Hírek
Személyes
Írások, interjúk
Országgyűlés
Választókerület
Képtár
Érdekesség
Elérhetőség
Hírek, aktualitások
Kurultaj 2016 - Bugac
2016. július 2.

A Magyar Turán Alapítvány által életre hívott Magyar Turán Szövetség idén, augusztus 12-e és 14-e között rendezi meg a Kurultaj Magyar Törzsi Gyűlés ünnepét Bugacon, amely a Kárpát-medence legnagyobb hagyományőrző ünnepe, egyben a hun és türk tudatú népek legnagyobb találkozója.

A Turán Szövetség hívására száznál több csapat érkezik Bugacra, ahol képviseltetik magukat Erdély, Kárpátalja, a Felvidék és a Délvidék hagyományőrzői is.

Kurultaj 2016 - Bugac

A Kurultaj a magyar ősöknek és a magyar történelem nagy alakjainak állít emléket, és olyan összekötő kapoccsá vált, ami az egész Kárpát-medencei magyarságot egyesíteni tudja. Az ünnep az sztyeppei lovas-nomád népekkel való rokonság révén egy nagy törzsi gyűlés, a magyarokkal rokon keleti népek kulturális találkozója is. A háromnapos Kurultajon 25-nél több rokon nemzet lesz jelen, és több mint 50 olyan programot rendeznek meg, melyen a hun-türk tudatú népek képviselői kultúrájukból adnak ízelítőt. Az ünnepi rendezvény fővédnöke Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke.

Az ünnepségen hagyományőrző seregszemle, harci bemutatók, lovas versenyek és lovas vetélkedők, íjászprogramok, a magyar-hun-avar örökséget bemutató kiállítások, népzenei programok lesznek megtartva. Hatalmas jurtatábor épül, kézműves bemutatók, kézműves vásár, gyermekprogramok és tudományos ismeretterjesztő előadások fogják emelni az ünnepi hangulatot.

További információk folyamatosan olvashatók a hivatalos honlapon: kurultaj.hu és a hivatalos facebook- oldalon: Kurultaj-Magyar Törzsi Gyűlés (közösség) - http://www.facebook.com/kurultaj


Programok:

Vendégek bemutatkozása – 27 nemzet képviselői

A résztvevő nemzetek és törzsek listája: azeri, avar, baskír, bolgár, balkár, burját, csuvas, gagauz, kabard, karacsáj, karakalpak, kazak, kazakisztáni madjar, kirgiz, kumik, mongol, nogaj, üzbég, üzbegisztáni madzsar, tatár, török, tuvai, türkmén, ujgur, yakut, magyar.


Ősök Sátrai régészeti, antropológiai kiállítások

A Kurultaj egyik legsikeresebb eleme az Ősök Sátra nevezetű antropológiai és régészeti kiállítás, amelyet több múzeum együttműködésével két óriásjurtában rendeznek be. A kiállítás idei meglepetése az Elit Alakulat. A 2014-ben az “Év kiállítása” díjat elnyert, és a miskolci Herman Ottó Múzeumban látható anyag a karosi, páratlan gazdagságú honfoglalás kori temető leleteit mutatja be. A kiállítás egy része most a Kurultajon is látható lesz.

http://www.hermuz.hu/hom/index.php/hu/herman-otto-muzeum-kiallitasi-epulete/allando-kiallitasok/293-elit-alakulat-a-karpat-medence-leggazdagabb-honfoglalas-kori-temetoi


Atilla Sátra, “A hunok bejövetele” félkörkép, tárlatok

A két kiállító jurta között ismét felépül a világ legnagyobb jurtája, Atilla sátra. A több, mint 20 méter átmérőjű jurtában a hun korszak elevenedik meg régészeti lelet rekonstrukciók, antropológiai arcrekonstrukciók és festmények segítségével.

A világ legnagyobb szétszedhető, természetes alapanyagokból készülő jurtájában a régészeti kiállítás mellett megcsodálhatjuk “A hunok bejövetele” című hatalmas félkörképet. A több mint 20 méter hosszú festmény tisztelgés a Kárpát-medencében birodalmat kialakító Atilla nagyfejedelem előtt.

Az “Atilla Sátra” antropológiai és régészeti kiállítást egy tudományos szakértői csapat koordinálja. A három óriás jurtából álló “Ősök Sátrai” kiállítási együttes több tudományos intézmény összefogásával valósul meg.


Avar és magyar páncélos lovasok felvonulása, hun vezéri viselet, hun sereg

A 2010-es Kurultaj legnagyobb szenzációja, az avar páncélrekonstrukció volt, 2012-ben a honfoglalás kori magyar páncélosok csapatai is megjelentek. 2014-ben pedig megcsodálhatunk egy hun kori vezéri viseletet amely eredeti hun leletekből készült szemkápráztató rekonstrukció lesz. A hun vezért csapata fogja követni a küzdőtéren.


Kísérleti régészeti bemutatók

A korabeli bronzöntési technológiát régészek és bronzművesek mutatják be igen látványos formában. E mellett láthatjuk a kor egyik legfontosabb –mára már ritkaságnak számító- mesterét, a fegyverkovácsot munka közben.


Nomád lovas és íjász versenyek

A Turán Szövetség nevezési díj nélküli lovas gyorsasági, lovas birkózás és köböre (kökpar – buszkasi) versenyeket, valamint egyedülálló íjász akadályversenyt hirdet értékes nyereményekkel. 2016-ban a magyar Köböre bajnokság nemzetközivé válik, hiszen újdonságként kazak és üzbég lovascsapatok is részt vesznek rajta.


Gyalogos – páncélos párbajverseny

A páncélos-gyalogosok IX-XI. századi öltözetben, páncélban és fegyverekkel vívnak meg egymással. A harc nem előre megrendezett koreográfia szerint zajlik, hanem szabad küzdelem, mely leginkább hasonlít a kor valódi harcaihoz. A “párbajverseny” nagy közönségsikerre számíthat, melyen a résztvevő versenyzők jelentős díjakért szálnak harcba.


Lovas harci bemutatók a legjobbaktól

A három nap alatt számos lovasíjász és lovas harci bemutatót láthatunk. Bemutatkozik többek között a Vermes törzs a Felvidékről, a Pusztai rókák, a Bodnár törzs, a nagy törzs, a Magyar Turán Válogatott és még sokan mások…


Előadások

A régészeti és antropológiai kiállítások közelében felállított előadósátorban idén is tudományos előadások lesznek hallhatók, neves hazai és idén neves külföldi előadók közreműködésével. Néhány ismeretterjesztő (úti beszámoló, geopolitika) előadás mellett döntően közérthető tudományos előadásokon keresztül ismerkedhetnek meg az érdeklődők a magyar őstörténettel. A Kurultájon előadók mind tudományos szakemberek és saját szakmájuknak nemzetközileg is elismert kutatói.


Kézműves bemutató és vásár

A kézművesek legszebb portékáikat és azok készítését mutatják be a közönségnek. A vásárban kizárólag Kárpát-medencei magyar alapanyagból készített magyar kézműves termékkel lehet részt venni. Ennek az előírásnak következetes betartásával a Kurultaj kézműves vására a Kárpát-medence legszínvonalasabb kézműves vásárai közé tartozik.


Népzene és néptánc, archaikus és modern változatban, hazai és eddig Európában még nem látott külföldi előadók.

A 2016-os Kurultajra érkező rokon nemzetek művészei népzenei- illetve néptáncbemutatót fognak tartani. A hazai közönség először láthat olyan táncokat és hallhat olyan zenét, melyért egy európainak több ezer kilométert kellene messze keletre utaznia.


Emlékezés őseinkre – szertűz

A magyar ősvallás felelevenítői, több száz táltosdobos kíséretében megszólaltatják a világ legnagyobb sámándobját az ünnep alkalmából. 2016-ben a magyarság és a rokon népek képviselői ismét együtt emlékeznek dicső őseikre, újra találkoznak a távoli testvérek. Legyen közöttük Ön is. Adózzunk kegyelettel őseink emlékei és tisztelettel sorsfordító tettei előtt.

Megközelítés - GPS koordináták: 46.676032, 19.652499

Gépkocsival

- Északról M5 autópálya, Kiskunfélegyháza Észak kihajtó, 54102 út Bugac. Az 54-es út Kecskemét felől Jakabszállás felé KERÜLENDŐ!

- Keletről 4625-ös út Kiskunfélegyháza, 451-esen vissza Kiskunfélegyháza déli elkerülő úton 542 út

- Délről Jászszentlászló, Móricgáti út, Bugac

- Nyugatról Soltvadkert, 54-es út Jakabszállásig, 5407 Bugacpusztaháza, Bugac


FIGYELEM! A Bugac, Bugacpusztaháza, Móricgát háromszögben a főutak mentén és Bugac település egész területén a rendezvény teljes időtartama alatt ideiglenes megállási tilalom van! A tilosban parkoló gépjárművek tulajdonosai bírságra számíthatnak, egyes esetben a gépjárművet elszállíthatják, melynek költségei szintén a tulajdonost terhelik. A közlekedést motoros rendőrjárőrök segítik. Kérik, használják a kijelölt parkolókat! A kempingbe vezető utakat, a parkolókat külön táblával jelzik. Kövessék az útmutatást!


Tömegközlekedéssel - Volánbusszal Kiskunfélegyházáról és Kecskemétről.

Parkolás

800,- Ft/szgk, 500,- Ft/motor, 10. 000,- Ft/busz, 4.000,- Ft/lakóautó. Kérjük, csak a kijelölt parkolóhelyeket használják! A tilosban parkoló gépjárművek tulajdonosai bírságra számíthatnak, egyes esetben a gépjárművet elszállíthatják, melynek költségei szintén a tulajdonost terhelik.

A kempingbe vezető utakat, a parkolókat külön táblával jelzik.

Táborozás jurtával, sátorral

A háromnapos ünnepet az élheti át teljes valójában, aki mindhárom nap, de legalább szombat-vasárnap részt tud venni a programokon. Ehhez ár-érték arányban nagyon kedvező lehetőséget biztosít a Kurultaj saját kempingje, mely péntek reggeltől saját parkolóval, hideg-meleg vizes zuhanyzó blokkokkal fogadja az ünnepre sátorral érkezőket.


A sátorozás díjai sem emelkedtek az idén

A sátorral érkező látogatók a táborban 4000 Ft ellenében verhetik fel normál méretű (5–6 m2) sátrukat időtartam-megkötés nélkül. A sátorozáshoz nem kell regisztrálni. A rendezvény területére behajtó gépkocsi után alkalmanként 800 Ft-ot kell fizetni. WC, melegvizes tisztálkodási lehetőség rendelkezésre áll. A rendet járőrszolgálat biztosítja. A sátorhelyeket péntek reggeltől lehet elfoglalni, hely van bőven.
A kempingben nyílt láng használata a sátrakban és azon kívül is tilos.
Jurtával a táborozás ingyenes. (A jurtatáborba saját jurtát kell hozni és ide regisztrálni kell.) 
A jurtatáborban nyílt láng használata a sátrakban és azon kívül is tilos.

Bejelentkezés: jurtatabor.kurultaj@gmail.com


Részvétel a közös programokon

A közös programokban (seregszemle, közös nyíllövés, közös dobolás) hagyományőrző viseletben (vagy magyar népviseletben) történhet. Előzetesen a csapatvezetők egyeztessenek a szervezőkkel. Aki egyénileg jött, csatlakozzon egy csapathoz. A seregszemlében korhű hagyományőrző viseletben (esetleg népviseletben), fegyverrel lehet részt venni.

ELÉRHETŐSÉGEK

SZÍNPADI PROGRAMOK
info(kukac)magyar-turan.hu
Varga Zoltán +36 70 633 7668

VENDÉGLÁTÁS, élelmiszer és/vagy ital árusítás
szerletics(kukac)magyar-turan.hu
Szerletics József +36 30 9437087

KÉZMŰVES KIRAKODÓVÁSÁR
kurultajvasar(kukac)gmail.com
Fekete László

LOVASOK
kurultajlovasok(kukac)gmail.com
Németh Szilvia +36 70 606 9564

TÁBOROZÁS (jurta, sátor)
jurtatabor.kurultaj(kukac)gmail.com

HAGYOMÁNYŐRZŐK (seregszemle)
A hagyományőrzőknek a seregszemlén való részvételével kapcsolatos kérdésekben  egyeztetni lehet:
sereg(kukac)magyar-turan.hu

JURTATÁBOROS HAGYOMÁNYŐRZŐKNEK
jurtatabor.kurultaj(kukac)gmail.com

(Forrás: Félegyháziközlöny.eu)


Képtár


Márton-napi libavacsora a Népfőiskolán
2018. november 10.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Áttekintő táblázatÁttekintő táblázat

Kereső
OK

Meghívók
Kölcsey Kör: Népfőiskola, 2019
Budapest, Polgárok Háza
2018. november 21. 18.00
Művészet és társadalom - Klebelsberg Hét
Budapest
2018. november 17-18.
Mindszenty Emlékérem átadása
Budapest, Országház
2018. november 6. 11.00
További meghívókTovábbi meghívók

Lakitelek


TovábbTovább

Linkek

Magyar Országgyűlés

Nemzeti Fórum

Lakiteleki Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Linkek

kis-kunsag.jpg

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kereszténydemokrata Néppárt

Kisgazda Polgári Szövetség

Fidelitas

Lungo Drom

MAGOSZ

http://www.orologirepliche.it

 


HírekSzemélyesÍrások, interjúkOrszággyűlésVálasztókerületKéptárÉrdekességElérhetőség
© Lezsák Sándor - Webmester - Régi honlap - Oldaltérkép