Hírek
Személyes
Írások, interjúk
Országgyűlés
Választókerület
Képtár
Érdekesség
Elérhetőség
Hírek, aktualitások
Lezsák Sándor elámult a mezőberényi táncosok koreográfiáján
2013. október 19.

Még az Országgyűlés fideszes alelnöke, Lezsák Sándor is álmélkodva nézte a Berény Táncegyüttes koreográfiáját szombat délelőtt a Mezőberény szellemi és tárgyi kincsestára című, a Kálmán fürdő közelében lévő volt piknikparkban lebonyolított rendezvényen, holott a felesége, Lezsákné Sütő Gabriella népi táncos. A népfőiskola alapját képező Csillagösvény Emlékpark és Szabadidőközpont új épületét Siklósi István polgármester (független) adta át.

Mind Lezsák Sándor, mind Erdős Norbert, Békés és térsége fideszes országgyűlési képviselője, a Békés Megyei Kormányhivatal vezetője, kormánymegbízott azt hangsúlyozta a zeneiskolának helyet adó egykori úttörőház (korábban gazdasági iskola) előtti téren megtartott beszédében, hogy a helyi közösség összefogásának révén telik majd meg élettel a szellemi és anyagi kultúra kincseit összegyűjtő, ápoló népfőiskolának otthont adó szabadidőközpont. Az éléskamra-rendezvényen például 15 termelő mutatta be kóstolással egybekötve a termékeit (tejfölös, lekváros kenyérlángos, házikolbász, sajtok, tejtermékek, méz, házitészta, biozöldségek, gyümölcslevek, pálinka, savanyúság, kürtöskalács, lekvár stb.). A kormányzati törekvéseknek megfelelően egyre többen állítanak elő saját terméket, amelyeket mások is fogyaszthatnak. A berényi kolbásszal például az a helyzet, akkora rá az igény, hogy nem tudnak belőle eleget készíteni. (Nemrégiben lett hungarikum Békéscsaba büszkesége, a Csabai kolbász.) Minden nemzet gyűjti, őrzi az önazonosságához kapcsolódó értékeit, tárgyi emlékeit, hangoztatta Erdős Norbert, "Kívánom Önöknek, hogy a mezőberényi népfőiskola legyen egyszer hungarikum, vagy egy kistermelő érje el ezt a büszke és megtisztelő címet."

 

Lezsák Sándor elámult a mezőberényi táncosok koreográfiáján

Lezsák Sándor elámult a mezőberényi táncosok koreográfiáján

Erdős Norbert köszönetet mondott a sajtótájékoztatón Onody Gyuláné Hoffmann Magdolna ügyvezetőnek és az 1982-ben szikvíz-előállításba kezdett Tóth János vállalkozónak, a népfőiskolai alapítvány motorjainak, a települési önkormányzatnak, valamint a Lezsák Sándor elnök vezette Nemzeti Fórum helyi aktivistáinak. Nem kell jövőbelátó képesség annak megállapításához, hogy hamarosan itt látjuk a csantavéri és szovátai testvéreinket, jegyezte meg Lezsák Sándor, a Lakitelek Népfőiskola Kuratóriumának elnöke, a Kárpát-medencei Népfőiskolai Hálózat elindítója, a Hungarikum Bizottság tagja. Mire Siklósi István polgármester hozzátette, hogy a többi testvérváros, Gronau és Münsingen (mindkettő Németország), illetve Gúta (Szlovákia) küldöttei is számíthatnak a mezőberényiek szíveslátására, vendéglátására. Kiemelte, hogy egy közel 30 éve nem jól működő létesítményt újítanak fel, már 10 új munkahelyet teremtett, illetve teremt a vállalkozó a magas munkanélküliségű városban.

 

Lezsák Sándor elámult a mezőberényi táncosok koreográfiáján

Dankó Béla, a szarvasi választókerület fideszes országgyűlési képviselője, a 2. számú választókerület elnöke ígéretet tett ara, hogy a közeljövőben minél több civil szervezetet felkeres és önkormányzati rendezvényen részt vesz, az általa remek kezdeményezésnek tartott népfőiskolát illetően pedig a helyi erők összefogására hívott fel. A Népfőiskolai Értéktár Kiállítást megszervezett Onody Gyuláné kitért arra, hogy Lakitelek szellemében kívánja végezni a munkát, mégpedig a tettrekész polgárok felkutatása révén. Tóth János vállalkozó, a Piknik Park Kft. ügyvezetője elmondta, hogy két, munkahelyteremtésre és eszközbeszerzésre benyújtott pályázati projektje mintegy 50 millió forintos támogatást kapott, a tervek szerint 2014. májusban fejeződik be a beruházás.

 

Lezsák Sándor elámult a mezőberényi táncosok koreográfiáján

(Forrás: hir6.hu)

Kapcsolódó fotóinkat ide kattintva megtekinthetik a képtárban


Képtár


Szent II. János Pál pápa vérereklyéjének megáldása Izsákon
2018. október 14.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Áttekintő táblázatÁttekintő táblázat

Kereső
OK

Meghívók
Keleti Nyelveket Ismertető tanfolyamok
Kezdő szinten: azeri, belarusz, grúz, kazah és haladó szinten: belarusz nyelvből.
Jelentkezési határidő: 2018. október 22.
Felhívás: Grillázs készítő verseny

Lakitelek Népfőiskola
Jelentkezési határidő:
2018. október 19.

Puszták Aranya c. kiállítás megnyitója
Kápolnásnyék
2018. október 13. 11.00
További meghívókTovábbi meghívók

Lakitelek


TovábbTovább

Linkek

Magyar Országgyűlés

Nemzeti Fórum

Lakiteleki Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Linkek

kis-kunsag.jpg

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kereszténydemokrata Néppárt

Kisgazda Polgári Szövetség

Fidelitas

Lungo Drom

MAGOSZ

http://www.orologirepliche.it

 


HírekSzemélyesÍrások, interjúkOrszággyűlésVálasztókerületKéptárÉrdekességElérhetőség
© Lezsák Sándor - Webmester - Régi honlap - Oldaltérkép