Hírek
Személyes
Írások, interjúk
Országgyűlés
Választókerület
Képtár
Érdekesség
Elérhetőség
Hírek, aktualitások
Kodolányi Gyula: Kulcsfogalmak
2017. szeptember 14.

Hogy a formaságok bármiféle kényszere nélkül összegyűltünk ennyien itt, meghallgatni egymást a magyarság jövőesélyeiről, azt bizonyítja önmagában is, hogy nem vesztek el esélyeink egy jobb jövőre.

Az országot megrázó társadalmi-gazdasági válság, a demokrácia, a politikai intézményrendszer elégtelensége, a közerkölcs súlyosbodó gondjai, a kulturális élet, a közoktatás aggasztó tünetei, megmaradásunk gondjai kaptak hangot az eszmecsere során. A magyarság esélyeit kutató jelenlevők és felszólalók a józanság és megfontoltság jegyében igyekeztek mérlegelni a kilábalás és a kikerülhetetlen megújhodás, az igazán hatékony reformok módozatait.

Részlet az 1987. szeptember 27-én megszavazott Lakiteleki Nyilatkozatból


Kodolányi Gyula: Kulcsfogalmak

Földön ülve. A napszemüveges Kodolányi Gyula Czakó Gábor társaságában (Forrás: Antológia Kiadó)

 

Kodolányi Gyula író 1987-es felszólalása

 

Az esélyek külső és belső dolgokon múlnak.  A külsőket sem mi, sem más nem befolyásolhatja bizonyossággal: a jövőre nincs biztos lapja senkinek sem. Egyet tehetünk: próbálunk felkészülni azokra a jövőlehetőségekre, amelyeknek nagyobb a valószínűsége. De fel kell készülnünk a valószínűtlenre, a képzelet feldobta ötletekre is. Szellemi emberek ezt könnyebben megtehetik, mint politikusok – sőt kötelességük és létjoguk ez.

Fel kell készülni csendes változásokra és katasztrófákra egyaránt. Ennek legfontosabb mozzanata pedig nem az esélylatolgatás, hanem a belső alapozás önmagunkban és magunk körül. Nekünk nyilvánvaló, hogy a magyarság kimozdulása a holtpontról csak szellemi megújulással lehetséges. A gazdaság állapota elsősorban tünet, és az lesz a közgazdászok által jósolt növekvő szegénység is.

Két gondolattal szeretném gyakorlatibb irányba lökni az esélyek témáját.

Közhellyé lett az elmúlt években az értékrend felborulásáról beszélni, és különösen az ifjúság szellemi és etikai tanácstalanságáról.

A jövő belső alapozását az ifjúság körében kellene elkezdeni: önállóan gondolkodó, átfogó szemléletű, a nemzeti hagyományt ismerő és átélő fiatalokat kellene nevelnünk. Erre azonban, jól tudjuk, nincsen intézményes lehetőség. Az iskola kicsúszott a magyar értelmiség hatóköréből: szemléletére és színvonalára az a jellemző, hogy bennük képesítés nélküli tanítók elégtelen osztályzatot adhatnak a jövendő Szent-Györgyi Albertjeinek, mert nem tetszik nekik a kézírásuk De ezen túl is, az iskolakönyvek mindig, a legjobb esetben is a tegnap tudományát és művészetét tanítják, nem a máét. Noha mi itt javarészt középkorúnak számítunk, és sokan vallhatják közöttünk jelentős életmű alkotóinak magukat, alig van köztünk, akinek munkái, gondolatai a ma iskoláiba, középiskoláiba eljutnának – a legjobb esetben – az egyetemekre. Pedig az említett belső alapozást nekünk és a hozzánk hasonlóknak kellene elvégeznünk, a személyesség jegyében. Világos előttem, hogy amint a harmincas években, ismét halaszthatatlan kötelessége lett a magyar értelmiségnek, hogy az oktatási rendszeren kívül, „sétáló oskolát” teremtsen a fogékony fiatalok számára. Valamiféle szabadegyetemre gondolok: előadások sorozatára, melyekhez beszélgetések kapcsolódnának. Közérthető, lényegretörő és az értékek feltámasztásának és megújításának szándékától fűtött előadásokra: hagyományunk felélesztendő alakjai­ról, korszerű kulcsfogalmakról, érzelmek és gondolatok tisztázásáról. Olyan előadásokra, amelyekben kötetlenül beszél az író Eötvös Józsefről, a közgazdász Berzeviczy Gergelyről vagy a mai világgazdaságról, az ökológus a természet hierarchialáncolatairól. Ezeket az előadásokat videoszalagra kellene venni, és megteremteni azt a laza és rugalmas országos hálózatot, melynek helyi tagjai – tanárok és más önkéntesek – levetítenék és megbeszélnék őket. Nyilvánvaló, hogy egyenként nem tudunk elmenni mindenhová, és hogy élnünk kell a videotechnika előnyeivel, ha olykor meg is erősítjük őket a személyes jelenlét és részvétel atmoszférájával.

Ennek a hálózatnak nincsenek új elemei, hiszen elhangzanak jó előadások a rádióban, a TIT-ben, olykor még a televízióban is. De az egész, a hely kellene, hogy más legyen, és vele új fajta kapcsolat és új stílus, új hang születne meg. A bejárt utak használhatatlanok. Mindnyájan megtapasztaltuk, micsoda apátia és ellenkezés fogad ma minden olyan kulturális kezdeményt, amely a felülről sugalltságnak akár csak a látszatát is magán viseli. Csak a hitelét személyesen, szavaival megteremtő és folyton megújító, a magát és nem az intézményrendszert képviselő értelmiséginek van esélye arra, hogy meghallgassák, és neki is csak akkor, ha ismeri hallgatói belső szükségleteit.

Ezt a szabadegyetemet vagy népfőiskolát tehát, melyet múltunk valamelyik ideillő és elhasználatlan nevű alakjáról is elnevezhetünk, feltétlenül létre kell hoznunk, s talán az írószövetség és a Népművelési Intézet az a két intézmény, amelyik segíteni tudná létrejöttét, anélkül hogy kisajátítaná magának.

A másik gondolatom egy hiányérzettel kapcsolatos. A hónap elején – jó néhány itt megjelent társammal együtt – aláírtam egy levelet, amelyben a képviselők figyelmét akartuk felhívni arra, hogy az adótörvény és az új kormányprogram vitájában és elfogadásában milyen szempontokat tartunk különösen fontosnak, és mit látunk veszélyeztetettnek vagy elhanyagoltnak Aláírtam a levelet, mert gesztusnak éreztem, mellyel jeleztük, hogy a magyar értelmiségnek az a része is odafigyel a magyarságot érintő döntésekre, amelyiknek nem veszik figyelembe a véleményét. Különösen pedig azért, mert egyetértettem azzal, hogy nem lehet közmegegyezésről beszélni ott, ahol hónapok alatt bonyolítanak le egy korszakos jelentőségű adóreformot, mégpedig úgy, hogy voltaképpen nem is értesül előre a lakosság arról, hogy mi lesz az országgyűlés elé terjesztendő tervezet teljes tartalma. Lehet, hogy az adóreform jól fogja szolgálni mindannyiunk érdekét, és szívből kívánjuk, hogy így legyen, de demokráciát emlegetni ilyen lebonyolítás esetében, enyhén szólva korai. Korai közmegegyezésről beszélni azért is, mert a bős–nagymarosi vízlépcső tovább épül, mégpedig gyorsított ütemben. Holott 1984-ben tízezer állampolgár írta alá az ellene való tiltakozást, illetve a tervek nyilvános felülvizsgálatának követelését. Ilyen mértékű spontán társadalmi véleménynyilvánítás semmilyen kérdésben nem történt Magyar­országon az elmúlt harminc évben.

Lehet, hogy levelünk tapintatból vagy vélt politikai érettségből hallgatott a vízlépcső ügyéről: időt akart hagyni az új kormányzatnak, és a meghallgattatás esélyét sem akarta eljátszani egy ilyen ütközőpont felemlegetésével. Ezt is el lehet fogadni. De az mindenképp lehangolt engem, hogy a levelet elsőnek jegyző, tehát feltehetően a megfogalmazásban részt vevő tizenhat kiváló társam nem tartotta fontosnak, hogy a csaknem ötoldalas szövegbe legalább két sort befoglaljon az ország általános ökológiai helyzetéről és arról, hogy ma, amikor az ökológiai világválság helyzetünk egyik sarkalatos ténye lett, nem lehet az ökológiai szempontok szerves beépítése nélkül gazdaságpolitikát tervezni, hanem példát kell venni ebben a tekintetben a nyugat-európai országokban végbemenő szemléleti fordulatról. Minden félretett ökológiai szempont hatványozott gazdasági mutatókkal fog visszaütni holnap, ha másutt nem, az egészségügyben.

Hogyan kérhetjük számon a politikusokon az ökológiai felelősséget, ha a magyar értelmiség maga már-már kirívóan maradi szemléletű ebben a tekintetben? Humán értelmiségünk kultúrcentrikus, közgazdászaink gazdaságcentrikusak, szinte kizáró módon. Természettudósainknak pedig nincs spontán megnyilvánuló, széles körben ható közvéleményük. Az ökológiai károkat felemlegető értelmiségieket tudatlan hebrencskedőknek tekintik, lekezelő szakmai gőggel, ők maguk azonban nem teremtenek közműveltséget és közvéleményt azon a téren, ahol az ő nagy lehetőségük, sőt elemi társadalmi kötelességük megkívánná. Botor belenyugvás-e ez a beskatulyázott világ rendjébe, autoriterség és szervilizmus Janus-arca, félelem a kockázatvállalástól, vagy csak kényelemszeretet – egyre megy. E helyzeten sajnos nem tudnak változtatni az olyan nagyszerű kivételek, mint amilyen Balogh János akadémikusé, Jakuts Pál és V. Nagy Imre professzoroké és néhány fiatal társuké.

Többségünknek a természet továbbra is csak ornamens marad, hétvégi séta, virág a gomblyukban. A környezet olyasvalami, ami odakint van, semmiképp sem idebent. A környezetrombolás pedig mennyiségi kérdés, mint ha csak arról volna szó, sok növényvédőszert használunk-e vagy keveset, sok-e a benzinben az ólom vagy kevés.

Holott meg kell értenünk: a környezet a teljes anyagi és szerves világot jelenti kívül és belül, amelyben életünkkel részt veszünk, s amelyből testileg kilépni nem tudunk. A környezettel életünk biológiai létalapja pusztul: a jövőnk fogy el. Trabantok és Wartburgok eszik meg a fáinkat, a tüdőnket és mindenfajta esélyünket. A belső önépítésnek a biológiai jövőesélyeket is javítania kell: s ez szellemi és morális kérdés, mert a környezetrombolás az emberi magatartás szintjén nem egyéb, mint az önzés és a konok ostobaság súlyos formája. Önzők pedig sem egymással, sem a jövőnkkel, sem unokáink jövőjével szemben nem lehetünk. Esélyünk csak akkor van, ha együtt tudunk működni egymással az egyéniség kölcsönös tisztelete mellett, s ugyanígy együtt tudunk működni a természettel is.

Magyar Hírlap


Képtár


Átadták a felújított világháborús emlékművet Kiskunmajsán
2017. november 12.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Áttekintő táblázatÁttekintő táblázat

Kereső
OK

Meghívók
Kölcsey Kör: Atilla fia, Csaba királyfi

Budapest, Polgárok Háza
2017. november 22. 18.00

Bethlen Gábor Alapítvány díjátadó ünnepsége
Budapest, Pesti Vármegyeháza
2017. november 15. 17.00
XVII. Lakiteleki Filmszemle programja
Lakitelek Népfőiskola
2017. november 7-9.
További meghívókTovábbi meghívók

Lakitelek


TovábbTovább

Linkek

Magyar Országgyűlés

Nemzeti Fórum

Lakiteleki Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Linkek

kis-kunsag.jpg

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kereszténydemokrata Néppárt

Kisgazda Polgári Szövetség

Fidelitas

Lungo Drom

MAGOSZ

 


HírekSzemélyesÍrások, interjúkOrszággyűlésVálasztókerületKéptárÉrdekességElérhetőség
© Lezsák Sándor - Webmester - Régi honlap - Oldaltérkép