Hírek
Személyes
Írások, interjúk
Országgyűlés
Választókerület
Képtár
Érdekesség
Elérhetőség
Hírek, aktualitások
Lezsák Sándor: Szent Imre történelmi térerőben
2017. június 12.

„Ha a hit pajzsát tartod, rajtad az üdvösség sisakja is.” Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnökének beszéde elhangzott Veszprémben, Szent Imre mellszobrának avatóünnepségén, 2017. június 3-án.

Szent Imre hercegnek hófehér lepellel rejtve még az arca, de hamarosan láthatóvá válik, hogy Lantos Györgyi szobrászművész hogyan hívta elő ezer esztendő homályából, hogyan formázta meg az Árpád-házi királyfit. A művésznő tudományos előtanulmányokat végzett, és az Árpád-utódok koponyavizsgálatától kezdve a korabeli feljegyzések alapján mintázta meg Szent István és Boldog Gizella fiát. A bronzba öntött arcvonásokon ott tündököl a lélekben és harcban edzett ifjú tekintet, határozottság, a kemény fizikai és szellemi vizsgatételek utáni és a királyi megpróbáltatások előtti elszántság, és szeméből ingerlően villan a fiatalember derűje, nyugalma.

Az első bronz mellszobrot Szent Imre herceg születésének ezredik évfordulóján, 2007-ben Hegyközszentimrén állítottuk föl, majd a bronzmásolatokat az Árpád-házi királyfi nevét viselő településeken: Csíkszentimrén, Nyárádszentimrén, Görgényszentimrén, Székelyudvarhely-Szentimrén, Tiszaszentimrén, Mátraszentimrén, Imrehegyen, Soltszentimrén, Pestszentimrén és Gelencén, a Szent Imre-templom előtt, Csepelen a Szent Imre téren, Észak-Komáromban a Marianum Szent Imre-kollégiuma előtt, Lakiteleken, Lengyelországban a Szent Kereszt-hegyen és most itt Veszprémben, a Szent Imre téren a tizenhatodik azonos bronz mellszobrot szenteli föl Márfi Gyula érsek atya, és avatjuk föl Navracsics Tiborral, az Európai Bizottság biztosával.

Előttünk az Úrasztalon, a három ereklyetartóban a szent család testi valósága, ereklyecsontja: az édesapa Szent István, az édesanya, Boldog Gizella és gyermekük Szent Imre herceg. Ritka pillanat ez, együtt a szent család. Szoboravató ünnepségünk ezeréves történelmi térerőben.

Itt, Veszprémben, Boldog Gizella királyné udvarában a kisgyermek Imre herceg tudatát, érzelmeit a keresztény hit nevelte. Zsoltárok dallama, gregorián ének bűvölte, oltárterítők és miseruhák kápráztatták el. Hétesztendős korától Gellért püspök tanította, ő volt a lelki vezetője. Megtanult latinul, németül, elvégezte a kor legmagasabb iskolai fokozatait, és a világi tudományok mellett megismerte a Biblia tanítását, a papi hivatás rejtelmeit.

Tizennégy esztendős korától Imre herceget a királyi feladatokra édesapja, Szent István királyunk készítette fel. Huszonegy esztendős korában harcedzett ifjú, kitűnő lovas, vadász, jártas a hadi tudományokban, diplomáciában, közösséget, kereskedelmet, gazdaságot szervező ismeretekkel csiszolódott vezetői képessége. Ekkor édesapja rábízta a bihari dukátust, Biharország kormányzását, és itt szerzett gyakorlati tapasztalatokat a katonai, a gazdasági és a politikai területen.

Huszonhárom évesen az egyik győztes sereget vezeti az országunkra támadt Konrád német császár ellen, majd édesapja a béketárgyalásokat is rábízta, amit sikeresen teljesített. Ekkor határozta el Szent István, hogy fia megérett az uralkodói feladatokra, javára lemond a trónról és átadja a királyi hatalmat, a Szent Koronát Imre hercegnek.

Székesfehérváron 1031. szeptember elején a koronázásra készülnek, amikor érkezik a drámai hír: az Árpád-házi királyfit, Imre herceget Biharországban, az Igfon erdőben vadászbaleset érte, egy vadkan halálosan megsebesítette.

Vadászbaleset vagy merénylet? Megtapasztaltuk az elmúlt évezredben, ha nem tudnak legyőzni bennünket a csatatéren vagy a politika küzdőterén, akkor mindig jött az ügyeletes történelmi vadkan, manapság a Disznófejű Nagyúr képében, és alattomos eszközökkel próbál bennünket térdre kényszeríteni.

Szent Imre herceg a Kárpát-medencében a születő haza tündöklő csillaga volt. Édesapja így tanította: „Ha a hit pajzsát tartod, rajtad az üdvösség sisakja is.”

Ez a tanítás a keresztény Európát, hazánkat fenyegető veszedelem miatt ma is érvényes. A trianoni gyásznap előtt pedig erősítsük azt az örök érvényű gondolatot, hogy az igazság történelmi ereje és bizonyossága, és a szeretet hatalma szervezi együvé és irányítja nemzetünket itt, a Kárpát-medencében. S hiába keserítik meg életünket a történelmi vadkanok, a Disznófejű Nagyurak vagy akár a fölfuvalkodott hazai varangyok, hisszük, hogy az Árpád-házi királyfi, Szent Imre herceg a Kárpát-medencében újjászülető magyar hazának ma is égi jegyese, és ezért a Jóistenhez így imádkozunk:

„Istenünk, ki Szent Imre herceget viruló ifjúságában magasztaltad föl szentjeid közé, kérünk, add, hogy ő, aki egészen neked szentelhette magát, mindörökké segítsen minket színed előtt!”

Lezsák Sándor

Magyar Hírlap


Képtár


Akadálymentes nap a Népfőiskolán
2019. június 29.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Áttekintő táblázatÁttekintő táblázat

Kereső
OK

Meghívók
Kölcsey Kör: Új arcok, régi harcok II.
Budapest, Polgárok Háza
2019. április 10. 18:00
XIX. Lakiteleki Filmszemle
A nevezési lapok és a filmek beküldési határideje: 2019. október 4.
Mindszenty szoboravatás és szentelő, valamint Mindszenty Emlékérem átadó

Petőfiszállás-Pálosszentkút kegytemploma 
2019. március 23. 10:30

További meghívókTovábbi meghívók

Lakitelek


TovábbTovább

Linkek

Linkek

Nemzeti Fórum

Lakiteleki Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Linkek

Linkek

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kereszténydemokrata Néppárt

Fidelitas

 

 


HírekSzemélyesÍrások, interjúkOrszággyűlésVálasztókerületKéptárÉrdekességElérhetőség
© Lezsák Sándor - Webmester - Régi honlap - Oldaltérkép