Hírek
Személyes
Írások, interjúk
Országgyűlés
Választókerület
Képtár
Érdekesség
Elérhetőség
Írások, interjúk
Lezsák Sándor részvétlevele Ryszard Kapušciňski halála alkalmából

Joanna Stempińska nagykövetasszony részére
Lengyel Köztársaság Nagykövetsége
Budapest

Városligeti fasor 16.
1062

 

Kedves Nagykövet Asszony!


Szerda reggel Bende Wanda hívott telefonon, hogy meghalt Ryszard Kapušciňski. A hír engem is megütött. Éjszaka újra beköltöztem a könyveibe, és most úgy búcsúzom, hogy próbálom rendezni emlékeimet.


Régen történt, több mint két évtizede, az orvelli látomásos esztendő februárjában, 1984-ben, amikor Edward Stachurára emlékeztünk Lakiteleken. Legendás világhírével, vonzerejével ott ült közöttünk Ryszard Kapušciňski is, akiről tudtuk, hogy Közép-Amerikában, Ázsiában és Afrikában fegyveres forradalmak, polgárháborúk és függetlenségi harcok puskaporos helyszínéről tudósít, nem egyszer ráncigálták kivégzőosztag elé, szinte kereste az életveszélyt, mert talán így volt képes riportjaiban, könyveiben hitelesen érzékeltetni az abszurd történelmi drámákat, a diktatúrák haláltusáját, gyilkos rettenetét.


Ez a lakiteleki este is rendkívüli volt. A művelődési házzsúfolásig megtelt. Messzi városokból, falvakból is érkeztek érdeklődők. A lengyelországi események fokozták a várakozás feszültségét. A lengyel kultúra szerelmese és történésze, a költő Kovács István, Szenyán Erzsébet műfordító, a varsói Adekvát Színház művészei, a kecskeméti Régi Zene Együttes, a helybéli irodalmi színpad versmondói a politikai tilalom és tűrés határán teremtettek különös hangulatot. Elhangzott Csoóri Sándor Senkid, barátod című, a szükségállapot előtti Lengyelországot megidéző verse, s a közönségnek szinte elégtételt, adott, a katarzis élményét jelentette, amikor ostorként csapott a mondat: "...tűrni a tűrhetetlent, a legvadabb reményért sorba állva."


A reményeink ezen az estén sem szelídültek, hanem növekedtek, erősödtek. Tudtuk, hogy figyeltet bennünket a Nagy Testvér, ellenőriznek minden versmondatot, nagyítóznak metaforát, de azt is tudtuk, hogy a fejünk nem vámköteles, s már szinte őrült sportot űztünk abból, hogy éppen ezen megjövendölt esztendőben olvassák el minél többen, olvassuk el újra Orwell 1984 című könyvét. Azon az estén Kozma Hubától kaptam vissza a titokban terjesztett, stencilezetett példányt. Amikor Kapušciňski A császár c. könyvét dedikálta, kérdezte is, mi az a kéziratos paksaméta a kezemben? Talán azt gondolta, hogy neki szántam. Azt akartam mondani, hogy az este forgatókönyve, de nem tudtam lódítani. Orwell, mondtam, 1984. A tolmács csak az évszámot fordította. Igen, mondta vagy talán kérdezte Kapušciňski, majd beírt a könyvébe néhány udvarias mondatot.


Illedelmesek voltunk, amennyire lehetett. Mindenki tette a dolgát. Az orwelli figyelőszolgálat szorgalmasan jegyzetelt, gyanítom, hogy ők is készítettek hangfelvételt, és jó szokásuk szerint bárgyú mosollyal hallgatóztak a dedikálás közben.


Kapušciňski tudta, hogy Magyarországon sűrűsödik a közéleti levegő, politikai gyúanyaggal telítődik, nem akart csalódást okozni, de azt is tudta, hogy nem a gdanski hajógyár munkásgyűlésén, még csak nem is egy lázas értelmiségi vitaesten, hanem egy vidéki művelődési ház irodalmi estjén beszél.


Esti nagymonológjában arról szólt, hogy nyugtalan világban élünk, olyan világban, ahol a nemzetek a függetlenségükért harcolnak. Beszélt a tömegkultúra minőséget romboló veszedelméről, a világnagy kereskedelmi érdekekről, s arról, hogy az emberek ellenállnak, nem akarják, hogy a fölgyorsult technikai eszközrendszer a földdel vagy egymással tegye egyenlővé őket. Nagy változások korát éljük, mondta, szabadságról és a demokráciáról szólnak ezek a küzdelmek világszerte.


Egyszerű és érthető volt minden mondata, különösebb áthallási, értelmező gyakorlat nélkül is tudtuk, hogy Európáról beszél, Lengyelországról és Magyarországról.


Legvadabb reményeinkről.


Aki sokadszor megtapasztalta az elnökök, császárok és első titkárok rémuralmát, az pontosan tudta, hogy a diktatórikus rendszer leépülése csak idő kérdése.


Azon a lakiteleki irodalmi emlékesten még nem voltunk időzavarban. Nem voltunk sem türelmesek, sem türelmetlenek. A történelmi idő- és valóságérzékünket pontosította az az este, amit Edward Stachurának, Ryszard Kapušciňskinak, Lengyelországnak szenteltünk.


Több mint két évtized telt el azóta, s most egy régi mondás visszhangzik benne:


„Múlik az Idő, mondja az Ember.


Múlik az Ember, mondja az Idő."


Kedves Nagykövet Asszony!


Ezekkel a gondolatokkal búcsúzom Ryszard Kapušciňskitől, az írótól, aki a sorsfordító idők krónikása és szociográfusa volt, és nemzedékek történelmi ritmusérzékét és tájékozódó képességét segítette, finomította.


Maradandó életműve bennünket folyamatosan fegyelmez és figyelmeztet.

 


Kedves Nagykövet Asszony!

 

Ezúton kérem, továbbítsa részvétemet, gyászomat a Családnak, barátainak, a Lengyel Írók Szövetségének, Ryszard Kapušciňski olvasóinak.


Budapest-Lakitelek, 2007. január 25.


Tisztelettel köszönti:



Lezsák Sándor

író, országgyűlési képviselő

a Magyar Parlament alelnöke



 

Ambasada Rrzeczypospolitej Polskiej

w Budapeszcie


Jej Ekscelencja

Pani Ambasador Joanna Stempińska



Wielce Szanowna Pani Ambasador!


W zeszłš œrodę z samego rana otrzymałem telefonicznš wiadomoœć o œmierci Ryszarda Kapuœcińskiego. Smutna wieœć wręcz zwaliła mnie z nóg. W następnej nocy ponownie zaczšłem wertować Jego ksišżki i teraz spróbuję pożegnać Go porzšdkowaniem wspomnień.


Przychodzi mi na myœl dawne wydarzenie z przed przeszło dziesięciu lat. Miało ono miejsce w Lakitelek, w lutym orwellowskiego roku 1984, gdy wracaliœmy pamięciš do postaci Edwarda Stachury. Był wtedy wœród nas sławny już na œwiecie, przycišgajšcy uwagę mistrz reportażu Ryszard Kapuœciński, o którym wiedzieliœmy, że pisze korespondencje z takich zaognionych zakštków naszego globu jak Ameryka Œrodkowa, Azja i Afryka, z pachnšcych prochem regionów zbrojnych rewolucji, wojen domowych i walk niepodległoœciowych, że nieraz znalazł się przed plutonem egzekucyjnym, jak gdyby szukajšc zagrożenia życia, gdyż chyba w ten sposób potrafił zdobywać się na to, by wierzytelnie oddawać atmosferę absurdalnych dramatów historycznej wagi lub œmiertelne konwulsje różnych dyktatur czy straszliwych masakr.


Tamten wieczór w Lakitelek także był niezwykły. Dom kultury był wypełniony ludŸmi. Nawet z doœć odległych miast i miejscowoœci przybyli zainteresowani. Napięta sytuacja w Polsce tylko spotęgowała atmosferę oczekiwania. Wielki miłoœnik kultury polskiej, hystoryk i poeta István Kovács, mistrzyni przekładu literackiego Erzsébet Szenyán, artyœci warszawskiego Teatru Adekwatnego, Zespół Muzyki Dawnej z Kecskemét, aktorzy miejscowego kółka teatralnego - wszyscy razem stworzyli niepowtarzalny nastrój na granicy zakazu i tolerancji politycznej. Zarecytowano przypominajšcy



Polskę Solidarnoœci przed stanem wojennym wiersz Sándora Csoóriego pt. „Obcy przyjaciel", co wywolało w szeregach publicznoœci pewnego rodzaju satysfakcję i swoisty katarsys, szczególnie gdy strzeliło jak bicz zdanie: „znosić to co jest nie do zniesienia, stojšc w kolejce po najdzikszš nadzieję".


Nasze nadzieje tego wieczoru jednak też nie oswoiły się, wręcz odwrotnie, spotęgowały się, rozrastały. Doskonałe zdawaliœny sobie sprawę z tego, że Wielki Brat ma nas na celowniku, kontroluje każde wygłoszone zdanie, bierze pod lupę każdš metaforę, ale wiedzieliœmy również, że nasze głowy nie podlegajš cłu i prawie współzawodniczyliœmy w staraniu, żeby właœnie w tym szczególnym, przepowiadanym roku jak najwięcej z nas przeczytało lub przeczytało ponownie ksišżkę Orwella pt. „Rok 1984". Akurat tego wieczoru oddał mi pożyczony, wykonany na powielaczu, wydany w podziemiu egzemplarz mój przyjaciel Huba Kozma. Kiedy Kapuœciński właœnie dedykował mi swojš ksišżkę pt. „Cesarz", spojrzał na plik bibuł w moich rękach i zapytał, co to jest. Może pomyœlał, że jemu chcę coœ przekazać. Odruchowo miałem powiedzieć, że nic to, tylko scenariusz wieczoru. Ale nie potrafiłem mu skłamać. Orwell, szepnšłem cicho, „Rok 1984". Tłumacz przekazał tylko cyfrę roku. Taak - powiedział czy spytał zamyœlony Kapuœciński, po czym wpisał do ksišżki parę uprzejmych zdań.


Zachowaliœmy się jak dobrze wychowani na ile się dało. Wszyscy robili swoje. Specsłużba orwellowska starannie notowała wszystko, przypuszczam, że i oni nagrali cały wieczór i ichnim dobrym zwyczajem niewinnš gębš podsłuchiwali także rozmowy przy dedykacji.


Kapuœciński wiedział, że atmosfera i na Węgrzech gęstnieje, wypełnia się zapalnikami politycznymi, toteż nie chciał sprawić nam zawodu, przy czym zdawał sobie sprawę z tego, że to nie jest jakieœ zebranie robotnicze w Stoczni Gdańskiej, ani rozgoršczkowany wieczór debaty inteligencji, tylko spotkanie literackie w prowincjonalnym domu kultury. I tak właœnie przemawiał.


W swoim wielkim wieczornym monologu mówił o tym, że żyjemy w niespokojnym œwiecie, w œwiecie, w którym narody walczš o swojš niepodległoœć. Mówił o niszczšcym jakoœć niebezpieczeństwie kultury masowej, o globalnych interesach komercyjnych i o tym, że ludzie nie chcš, by przyspieszony system narzędzi technicznych zrównał ich z ziemiš i ze sobš. Przeżywamy okres wielkich zmian, a te walki na œwiecie mówiš o wolnoœci i demokracji.


Każde jego zdanie było proste i zrozumiałe, nawet bez żadnej praktyki interpretacyjnej wiedzieliœmy, że mówi o Europie, Polsce i Węgrzech.



O naszych najdzikszych nadziejach.


Kto wiele razy doœwiadczał tyranii prezydentów, cesarzy i pierwszych sekretarzy, dokładnie wiedział, że rozpad systemu dyktatury jest tylko kwestiš czasu.


Na tym pamištkowym wieczorze literackim w Lakitelek nie mieliœmy jeszcze kłopotów z czasem. Nie byliœmy ani cierpliwi, ani niecierpliwi. Ten wieczór, który poœwięciliœmy Edwardowi Stachurze, Ryszardowi Kapuœcińskiemu, Polsce, sprecyzował nasze poczucie czasu i rzeczywistoœci historycznej.


Od ponad dwudziestu lat odbija się echem stare porzekadło:


„Mija Czas, mówi Człowiek. Mija Człowiek, mówi Czas."


Szanowna Pani Ambasador!


Tymi myœlami żegnam Ryszarda Kapuœcińskiego, który był kronikarzem oraz socjografem czasów zmieniajšcych koleje losu i wspomagał i precyzował poczucie rytmu historycznego i zdolnoœć orientacyjnš całych pokoleń.


Jego trwałe dzieło życiowe będzie nas cišgle dyscyplinować i przestrzegać.


Szanowna Pani Ambasador!


Tš drogš proszę Paniš Ambasador o przekazenie mojego współczucia i mojej żałoby Rodzinie, przyjaciołom, Zwišzkowi Literatów Polskich, czytelnikom Ryszarda Kapuœcińskiego.


Budapest-Lakitelek, dnia 25 stycznia 2007 roku


Z wyrazami szacunku:



Sándor Lezsák

pisarz, poseł

wiceprzewodniczšcy Parlamentu Węgierskiego

 

Képtár


Nemzeti Fórum Piknik Petőfiszálláson
2018. július 6.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Áttekintő táblázatÁttekintő táblázat

Kereső
OK

Meghívók
Kölcsey Kör: Nem az ősöket kell követni, hanem azt, amit az ősök követtek

Budapest, Polgárok Háza
2018. május 16. 18.00 óra

Kölcsey Kör: A migrációról – másként

Kecskemét, Hírös Turisztikai Központ
2018. április 26. 18.00

Kölcsey Kör: Egymillió

Budapest, Polgárok Háza
2018. március 6. 18.00

További meghívókTovábbi meghívók

Lakitelek


TovábbTovább

Linkek

Magyar Országgyűlés

Nemzeti Fórum

Lakiteleki Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Linkek

kis-kunsag.jpg

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kereszténydemokrata Néppárt

Kisgazda Polgári Szövetség

Fidelitas

Lungo Drom

MAGOSZ

http://www.orologirepliche.it

 


HírekSzemélyesÍrások, interjúkOrszággyűlésVálasztókerületKéptárÉrdekességElérhetőség
Š Lezsák Sándor - Webmester - Régi honlap - Oldaltérkép