Hírek
Személyes
Írások, interjúk
Országgyűlés
Választókerület
Képtár
Érdekesség
Elérhetőség
Hírek, aktualitások
Költői szellemtánc
2013. április 28.

Szombaton kora délután újabb kiállítás nyílt a Népfőiskolán. Orosz István Kossuth-díjas grafikusművész alkotásait május 10-ig tekinthetik meg a Kölcsey Ház galériájában. A tárlatot Szakolczay Lajos irodalomtörténész nyitotta meg.

Költői szellemtánc

A bravúros koponyákat, megannyi rézkarcot nézve nyugodtan gondolhatjuk: aki fölül a bolondok hajójára, kijózanodik. Mert a szemnyílásokon betekintve kitekinthetünk a Glóbus megannyi történésére, s közben magunkat sem kell siratnunk – ám nem árt az óvatosság! –, hogy közelébe jussunk életnek és halálnak, a rejtélyes (emberi tulajdonságokkal ugyancsak becses és fölháborítóan furcsa) középkornak.

A német Sebastian Brant (1457 (?) – 1521) versben írott regénye – az emberi gyarlóságokat (dőzsölést, házasságtörést, istenkáromlást), a társadalom torzulásait és a pénz mindenek feletti hatalmát, stb. öngúnnyal, nyersen tollra tűző bölcselme (?) – több műnek, szellemi folyamatnak előfutára volt. Elég legyen mindmáig az így vagy úgy húzódó hatásaként az egyik „őskövületet”, Erasmus könyvét, az A balgaság dicséretét (1511) említeni.

Ötszáz éve utazik különféle szellemvizeken – ezer változatban – a bolondok hajója, s ha némely földrészen egy pillanatra kiköt is (nálunk Márton László fordítása révén érkezett meg a közelmúltban), űzi-hajtja az állandó úton levés kényszere, akárcsak az örökös bolyongásra ítéltetett Bolygó hollandit (Wagner).

Mert a bolondság, a szellemi és egyéb kicsapongás kárhozattal jár? Tán a bűn tonnái rakódnak azon a hajón testi valójukban vagy szellemalakjukban utazó régebbi és mai örökösökre? A bűn tonnái csak akkor, ha élet és halál bűnnek neveztetik. Ha a könyv bolondjában nem a szellemi nagyságot üdvözölhetjük, hanem észforgató furcsasága miatt – vigyázz álmos jelenkor! – a mindenhonnan kivetetett.

Szerencsére korunk szellemei között is vannak bolondok, akik önmagukra nézve szinte kötelezővé teszik a bolondok hajóján való utazást. Ha Shakespeare-nek jó volt, Tolsztojnak jó volt – egy közelebbi példát – József Attilának, vagyis a világmegváltóknak jó volt (nem tengerésztisztként, hanem hajópadlót mosó legényként) ez a különös, egyúttal a földet és a rengeteg rázkódtatás után önmagukat (önmagukat ezerszer is) megkerülő kirándulás, hogyne volna jó Orosz Istvánnak, a filozófusnak, a költőnek, a képzőművésznek, vagyis a villogó szellemnek.

Orosz kezdettől fogva a bolondok hajóján – zűrzavaros életünk látói között – ülve megtapasztalhatta, hogy mily öröm a szolgaságtól megszabadulni (lásd az orosz katonatisztet – kanyec! – búcsúztató plakátját), mily fölemelő a nemzet szabad polgáraként professzorként, íróként, képzőművészként, animációs filmrendezőként álmodni. Rézkarcai valóságon túli – kell-e jellemzőbb megnevezés: költői látomások. Épp a torzítás, a valóságot becserkésző és egy magasabb fázisba ültető torzítás (anamorfózis) révén nyílik ki előttünk a látható mögötti, valóságnál igazabb sejtelem ablaka. A tér azért forog velünk, képzeletünk hintájára ültetve korok, események, épületek, emberek megannyi álomképét, mert nem tudunk szabadulni attól a tükörtől, amelyet a művész elénk állított. Rabjai vagyunk eme önnön rácsunk szabdalta „szabadságnak”.

Egyik költeménye (Vers a másik oldalon) mi mással kecsegtethetne, ha nem a reménnyel, amikor azt mondja: „a kulcsra zárt időt / talán kinyithatod”. Nála a kulcsra zárt idő megtámadása – élveboncolás. Módszert is ad arra – jóllehet zsilettpengével nem vágja ketté a szemgolyót, mint a filmművészet ama klasszikusa –, hogy a hagyományos grafika szerkezetét megbolydító lapjainak „kint is, bent is” világát miképp kell észlelni. „Ha nem látnád, hát lépj még egyet hátra, / vagy összehúzott szemmel próbáld nézni / soká, míg lassan általvérzi / a retinát az álom folytatása” (Álmodott strófák). Az esztétikum gyönyöre, amely bizonyos – nem is annyira könnyű – megpróbáltatások után magunkévá válik? Sokkal inkább a láthatóbb látásért – érzékenyebb érzékelésért vívott harc fensége. Ebben a „módszertani” versben a tudós és a költő összeér, mintha a rézkarc – az álmodott kert, a képzeletünk világát álomképpel beültető terrénum – maga volna az eszményi kitárulkozás.

A művész a Holbein-festmény (festmények?) rejtélyét megvilágítandó izgalmas, kivételes szellemi kalandra invitáló az A követ és a fáraó (2011) című könyvében, sok egyéb mellett, egy koponya titkait is kutatja. Hogyne izgatná a holtan is élő csont szimbólumvalósága, „filozófiai” tökélye – ragyogó elemző, így széles panorámájában kor, társadalom, művészet, alkímia, stb. együtt pezseg –, hiszen vágyálma, hogy a Brant-könyv száz verséhez száz rézkarcot készítsen (eddig kb. ötven készült el). Beállított modell, helyzet, szituáció alapján dolgozik, ám az álom és a képzelet – technikai bravúrral – írja tovább, teszi véglegessé a rajzot.

Fönt említett könyvében olvashatjuk a kortörténeti alapozást. „A századfordulók mindig is összekapcsolódtak a világvégevárással. Az ezerötszázas év különösen. (Hadd jegyezzem meg: ez a kozmikus „haláltánc” a témája a londoni Határ Győző kilenc teljes színpadi estét betöltő drámájának, a Golghelóghinak is.) Aligha volt még egy korszaka a kultúrtörténetnek, amelyik annyit foglalkozott volna az elmúlás gondolatával, mint az a késői középkor, korai újkor. Önálló műfajok, sajátos művészeti formák jelentek meg, s egyre kevésbé a riogatás szándékával. Az elkerülhetetlen halál olykor nagyon érzékletes képének felmutatásával az elszomorító tényen túl az örök életbe való átmenetre is utaltak, s arra, hogy a jelen történéseit, megpróbáltatásait és örömeit a halál viszonylagossá teszi.”

Az A bolondok hajója illusztráció-sorozata így lett – paradox – élet-oltár. Régről ismert, s Orosznál fölöttébb költőien használt motívumok (madár, könyv, virág, földgömb, emberi test, épületrész, híres ember – Dürer – arca, stb.) épültek be a koponya-arcba, s szerkezeti elemként – hol szemként, hol szájként, hol orrként, hol fogsorként, hol hajkoronaként – funkcionálnak.

A ragyogó Kormos István verskezdésével ellentétben – „Halálon túl kicsit / mondjuk ötszázöt évvel, / senki nem tudja rólam / hogy én valék Yorick” – mindegyik fölidézi az általánost, Yorick koponyáját, ugyanakkor invenciós gazdagsággal adja vissza a koponya, a halálfej egyediségét is. Tengerek, kertek, égboltok, szobabelsők, boltozatok, stb. nyúlnak mélyen az arcba, s avval hogy a részletszépségek megannyi „bolond” örök – csupasz, de „élettel” teli – fizimiskájává állnak össze, a rézkarc régmúltba tekintő, ám mindennél modernebb szépség és tapasztalat kivetítője lesz.

Valójában bravúros költői szellemtánc ez – mestermunka.

Szakolczay Lajos

 

Költői szellemtánc

Költői szellemtánc

További fotóinkat ide kattintva megtekinthetik a képtárban


Képtár


Faluszépítő Társaskör negyedik összejövetele Lakiteleken
2018. december 13.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
16.00 Felújított egészségház átadása Orgoványon
Áttekintő táblázatÁttekintő táblázat

Kereső
OK

Meghívók
Jótékonysági est a kárpátaljai Salánk ifjúsági házáért
Budapest, Duna Palota
2018. december 6. 18.00
Kölcsey Kör: Népfőiskola, 2019
Budapest, Polgárok Háza
2018. november 21. 18.00
Művészet és társadalom - Klebelsberg Hét
Budapest
2018. november 17-18.
További meghívókTovábbi meghívók

Lakitelek


TovábbTovább

Linkek

Magyar Országgyűlés

Nemzeti Fórum

Lakiteleki Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Linkek

kis-kunsag.jpg

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kereszténydemokrata Néppárt

Kisgazda Polgári Szövetség

Fidelitas

Lungo Drom

MAGOSZ

http://www.orologirepliche.it

 


HírekSzemélyesÍrások, interjúkOrszággyűlésVálasztókerületKéptárÉrdekességElérhetőség
© Lezsák Sándor - Webmester - Régi honlap - Oldaltérkép