Hírek
Személyes
Írások, interjúk
Országgyűlés
Választókerület
Képtár
Érdekesség
Elérhetőség
Hírek, aktualitások
Lakitelek pályázatai
2018. június 26.

Németh László műfordítói tábort és országismereti táborokat szerveznek a Népfőiskolán. Németh László műfordítói tábort szervez a Lakitelek Népfőiskola, valamint a Kelet- és Közép-Európai Kutatásért és Képzésért Alapítvány augusztus közepétől - közölte Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke.

A műfordítói tábor

A pályázati felhívásra olyan harmincöt év alatti fiatalok jelentkezését várjuk, akik elhivatottságot éreznek a Magyarországgal határos horvát, román, szerb, szlovák, szlovén és ukrán nyelveken, valamint a történelmi cseh és lengyel szomszédaink nyelvén született szépirodalmi szövegek magyarra fordítása iránt - mondta a Lakitelek Népfőiskola alapítója.

Lezsák Sándor beszélt arról is, hogy a fordítótáborba nevezni egy legalább négy-ötezer karakterből álló, nyomtatásban még meg nem jelent, magyarra fordított 20-21. századi szöveggel, valamint a Lakitelek Népfőiskola honlapjáról letölthető jelentkezési lappal lehet.

Az augusztus 13. és 19. között zajló műfordítói táborban a résztvevők előadásokat hallhatnak a közép-európai irodalmakról és kultúrákról, művelődési kapcsolataink hagyományáról, valamint szemináriumi foglalkozások keretében ismerkedhetnek meg a fordítás elméletével és gyakorlatával.

A képzés térítésmentes, a nyertes pályázók számára a Lakitelek Népfőiskola, valamint a Kelet- és Közép-Európai Kutatásért és Képzésért Alapítvány a tábor teljes idejére szállást és étkezést biztosít.

A pályamunkák és a jelentkezési lapok benyújtásának határideje 2018. július 9.

A beérkező pályaműveket szakmai zsűri bírálja el, és a nyerteseket 2018. július 16-ig értesíti a részvételi lehetőségekről.

A jelentkezési lap letölthető a Lakitelek Népfőiskola honlapjáról, a http://nepfoiskola.lakitelek.hu/ oldalról.

 

Az országismereti tábor

A Lakiteleki Népfőiskola és a Kelet- és Közép-Európai Kutatásért és Képzésért Alapítvány pályázatot hirdet műfordítói és országismereti táborokban való részvételre is. Az alábbi táborok kerülnek megrendezésre: belarusz-magyar és magyar-belarusz országismereti tábor, kazah-magyar országismereti tábor, mongol-magyar országismereti tábor, orosz-magyar és magyar-orosz műfordítói tábor.

A táborok helyszíne: Lakiteleki Népfőiskola

A táborok ideje: 2018. augusztus 27. - szeptember 2.

Jelentkezési határidő: 2018. július 9.

A képzés térítésmentes, a táborok teljes idejére a Lakiteleki Népfőiskola és a Kelet- és Közép-Európai Kutatásért és Képzésért Alapítvány ellátást – szállást és étkezést – biztosít.

A táborok keretében az adott célország nyelvét jól ismerő magyar egyetemisták és külföldi diákok közösen fejleszthetik tovább nyelvtudásukat és szerezhetnek újabb ismereteket.

A nyertes fiatalok neves szakemberek irányításával ismerkedhetnek meg a műfordítás mesterségével, szakmai fogásaival, illetve az adott ország kultúrájával és nyelvével egyaránt. Az egy hetes tábor különböző előadásokkal várja a hallgatókat: irodalom, kultúra, történelem, országismeret, nyelvfejlesztés és persze nem utolsó sorban fordítás-elmélet és gyakorlat témakörben. A képzés kiscsoportos gyakorlatok és összevont előadások formájában történik.

A jelentkezés feltételeiért és további részletekért látogasson el a Lakiteleki Népfőiskola honlapjára: http://nepfolakitelek.hu/

Magyar Hírlap


Képtár


Fülöp Sándor kiállításának megnyitója Lakiteleken
2018. december 1.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Áttekintő táblázatÁttekintő táblázat

Kereső
OK

Meghívók
Jótékonysági est a kárpátaljai Salánk ifjúsági házáért
Budapest, Duna Palota
2018. december 6. 18.00
Kölcsey Kör: Népfőiskola, 2019
Budapest, Polgárok Háza
2018. november 21. 18.00
Művészet és társadalom - Klebelsberg Hét
Budapest
2018. november 17-18.
További meghívókTovábbi meghívók

Lakitelek


TovábbTovább

Linkek

Magyar Országgyűlés

Nemzeti Fórum

Lakiteleki Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Linkek

kis-kunsag.jpg

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kereszténydemokrata Néppárt

Kisgazda Polgári Szövetség

Fidelitas

Lungo Drom

MAGOSZ

http://www.orologirepliche.it

 


HírekSzemélyesÍrások, interjúkOrszággyűlésVálasztókerületKéptárÉrdekességElérhetőség
© Lezsák Sándor - Webmester - Régi honlap - Oldaltérkép