnak. 2. helyezést ért el a szanki csapat. Azonban Kömpöc és Kiskunmajsa  csapatai sem tértek haza üres kézzel, hiszen mindenki részesült jutalomban.

Hungarikum vetélkedő Jászszentlászlón

Lezsák Sándor a Lakiteleki Népfőiskola ajándékát nyújtotta át a gyerekeknek, amelyben mindenkinek jutott egy-egy hungarikum is.

Lizik-Varga Katalin

További fotóink ide kattintva megtekinthetők a képtárban.


Képtár


Kézilabdapályát avattak Pálmonostorán
2018. június 14.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Áttekintő táblázatÁttekintő táblázat

Kereső
OK

Meghívók
Kölcsey Kör: Nem az ősöket kell követni, hanem azt, amit az ősök követtek

Budapest, Polgárok Háza
2018. május 16. 18.00 óra

Kölcsey Kör: A migrációról – másként

Kecskemét, Hírös Turisztikai Központ
2018. április 26. 18.00

Kölcsey Kör: Egymillió

Budapest, Polgárok Háza
2018. március 6. 18.00

További meghívókTovábbi meghívók

Lakitelek


TovábbTovább

Linkek

Magyar Országgyűlés

Nemzeti Fórum

Lakiteleki Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Linkek

kis-kunsag.jpg

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kereszténydemokrata Néppárt

Kisgazda Polgári Szövetség

Fidelitas

Lungo Drom

MAGOSZ

http://www.orologirepliche.it

 


HírekSzemélyesÍrások, interjúkOrszággyűlésVálasztókerületKéptárÉrdekességElérhetőség
© Lezsák Sándor - Webmester - Régi honlap - Oldaltérkép