Hírek
Személyes
Írások, interjúk
Országgyűlés
Választókerület
Képtár
Érdekesség
Elérhetőség
Hírek, aktualitások
''Mesterségek és Művészetek''
2016. augusztus 18.

A Kiskunfélegyházi Vállalkozók Ipartestülete Szolgáltató Egyesület idén is megrendezte a „Mesterségek és Művészetek” című kiállítását. Ebben az évben babakiállítással, szőttesekkel, kézimunkákkal, képeslap gyűjteménnyel, esküvői ruhákkal, és sok-sok meglepetéssel várták az érdeklődőket.

Az eseményen részt vett Lezsák Sándor az Országgyűlés alelnöke is, aki köszöntőjében elmondta, hogy olyan világban élünk, ahol fontos a helyére tenni a kézművesek becsületét. Mint mondta, ez a kiállítás is önmagáért beszél, hiszen évezredek tudása rejlik egy-egy mozdulatban, egy-egy öltésben és a kiállított kézműves tárgyakban. Ez a tudás ez a képesség jelen van. Ezt kell előhívnunk, megerősítenünk, ennek kell aztán piacot, megélhetést és megfelelő körülményeket biztosítani. Az Országgyűlés alelnöke kiemelte: „ezt próbálom jómagam is a magam szerény lehetőségeivel, a hungarikum és a magyar értéktárak segítségével vagy más területen erősíteni”.

Rausch Sándor a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés alelnöke arról beszélt, hogy ma már sajnos több kihaló félben való szakma is van, és szerinte ezt a folyamatot kellene megfordítani. Mégpedig úgy, hogy minden fiatalnak lehetőséget kell biztosítani arra, hogy olyan szakmát tanuljon, amihez ért, amit szívesen csinál.

Csányi József, Kiskunfélegyháza polgármestere örömét fejezte ki, hisz elmondása szerint a kiállítást elnézve több gyermekkori emléke megelevenedett. Szerinte a legtöbb félegyházi családnál megtalálhatóak a kiállítók termékei.

A kiállítást Németh László az IPOSZ elnöke nyitotta meg. Mint mondta, a mi szakembereink olyan tudást kaptak, amellyel megállják a helyüket minden helyzetben.

Makai Lászlóné a Vállalkozók Ipartestülete Szolgáltató Egyesület nevében megköszönte a kiállítók munkáját, és bemutatta a kézműveseket.

A kiállítók között szerepelt a Duna-Tisza Közi Népművészeti Egyesület, Szűcs Tamás szobrász, Patyi László és Szűcs Katalin is, aki egyedi tervezésű menyasszonyi ruháit mutatta be a közönségnek. A Franco divat öltönyöket, Fricska Irén pedig egyedi tervezésű párnákat, tönkölybúzával töltött termékeket állított ki.

Koltai Judit a színházi díszletek, kellékek és ruhák világát osztotta meg az érdeklődőkkel, Csordás Katalin pedig a Dél-alföldi nemzetiségi ruhákat mutatta be. Tajtiné Rozália köntösökkel és hálóingekkel érkezett, míg Molnár Jánosné a Chrysalis Szalon képviseletében menyasszonyi és alkalmi ruhákat hozott a kiállításra. Csanádi Sándorné horgolt ruhákat, Kókai Etelka pedig szőrméket mutatott be.

A tárlatra nem csak hazai kiállítók hozták el termékeiket. Szerbiából is érkeztek kiállítók, akik kézműves termékekkel, foltvarrással, hímzéssel, babákkal és nemzetiségi babaruhákkal nyűgözték le a közönséget.

Érdekességként a Vállalkozók Ipartestülete Szolgáltató Egyesület Székházának udvarán a közönség még néhány veterán autót is megtekinthetett.

A kiállítás 2016. augusztus 21-ig látható a Vállalkozók Ipartestülete Szolgáltató Egyesület székházában.

Lizik-Varga Katalin

További fotóink ide kattintva megtekinthetők a képtárban


Képtár


Kecskeméti Kurázsi Táncműhely látogatása a Népfőiskolán
2018. május 13.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Áttekintő táblázatÁttekintő táblázat

Kereső
OK

Meghívók
Kölcsey Kör: Nem az ősöket kell követni, hanem azt, amit az ősök követtek

Budapest, Polgárok Háza
2018. május 16. 18.00 óra

Kölcsey Kör: A migrációról – másként

Kecskemét, Hírös Turisztikai Központ
2018. április 26. 18.00

Kölcsey Kör: Egymillió

Budapest, Polgárok Háza
2018. március 6. 18.00

További meghívókTovábbi meghívók

Lakitelek


TovábbTovább

Linkek

Magyar Országgyűlés

Nemzeti Fórum

Lakiteleki Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Linkek

kis-kunsag.jpg

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kereszténydemokrata Néppárt

Kisgazda Polgári Szövetség

Fidelitas

Lungo Drom

MAGOSZ

http://www.orologirepliche.it

 


HírekSzemélyesÍrások, interjúkOrszággyűlésVálasztókerületKéptárÉrdekességElérhetőség
© Lezsák Sándor - Webmester - Régi honlap - Oldaltérkép