Hírek
Személyes
Írások, interjúk
Országgyűlés
Választókerület
Képtár
Érdekesség
Elérhetőség
Hírek, aktualitások
Keresztény értelmiségiek küldöttgyűlése
2013. november 29.

A budafoki Tomori Pál Főiskolán tartotta meg őszi küldöttgyűlését a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ). A rendezvényen szó volt az Európai Unió és hazánk kapcsolatáról, a helyi kereszténycsoport tevékenységéről, majd díjakat adtak át, többek között Lezsák Sándornak, az Országgyűlés alelnökének.

A kétnapos esemény első napján Schöpflin György fideszes európai parlamenti képviselő tartott előadást az unió felépítéséről, szervezetéről, a parlament és a bizottságok munkájáról. A megjelent KÉSZ-küldötteket és az előadókat Osztie Zoltán, a szervezet elnöke, a budapesti belvárosi plébánia plébánosa köszöntötte.

Elmondta, hogy a szövetségnek országszerte csaknem hatezer tagja és hatvan szervezete van. Minden évben kétszer tartanak találkozót a csoportok képviselői. Tavasszal Szabadkán rendeztek konferenciát, most ősszel pedig Budafok-Tétényben küldöttgyűlést, amelyen az itt megjelent csoportelnökök beszámoltak éves tevékenységükről. A házigazda, a budafok-tétényi csoport elnöke, Hervai d' Elhoungne István, aki csaknem egy évtizede látja el az elnöki teendőket, elmondta, hogy a helyi szervezetnek hatvannégy tagja van, főleg a középkorosztályból. A legfiatalabb negyvenöt, a legidősebb hetvenhét éves.

- Azon vagyunk, hogy fiatalítsunk, ez azonban nagyon nehéz, de nem adjuk fel - fogalmazott a küldöttgyűlésen tartott beszédében. - Igyekszünk minél kulturális programot szervezni a helyi templomokban, és kirándulásokon is rendszeresen részt veszünk, a határon túl is. Gyümölcsöző kapcsolatot építettünk ki felvidéki, erdélyi és vajdasági kereszténycsoportokkal. Idén egy hetet töltöttünk a Csallóközben, nagy élmény volt bejárni ezt a szép vidéket.

Keresztény értelmiségiek küldöttgyűlése

A küldöttgyűlés estéjén a kerületben lévő Borvárosban tartották meg a szokásos bankettet, melynek keretében díjátadásokra is sor került. A KÉSZ alapítójáról elnevezett Csanád Béla-kitüntetést az érdi csoport vezetői, Martinovich Sándor és felesége vehette át. Szent Adalbert-díjjal pedig Lezsák Sándort, a Magyar Országgyűlés alelnökét tüntették ki, életművének elismeréseként. A díjazott így fogadta a köszöntést:

- Ritkán találkozunk, de a szívünk, a gondolatunk egy. Az életműért meg kell küzdeni, s e küzdés során azt tapasztaljuk, hogy az erősek nem elég jók, a jók nem elég erősek - hangzottak Lezsák Sándor szavai.

Temesi László

(Forrás: Új Ember)


Képtár


Szent II. János Pál pápa vérereklyéjének megáldása Izsákon
2018. október 14.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Áttekintő táblázatÁttekintő táblázat

Kereső
OK

Meghívók
Keleti Nyelveket Ismertető tanfolyamok
Kezdő szinten: azeri, belarusz, grúz, kazah és haladó szinten: belarusz nyelvből.
Jelentkezési határidő: 2018. október 22.
Felhívás: Grillázs készítő verseny

Lakitelek Népfőiskola
Jelentkezési határidő:
2018. október 19.

Puszták Aranya c. kiállítás megnyitója
Kápolnásnyék
2018. október 13. 11.00
További meghívókTovábbi meghívók

Lakitelek


TovábbTovább

Linkek

Magyar Országgyűlés

Nemzeti Fórum

Lakiteleki Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Linkek

kis-kunsag.jpg

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kereszténydemokrata Néppárt

Kisgazda Polgári Szövetség

Fidelitas

Lungo Drom

MAGOSZ

http://www.orologirepliche.it

 


HírekSzemélyesÍrások, interjúkOrszággyűlésVálasztókerületKéptárÉrdekességElérhetőség
© Lezsák Sándor - Webmester - Régi honlap - Oldaltérkép