Hírek
Személyes
Írások, interjúk
Országgyűlés
Választókerület
Képtár
Érdekesség
Elérhetőség
Hírek, aktualitások
Mindszenty-emléktáblát avattak Sopronkőhidán
2011. március 19.

Mindszenty József 1944. végi fogságára emlékeztető emléktáblát avattak szombaton a Sopronkőhidai Fegyház és Börtön falán; az intézményben az egyházi vezetőre emlékeztető emlékszoba és -kiállítás nyílt.

Beszédében Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Mindszenty Társaság elnöke arról beszélt, az emléktábláknak is történetük, szerepük van, de azért is kellenek életünkbe, hogy „fegyelmezzenek és figyelmeztessenek bennünket”. Mint mondta, ez az emlékhely erősítheti azt az „egészséges Mindszenty-kultuszt”, amelynek reneszánszát éljük a Kárpár-medencében.

Hozzátette: ez a tábla emlékeztethet arra is, hogy volt a magyar történelemnek egy napja, 1944. december 24., amelybe összesűrűsödött valamennyi szenvedésünk, hiszen kora hajnalban itt akasztották fel Bajcsy-Zsilinszky Endrét, az éjféli misét pedig fogolyként celebrálta Mindszenty József veszprémi püspök, későbbi hercegprímás, a hallgatóság soraiban pedig három korábbi magyar kormányfő mellett a későbbi kommunista belügyminiszter, Rajk László is ott ülhetett. Ez az este „egybefogta azokat, akik akár előbb, akár később (...) , egymás ellen fordultak” – mondta a szónok. Felidézte: saját életének három olyan állomása van, amelyet meghatározott Mindszenty.

Először kisgyermekkorában, az 1956. november 3-án este a hercegprímási beszédkor anyja szemében látott könnyek maradtak meg emlékezetében. Két évtizeddel később az, hogy barátjával a budapesti amerikai követségnél találgatták, melyik függöny mögött ülhet a forradalom leverése után oda menekült főpap. Harmadik meghatározó emléke pedig a bíboros földi maradványainak hazahozatala volt.

Az eseményen elhangzott: Mindszenty Józsefet 1944 novemberében tartóztatták le, mert körlevélben fordult Szálasi Ferenc nyilas vezetőhöz, egyebek mellett arra szólítva fel őt, hogy kíméljék meg a harcoktól a Dunántúlt. December 23-án szállították át paptársaival Sopronkőhidára, ahonnan – Apor Vilmos később vértanúhalált halt győri püspök közbenjárására – 27-én egy győri anyaotthonba szállították át. Az avatóünnepség, majd a Mindszentyt méltató beszédek után ünnepi misét celebrált az intézet kápolnájában Márfi Gyula veszprémi érsek, Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát és Szekeres János őrkanonok.

(MTI)


Képtár


A gördeszkás pap Lakiteleken
2019. február 12.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Áttekintő táblázatÁttekintő táblázat

Kereső
OK

Meghívók
Kölcsey Kör: Új arcok, régi harcok
Budapest, Polgárok Háza 
2019. február 20. 18:00
Magyar szemmel - pályázati felhívás a rendszerváltás emlékezetére
Beküldési határidő: 2019. január 20.
Jótékonysági est a kárpátaljai Salánk ifjúsági házáért
Budapest, Duna Palota
2018. december 6. 18.00
További meghívókTovábbi meghívók

Lakitelek


TovábbTovább

Linkek

Linkek

Nemzeti Fórum

Lakiteleki Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Linkek

Linkek

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kereszténydemokrata Néppárt

Fidelitas

 

 


HírekSzemélyesÍrások, interjúkOrszággyűlésVálasztókerületKéptárÉrdekességElérhetőség
© Lezsák Sándor - Webmester - Régi honlap - Oldaltérkép