Hírek
Személyes
Írások, interjúk
Országgyűlés
Választókerület
Képtár
Érdekesség
Elérhetőség
Hírek, aktualitások
Lerakták az új óvoda alapkövét Petőfiszálláson
2018. március 1.

Új, három csoportszobás, tornatermes, közel 700 négyzetméteres óvoda épül a község központjában még idén. A beruházásra 145 millió forint állami támogatást nyert a helyi önkormányzat.

Az új Csicsergő óvoda alapkövét – amelybe egy időkapszulát is rejtettek – csütörtökön délután ünnepélyes keretek között rakta le Kőrös Anikó óvodavezető, Lezsák Sándor a térség országgyűlési képviselője, Szász János polgármester, Balla Barnabás plébános és az óvodások közösen. A korszerű óvodát még idén ősszel birtokba vehetik a gyerekek.

Lerakták az új óvoda alapkövét Petőfiszálláson

Az új óvoda építése mellett több érv is szólt a településen. Az egyik, hogy a jelenlegi viszonylag messze, a község szélén található. A másik pedig, hogy a gyerekek kinőtték az óvodát, hiszen folyamatosan emelkedik a településen a gyermeklétszám. Az 1600 lelkes település az elmúlt évek alatt mintegy ötven személlyel gyarapodott. Évente átlagosan 15 gyermek születik, ugyanakkor az elszármazottak közül is sok család költözik vissza.

Lerakták az új óvoda alapkövét Petőfiszálláson

Ez köszönhető az önkormányzat csábító népességmegtartó politikájának. Az elmúlt években több elhagyott ingatlant is megvásároltak, melyeket a felújítás után jelképes összegért adnak bérbe a visszaköltőző családoknak, vagy éppen a rászoruló helybelieknek. A betelepülő új családoknak is köszönhető, hogy 65 óvodás és 110 iskolás jár jelenleg a helyi intézményekbe.

baon.hu

További fotóink ide kattintva megtekinthetők a képtárban


Képtár


Nemzeti Fórum Piknik Petőfiszálláson
2018. július 6.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Áttekintő táblázatÁttekintő táblázat

Kereső
OK

Meghívók
Kölcsey Kör: Nem az ősöket kell követni, hanem azt, amit az ősök követtek

Budapest, Polgárok Háza
2018. május 16. 18.00 óra

Kölcsey Kör: A migrációról – másként

Kecskemét, Hírös Turisztikai Központ
2018. április 26. 18.00

Kölcsey Kör: Egymillió

Budapest, Polgárok Háza
2018. március 6. 18.00

További meghívókTovábbi meghívók

Lakitelek


TovábbTovább

Linkek

Magyar Országgyűlés

Nemzeti Fórum

Lakiteleki Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Linkek

kis-kunsag.jpg

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kereszténydemokrata Néppárt

Kisgazda Polgári Szövetség

Fidelitas

Lungo Drom

MAGOSZ

http://www.orologirepliche.it

 


HírekSzemélyesÍrások, interjúkOrszággyűlésVálasztókerületKéptárÉrdekességElérhetőség
© Lezsák Sándor - Webmester - Régi honlap - Oldaltérkép