Hírek
Személyes
Írások, interjúk
Országgyűlés
Választókerület
Képtár
Érdekesség
Elérhetőség
Hírek, aktualitások
Keresik a megoldást az ipari parkhoz vezető útszakasz felújítására
2015. október 4.

Október 1-jén Nyárlőrincen rendezték meg Lezsák Sándor országgyűlési képviselő választókerülete polgármestereinek értekezletét, amelynek kiemelt témája volt a térségi utak helyzete.

A találkozón jelen volt Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára is, aki meghallgatta a jelenlévők kéréseit, észrevételeit, és ígéretet tett arra, hogy valamennyi konkrét ügyben megvizsgálják a megvalósítás lehetőségeit, és az eredményről rövid időn belül értesítést kapnak a települések.

Keresik a megoldást az ipari parkhoz vezető útszakasz felújítására

Az államtitkár a polgármestereknek egyebek mellett arról beszélt, hogy az országban a közlekedési infrastruktúra megfelelő ütemű megújulásához az uniós támogatások mellett magyar adóforintokra is szükség van. Emlékeztetett rá, hogy az elmúlt időszakban 110 kilométernyi gyorsforgalmi utat avattak Magyarországon és 2020-ig összesen 515 kilométernyi fog megépülni. Az államtitkár hangsúlyozta: mindenki abban érdekelt, hogy kevesebbért, gyorsabban és jobb utak épüljenek Magyarországon. Ehhez szükség volt többek között a júniusban elfogadott gyorsító törvénycsomagra, aminek eredményeképpen gyorsabban, hatékonyabban valósulhatnak meg a fejlesztések, de nélkülözhetetlen a hetvenes- nyolcvanas évek óta érvényes szabványok felülvizsgálata is. Nem tartható tovább ugyanis az az állapot – szögezte le Tasó László – hogy drágán rossz minőségű utak épülnek.

Az államtitkár a forrásokról szólva kitért arra is, hogy míg a 2007-2013 közötti uniós költségvetési ciklusban több mint 800 milliárd forint állt rendelkezésre, amit több mint 1045 milliárd forintra sikerült bővíteni, 2014 és 2020 között csupán 465 milliárd forintnyi uniós forrást lehet közútfejlesztésre fordítani. A gondos tervezés tehát különösen fontos. A közlekedésfejlesztési beruházások esetén kiemelt szempont a fenntarthatóság, valamint az adott térség gazdasági fejlődése.

A Lezsák Sándor választókerületét érintő úthálózatról Tasó László elmondta: e térségben a 44-es út kiemelt jelentőséggel bír. Itt a forgalmi viszonyokra és a biztonsági szabályokra tekintettel 2x2 sávos, leállósávval rendelkező gyorsforgalmú utat tart megfelelő megoldásnak.

– 40 km-nyi mellékút hálózat szorul felújításra a választókerületben, vagyis az országos utakkal együtt 23 milliárd forintra lenne szükség ahhoz, hogy az Önöket érintő minden út helyre kerülhessen, minden hiányzó kapcsolat úgy tudjon kiépülni, amire a közösség vágyik. Az látható, hogy ekkora összeg nem fog ebbe a választókerületbe jönni a következő négy-öt évben, ezért nagyon fontos a súlypontozás. Azért vagyok itt, hogy meghallgassam a problémákat és azokat az igényeket, amelyek megoldására úgy gondolják, hogy van reális esély – szögezte le az államtitkár.

A beszélgetés során olyan kritikus gócpontok is felmerültek, amelyek húsz évnél is régebben várnak megoldásra. Ilyen például a Tiszaalpár-Bokros és a Móricgát-Jászszentlászló közötti út. Sürgető továbbá a Szank-Bócsa és Lakitelek-Szentkirály útszakaszok mellett a Kunszállási lehajtósáv.

Kiskunfélegyházát Balla László alpolgármester képviselte az értekezleten. Az alpolgármester elmondta: az ipari park fejlődésének súlyos gátja az az 500-600 méteres útszakasz, amely az autópálya lehajtóig vezet. Több potenciális betelepülő veszítette el érdeklődését a félegyházi ipari park iránt, mert az alapanyag és a késztermék szállítását egyaránt megnehezíti ez az alig néhányszáz méteres szakasz. A város vezetése jelezte már az államtitkárság felé a problémát, illetve az útszakasz kiszélesítésének és teherbírása növelésének igényét. Ez – hangsúlyozta az alpolgármester – gazdasági és munkahely-teremtési szempontból is kiemelt jelentőségű a város számára.

Az államtitkár és a választókörzet településeinek jelenlévő képviselői az értekezlet zárásaként abban állapodtak meg, hogy az elhangzottakról összeállított írásos anyagot eljuttatják Tasó Lászlónak, aki rövid határidőn belül minden kérésre és kérdésre tételes választ ígért.

Tóth Timea               

(Forrás: Félegyháziközlöny.eu)

Kapcsolódó fotóink ide kattintva megtekinthetők a képtárban


Képtár


Kurultaj szervezőinek díszvacsorája Bugacon
2018. október 12.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Áttekintő táblázatÁttekintő táblázat

Kereső
OK

Meghívók
Keleti Nyelveket Ismertető tanfolyamok
Kezdő szinten: azeri, belarusz, grúz, kazah és haladó szinten: belarusz nyelvből.
Jelentkezési határidő: 2018. október 22.
Felhívás: Grillázs készítő verseny

Lakitelek Népfőiskola
Jelentkezési határidő:
2018. október 19.

Puszták Aranya c. kiállítás megnyitója
Kápolnásnyék
2018. október 13. 11.00
További meghívókTovábbi meghívók

Lakitelek


TovábbTovább

Linkek

Magyar Országgyűlés

Nemzeti Fórum

Lakiteleki Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Linkek

kis-kunsag.jpg

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kereszténydemokrata Néppárt

Kisgazda Polgári Szövetség

Fidelitas

Lungo Drom

MAGOSZ

http://www.orologirepliche.it

 


HírekSzemélyesÍrások, interjúkOrszággyűlésVálasztókerületKéptárÉrdekességElérhetőség
© Lezsák Sándor - Webmester - Régi honlap - Oldaltérkép