Hírek
Személyes
Írások, interjúk
Országgyűlés
Választókerület
Képtár
Érdekesség
Elérhetőség
Hírek, aktualitások
Kihirdették a Fölszállott a páva gyerekkiadásának győzteseit
2015. december 18.

A péntek esti döntőben megszületett a Fölszállott a páva gyerekkiadásának végeredménye: énekes szólisták és énekegyüttesek kategóriában a bátonyterenyei Haraszti-ikrek, a hangszeres szólisták és zenekarok között a budapesti ifj. Ürmös Sándor, a szóló és páros táncosok mezőnyében az erdélyi Csíkmadarasból érkezett Antal Adorján, a táncegyüttesek körében pedig a szekszárdi Bartian Gyermekcsoport nyert.

Az MTVA és a Hagyományok Háza közös népzenei és néptáncos tehetségkutatójának döntőjében a közönség is szavazhatott kedvencére, ezt a díjat a dombrádi Hoksz Attila nyerte el.

Kihirdették a Fölszállott a páva gyerekkiadásának győzteseit

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere két különdíjat is felajánlott a középdöntőben kiesettek részére: egyet a legjobb határon túli produkciónak - ezt a kárpátaljai hegedűs, Kovács Dániel kapta -, egyet pedig a legjobb hazai nemzetiségi produkciónak; ezt a Biseri Drave Tamburazenekar vehette át.

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke a Lakiteleki Népfőiskola nevében 500 ezer forintos különdíjat ajánlott föl a kosteleki Vrencsán Anitának, és a politikus ehhez további 500 ezer forintot adott még.

Az OTP Bank a díjat nem nyert versenyzőket 1-1 millió forinttal jutalmazza, emellett a többi díjat is a pénzintézet finanszírozza.

A Duna Televízióban látható döntőben tizenegy versenyző állt színpadra. A második középdöntőből - hasonlóan az elsőhöz - csak öt produkció juthatott volna tovább, azonban Sebő Ferenc zsűrielnök a magával ragadó előadások magas színvonala miatt úgy döntött, hogy a gyimesi énekstílust megszólaltató Vrencsán Anitának és a Haraszti-ikreknek is helye van a döntőben.

A fináléba a szervezők a legemlékezetesebb produkciókat is visszahívták, továbbá a Csík Zenekar is fellépett Fitos Dezső társulatával kiegészülve.

A zsűri elnöke Sebő Ferenc zenész, tagjai Timár Böske néptáncos, Kocsis Enikő táncművész-koreográfus, Eredics Gábor népzenész, Berecz István néptáncos és Sebestyén Márta népdalénekes voltak.

A népzenei és néptáncos tehetségkutató műsor harmadik évadában több mint kétezer, 6 és 14 év közötti ifjú tehetség állt a szakmai zsűri elé határon innen és túl.

Összesen 48, adásonként 12-12 produkció mutatkozhatott be a Duna Televízióban péntek esténként - a négy elődöntőt két középdöntő, majd a pénteki döntő követte.

(Forrás: MTI)


Képtár


Nemzeti Fórum Országos Gyűlése
2019. március 2.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Áttekintő táblázatÁttekintő táblázat

Kereső
OK

Meghívók
Kölcsey Kör: Új arcok, régi harcok
Budapest, Polgárok Háza 
2019. február 20. 18:00
Magyar szemmel - pályázati felhívás a rendszerváltás emlékezetére
Beküldési határidő: 2019. január 20.
Jótékonysági est a kárpátaljai Salánk ifjúsági házáért
Budapest, Duna Palota
2018. december 6. 18.00
További meghívókTovábbi meghívók

Lakitelek


TovábbTovább

Linkek

Linkek

Nemzeti Fórum

Lakiteleki Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Linkek

Linkek

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kereszténydemokrata Néppárt

Fidelitas

 

 


HírekSzemélyesÍrások, interjúkOrszággyűlésVálasztókerületKéptárÉrdekességElérhetőség
© Lezsák Sándor - Webmester - Régi honlap - Oldaltérkép