Hírek
Személyes
Írások, interjúk
Országgyűlés
Választókerület
Képtár
Érdekesség
Elérhetőség
Hírek, aktualitások
Lezsák Sándor: lovas reneszánsz van születőben
2012. november 30.

A Kincsem Nemzeti Lovas Program eddigi végrehajtásáról szóló jelentést várhatóan a jövő héten tárgyalja a kormány - közölte Horváth László, a nemzeti lovasprogram végrehajtásáért felelős miniszterelnöki megbízott pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

Hozzátette: a kormány azzal, hogy elfogadta a Kincsem Nemzeti Lovas Programot, lehetőséget nyitott Magyarországon a lovas kultúra széles körű elterjesztésére, és a nemzeti lovas hagyományok újraélesztése széles körben és nagy társadalmi összefogással történhet meg.

Lezsák Sándor (Fidesz) az Országgyűlés alelnöke - a program egyik kezdeményezője - hangsúlyozta: a Kincsem Nemzeti Lovas Program első eredményei már körvonalazódnak, "lovas reneszánsz" van születőben Magyarországon.A miniszterelnöki megbízott az eddigi eredmények közül kiemelte, hogy a lovas kultúra oktatását sikerült a köznevelés részévé tenni. A lovasoktatás iránt - amely a jövő tanévtől az 3., a 4. és az 5. osztályban kezdődhet meg - mintegy 200 iskola érdeklődik. Eredménynek ítélte továbbá, hogy a szakemberek dolgoznak a Eurohorse lovas túraútvonalak megjelölésén az országban. A mintegy 10 ezer kilométernyi útvonalat várhatóan jövő év májusára jelölik ki teljes hosszában.

Elkészült a nemzeti lovasprogram részeként az állami lovas ágazati vagyonleltár, és készül a vagyonkataszter is. Így számba lehet venni az állam tulajdonában lévő lovakat, eszközöket, intézményeket, az ágazat működését szolgáló földterületeket.Sikernek mondta Horváth László, hogy a lovas turizmus is egyre népszerűbb. Folyamatosan nő a lovaglás ezen ágát aktívan művelők száma, és egy év alatt 60 százalékkal lettek többen a lovas szolgáltatást nyújtók, és év végéig ez az arány még emelkedik - tette hozzá.Megoldandónak ítélte a lovaságazathoz kapcsolódó szakképzés színvonalának emelését és a szakmai képzés szélesítését. Jelezte, tapasztalt erdélyi szakemberek segítségét is igénybe kívánják venni.

Az MTI kérdésére úgy becsülte: a Kincsem Nemzeti Lovas Program célkitűzéseinek megvalósítására összességében - különböző tárcáknál lévő forrásokkal - mintegy 5-10 milliárd forint állhat rendelkezésre.Lázár Vilmos hétszeres fogathajtó világbajnok, a Magyar Lovas Szövetség elnöke azt emelte ki: a nemzeti lovasprogramban megfogalmazott célokat leginkább a lovassport népszerűsítheti. Ezt a célt szolgálja a mostani háromnapos hétvégi programsorozat - a VI. Lovas Világkupa - a Papp László Budapest Sportarénában. Hozzátette: várhatóan a lovassport is helyet kap a látványsportok között, aminek nyomán még több forrás áramolhat a lovassportba.

(Forrás: Magyar Hírlap)


Képtár


Márton-napi libavacsora a Népfőiskolán
2018. november 10.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Művészet és társadalom - Klebelsberg Hét
Áttekintő táblázatÁttekintő táblázat

Kereső
OK

Meghívók
Kölcsey Kör: Népfőiskola, 2019
Budapest, Polgárok Háza
2018. november 21. 18.00
Művészet és társadalom - Klebelsberg Hét
Budapest
2018. november 17-18.
XVIII. Lakiteleki Filmszemle
Lakitelek Népfőiskola
2018. november 14-16.
További meghívókTovábbi meghívók

Lakitelek


TovábbTovább

Linkek

Magyar Országgyűlés

Nemzeti Fórum

Lakiteleki Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Linkek

kis-kunsag.jpg

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kereszténydemokrata Néppárt

Kisgazda Polgári Szövetség

Fidelitas

Lungo Drom

MAGOSZ

http://www.orologirepliche.it

 


HírekSzemélyesÍrások, interjúkOrszággyűlésVálasztókerületKéptárÉrdekességElérhetőség
© Lezsák Sándor - Webmester - Régi honlap - Oldaltérkép