Hírek
Személyes
Írások, interjúk
Országgyűlés
Választókerület
Képtár
Érdekesség
Elérhetőség
Hírek, aktualitások
Ne bántsd a magyart
2008. november 12.

A 60 évvel ezelőtti magyar kitelepítések, meghurcoltatások, jogfosztottság emlékének felelevenítésére a felvidéki Via Nova Ifjúsági Csoport előadókörutat szervez. A nyitórendezvény Szécsényben volt, melyen köszöntőt mondott Lezsák Sándor, a programsorozat egyik védnöke.

A nap folyamán a zselízi, illetve a lévai gimnazisták részesültek a rendhagyó történelmi előadásból, mely során megismerték az 1945-1948-as kitelepítések , jogfosztottság időszakát Fehér Csaba történész jóvoltából.


Az esti szécsényi ünnepélyes megnyitón tiszteletét tette a programsorozat magyarországi védnöke: Lezsák Sándor, országgyűlési képviselő.


Megnyitójában srról szólt, hogy nem elég csak önmagában emlékezni. Nem elég kimondanunk, hogy „Ne bántsd a magyart", hanem arra újfent Zrínyit idézve „Az török áfium ellen való orvosság"-ot kell találnunk. Kifejtette, hogy ahogy a régiek sem csüggedtek a török elnyomás alatt, annak ellenére, hogy több évtizede éltek török uralom alatt - úgy nekünk sem szabad csüggednünk. Például állította elénk a kecskeméti városi vezető polgárságot, akik az akkori iratokból kiderül, hogy vitáikban a város élén, azon voltak, hogy magyar iskola, magyar templom működjön. Azzal a céllal, hogy a magyarság megőrizze nyelvét, hitét, kultúráját. További például hozta fel egy 18. században élő magyar ifjút, aki a legnagyobb némesítés közepette, mikoris a Habsburgok a németet tették hivatalos nyelvé, s a magyar nyelv másodrendűvé vált, akkor egy nemeslelkű diák „Az ébredező magyar nyelv" címmel írt dolgozatot. Ez az ifjú hitt abban, hogy a magyar nyelvnek van jövője, s ezt az ifjút: Csokonai Vitéz Mihánynak hívták.


Ezután Fehér Csaba történész, a Never Again - Soha többé - 1945-1948 Polgári Társulás elnöke, aki jelenleg a Komárom - Esztergom Megyei Múzeumok Igazgatóságánál dolgozik tartotta meg Magyar Kálvária 1945-1948 c. előadását. Ismertette a hallgatósággal az akkori csehszlovákiai magyarság meghurcoltatását, kitelepítését, jogfosztottságát. Szavaiban felhívta a közönség figyelmét olyan történelmi párhuzamokra, mely szerint a csehszlovákiai magyarság asszimilációja folyamatos volt, csupán a hozzá vezető eszközöket változtatták.


Arra a napjainkban is hangoztatott vádra, miszerint a felvidéki magyarság az okozója Csehszlovákia felbomlásának, s ezzel is még egy bűnt akartak a magyarok nyakába varrni. Ennek megcáfolásául Fábry Zoltánt a „stószi remetét" idézte, aki úgy vélekedett, mint az eseményeket átélő, hogy ha bárkit is okolni kéne Csehszlovákia felbomlásáért, az csak a szlovák elit politikája lehet.


A rendezvény a Magyar Kálvária című film vetítésével zárult, melyben a kitelepitéseket, deportálásokat átélt személyek szólnak a megrázó élményeikről.


Felvidék.ma

 


Képtár


Kecskeméti Kurázsi Táncműhely látogatása a Népfőiskolán
2018. május 13.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Áttekintő táblázatÁttekintő táblázat

Kereső
OK

Meghívók
Kölcsey Kör: Nem az ősöket kell követni, hanem azt, amit az ősök követtek

Budapest, Polgárok Háza
2018. május 16. 18.00 óra

Kölcsey Kör: A migrációról – másként

Kecskemét, Hírös Turisztikai Központ
2018. április 26. 18.00

Kölcsey Kör: Egymillió

Budapest, Polgárok Háza
2018. március 6. 18.00

További meghívókTovábbi meghívók

Lakitelek


TovábbTovább

Linkek

Magyar Országgyűlés

Nemzeti Fórum

Lakiteleki Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Linkek

kis-kunsag.jpg

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kereszténydemokrata Néppárt

Kisgazda Polgári Szövetség

Fidelitas

Lungo Drom

MAGOSZ

http://www.orologirepliche.it

 


HírekSzemélyesÍrások, interjúkOrszággyűlésVálasztókerületKéptárÉrdekességElérhetőség
© Lezsák Sándor - Webmester - Régi honlap - Oldaltérkép