Hírek
Személyes
Írások, interjúk
Országgyűlés
Választókerület
Képtár
Érdekesség
Elérhetőség
Hírek, aktualitások
Lezsák: A fiatalok emlékezzenek és emlékeztessenek
2013. augusztus 6.

Emlékezz, Európa címmel a 20. század történelmével foglalkozó nemzetközi ifjúsági tábor kezdődött Budapesten. A megnyitón Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke kiemelte: a visegrádi együttműködés része az is, a fiatalok találkoznak, hogy "emlékezzenek és emlékeztessenek".

Az Országházban tartott megnyitón a parlament alelnöke felidézte: 1335-ben Visegrádon három király, a cseh, a lengyel és a magyar uralkodó vette fel a kapcsolatot, kötött szövetséget azzal a céllal, hogy egymás között rendezzék problémás ügyeiket. A találkozót követően gazdasági fellendülés is kezdődött a három országban - tette hozzá.

Hangsúlyozta: több mint 600 évvel később, 1991-ben Visegrádon újra összeültek a három ország vezetői, és együttműködési megállapodást írtak alá. Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia együttműködésnek ma is rendkívül nagy a jelentősége - mutatott rá.

Lezsák Sándor a táborral kapcsolatban úgy vélekedett, hogy fontos, milyen emlékeket adnak át majd a résztvevő cseh, lengyel, magyar és szlovák fiatalok a gyermekeiknek, unokáiknak. A szüleik, nagyszüleik emlékeinek átadása is fontos feladatuk lesz, hogy képet adjanak arról, milyen világban éltek a felmenőik Kelet-Közép-Európában - fogalmazott. Megjegyezte: a táborban résztvevő diákok talán mesélnek majd arról is, hogy egykor Magyarországon találkoztak olyan emberekkel, akik részt vettek az 1956-os forradalomban.

Longauer Tibor, az 1956-os Pesti Srác Alapítvány alelnöke kifejtette: azért szervezték meg a tábort, mert 1990 óta felnőtt egy generáció, amely "szerencsére nem saját bőrén tapasztalta", hogy milyen volt a kommunista rendszer. Kelet-Közép-Európában 1990 óta parlamentáris demokrácia és piacgazdaság van, és a mai fiatalok kevéssé ismerik az azt megelőző történelmet - közölte.

Úgy látja, fontos, hogy a fiatalok megismerjék az 1945 és 1990 közötti kelet-közép-európai történelmet, továbbá egymás kultúráját és gondolkodásmódját, mert így közelebb kerülhetnek egymáshoz. Ezt a célt szolgálja a tábor - mondta.

Az ifjúsági tábor résztvevői kedd délután ellátogatnak a Terror Háza Múzeumba, majd Lakitelekre utaznak. A vasárnapig tartó tábor programjai között lesz ópusztaszeri kirándulás, filmvetítés, történelmi kvízjáték, táncest, sportprogramok, továbbá a fiatalok előadásokat hallhatnak a magyar, lengyel és cseh történelemről és megtekinthetnek egy plakátkiállítást a kelet-közép-európai nemzeteknek a szabadság elnyerésére tett, 1948 és 1989 közötti erőfeszítéseiről.

(Forrás: MTI/fidesz.hu)

Kapcsolódó fotóinkat ide kattintva megtekinthetik a képtárban


Képtár


Nemzeti Fórum Piknik Petőfiszálláson
2018. július 6.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Áttekintő táblázatÁttekintő táblázat

Kereső
OK

Meghívók
Kölcsey Kör: Nem az ősöket kell követni, hanem azt, amit az ősök követtek

Budapest, Polgárok Háza
2018. május 16. 18.00 óra

Kölcsey Kör: A migrációról – másként

Kecskemét, Hírös Turisztikai Központ
2018. április 26. 18.00

Kölcsey Kör: Egymillió

Budapest, Polgárok Háza
2018. március 6. 18.00

További meghívókTovábbi meghívók

Lakitelek


TovábbTovább

Linkek

Magyar Országgyűlés

Nemzeti Fórum

Lakiteleki Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Linkek

kis-kunsag.jpg

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kereszténydemokrata Néppárt

Kisgazda Polgári Szövetség

Fidelitas

Lungo Drom

MAGOSZ

http://www.orologirepliche.it

 


HírekSzemélyesÍrások, interjúkOrszággyűlésVálasztókerületKéptárÉrdekességElérhetőség
© Lezsák Sándor - Webmester - Régi honlap - Oldaltérkép