Hírek
Személyes
Írások, interjúk
Országgyűlés
Választókerület
Képtár
Érdekesség
Elérhetőség
Hírek, aktualitások
Németh Szilárd: Magyarország megmaradása lesz a tét a választásokon
2018. március 22.

Mi, magyarok, az önfeladást nem választhatjuk. Erről szól majd az április 8-i voksolás. Magyarország megmaradása lesz a tét – mondta Németh Szilárd, a Fidesz képviselő-jelöltje a kormánypárt “országjárás fórumának” szerdai rendezvényén, a csepeli Radnóti Miklós Művelődési Házban.

Az eseményen felszólalt Borbély Lénárd, Csepel polgármestere és Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke, kik a választások országos és helyi jelentőségét, sorsfordító voltát hangsúlyozták, illetve azt, hogy Csepel további fejlődésének kulcsa az, hogy ismét kormánypárti képviselője legyen a kerületnek a következő ciklusban.

Borbély Lénárd köszöntőjében felhívta a figyelmet a hamarosan közelgő választásokra. Ebben az időszakban a pártok, hol kulturáltan, hol pedig kevésbé kulturáltan próbálják elmondani véleményüket és az álláspontjukat. Ennek a rendezvénynek azonban az a célja, hogy a Fidesz-KDNP kulturált formában ismertesse a jelenlegi, valamint reményeik szerint a jövőbeli kormány álláspontját, eredményeit, sikereit.

Németh Szilárd: Magyarország megmaradása lesz a tét a választásokon

Majd hivatkozott Orbán Viktor március 15-i beszédére, miszerint április 8-a nem csupán arról fog szólni, hogy ki fogja Magyarországot vezetni 2018-2022 között, hanem arról is, hogy ha rossz döntés születik, az alapjaiban változtathatja meg Magyarország jövőjét és identitását.

Németh Szilárd hangsúlyozta, hogy a választás tétje az, hogy meg tudunk-e maradni “magyar Magyarországnak”, vagy engedünk a nyomásnak, félreállunk és azokat engedjük hatalomba kerülni, akik ennek az ellenkezőjét szeretnék, illetve egy bevándorlóországot akarnak felépíteni. Megemlítette a Migration Aid alelnökének a napokban nagy port kavart lebukását, amely bizonyítja, hogy a humanitárius máz mögött pusztán a pénz és a hatalom megszerzésének szándéka áll. Ugyancsak fontosnak tartotta kiemelni, hogy mikor fél évvel a választás után végre meg tud alakulni a német kormány, Merkel első dolga nem az, hogy Németország helyzetét értékelje, hanem az, hogy júniusig legyen megállapodás az Európai Unióban az új menekültügyi rendszerről. Ez több mint szimbolikus.

Németh Szilárd: Magyarország megmaradása lesz a tét a választásokon

Mindeközben Brüsszelben is összeült az Alkotmányügyi Bizottság, amely, amint Németország deklarálta a V4-kel ellentétes álláspontját, rögtön meg is fenyegette Magyarországot. Ez az eszközrendszer, amit már nem először használnak. Ha nem az lesz, amit ők akarnak, akkor el fogják indítani a 7-es cikkely szerinti eljárást Magyarországgal szemben. Mint ahogy azt már megtették Lengyelországgal is azért, mert a lengyelek mertek egy olyan igazságügyi rendszert kidolgozni, ami lengyel érdekeket szolgál. Németh Szilárd az üggyel kapcsolatban kiemelte, a magyar parlament legutóbbi ülésén olyan országgyűlési határozatot fogadtak el, amelyben biztosították a lengyeleket a szolidaritásunkról. Arról, hogy a magyar kormány és a parlament soha nem fognak Lengyelország ellen szavazni, ezáltal a 7-es cikkelyt a jelen szabályok alapján, nem lehet majd Lengyelország ellen végrehajtani.

Németh Szilárd elmondta, hogy a probléma kapcsán egyszerre kell szembenéznünk egy külső és egy belső fenyegetettséggel. Egy NATO-jelentés szerint közel 60 millió, többségében afrikai bevándorló áll készenlétben, hogy útnak induljon Európa felé. A belső veszély pedig az, hogy Európa nagy részének “sikerült” feladnia önmagát. Franciaországban például II. János Pál Pápa szobráról a kereszt eltávolítása – mert az sértheti mások érzékenységét – szimbolikus cselekmény volt. Emellett a legnagyobb probléma, hogy nem születik elég gyermek Európában.

Németh Szilárd: Magyarország megmaradása lesz a tét a választásokon

Németh Szilárd hangsúlyozta, hogy az a nép, amelyik a gyermekek nemzését nem vállalja kellő mértékben, az a jövőjét adja fel. Mi, magyarok, ezt az önfeladást nem tehetjük meg. Erről szól majd az április 8-i választás.

Végezetül utalt a történelmünkre: “Egyszer már volt 150 évünk, hogy megtapasztaljuk mit jelent, ha nem tudjuk megvédeni a határainkat.”

Lezsák Sándor szerint jelenleg sorsfordító időket élünk. Véleménye szerint nem mondható el, hogy ezen a választáson nagy választék állna rendelkezésre. A kormánykoalíció pártjain kívül a mai ellenzékben egyetlen egy párt sincs, amelyre kormányzóerőként számítani lehetne. Ha ezek a pártok a választás idejére össze is állnak, akkor sem lesznek képesek együtt kormányozni. Ismerve korábbi tevékenységüket, és különféle megnyilatkozásaikat, csak arra lennének képesek hogy lerombolják mindazt, amit az elmúlt években közösen elértünk és zűrzavarba sodornák az országot. Az elmúlt négy év kormányzati tevékenysége nem csak abban volt kivételes, hogy megerősítette végre a magyar gazdaságot, hanem hogy a költségvetés adta lehetőségekből képes volt emelni a béreket, a szociális juttatásokat. És ami a legfontosabb, hogy képes volt a családok Európában is kiemelkedő támogatását bevezetni. Véleménye szerint, ha semmi más nem késztetné a választókat arra, hogy a jelenlegi kormányzópártokra adják a szavazatukat, már ez is elég ok lenne.

Németh Szilárd: Magyarország megmaradása lesz a tét a választásokon

Lezsák Sándor szerint van egy mindennél fontosabb ügy, ez pedig az ország védelme és nyugalma. A magyar kormány a V4-ek szövetségében, Európában páratlan politikai előrelátással és bátorsággal védi az országot a betolakodókkal – úgynevezett migránsokkal – és felbujtóikkal, szervezőikkel szemben.  A nyugati politikai vezetők és kormányfők által sokat szidott kerítés, a magyar határ következetes védelme, tekintélyt adott ennek a politikának és lassan a bírálóinkat is meggyőzi arról, hogy mindaz, amit eddig műveltek nem egyéb, mint Európa és a saját hazájuk kiszolgáltatása, nemzeti létük felszámolása. Nem tartotta durva kifejezésnek, hogy ami jelenleg történik Európában, az nem más mint nemzetgyilkossági kísérlet.

Mindezek alapján pedig magyar választópolgárnak azt kell eldönteniük, hogy arra a politikai erőre adják-e a szavazatukat, mely eredményesen működött idáig, eredményesen védte meg az országot, vagy azokra, akik a bizonytalanságot jelenítik meg és akik leginkább az ország bukását okoznák. “Arról kell dönteni tehát, hogy a már bizonyított, sikeres kormányzást választjuk, vagy az újat, az előrelátható romlással együtt”. Lezsák kijelölte, hogy az egyik legfontosabb jövőbeli feladat az kell hogy legyen, hogy a magyarok belakják a saját országukat.

Annak minden egyes négyzetméterét, mert ha nem a magyarok lakják be, akkor majd belakják mások. Mert, aki az adott négyzetméteren él, az védeni is fogja azt. Azt az egészséges veszélytudatot kell felébreszteni, mely veszélytudat nélkül egy közösség sem tud talpra állni és életben maradni. Enélkül a nemzet elpusztul. Hogy mekkora veszélyben is van jelenleg Európa és benne az egész magyarság, hogy mi a tét, és hogy mennyire lehet akár sorsfordító is a közelgő választás, azt egy Reményik Sándor versidézettel kívánta hangsúlyozni:

“Kicsi fehér templomotokba
Most minden erők tömörülnek.
Kicsi fehér templom-padokba
A holtak is mellétek ülnek.
A nagyapáink, nagyanyáink,
Szemükbe biztatás vagy vád:
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!”

(Részlet Reményik Sándor – Templom és iskola című verséből)

polgarportal.hu


Képtár


Bács-Kiskun megyei polgármesterek találkozója Lakiteleken
2018. április 19-20.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Áttekintő táblázatÁttekintő táblázat

Kereső
OK

Meghívók
Kölcsey Kör: Egymillió

Budapest, Polgárok Háza
2018. március 6. 18.00

Parma Fidei - Hit Pajzsa díj átadása
Szent Margit Gimnázium
Budapest, XI. Villányi út 5-7.
2018. február 24. 11.00 óra
A rendszerváltás tudományos feldolgozása c. konferencia
Lakitelek Népfőiskola
2017. december 13-14.
További meghívókTovábbi meghívók

Lakitelek


TovábbTovább

Linkek

Magyar Országgyűlés

Nemzeti Fórum

Lakiteleki Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Linkek

kis-kunsag.jpg

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kereszténydemokrata Néppárt

Kisgazda Polgári Szövetség

Fidelitas

Lungo Drom

MAGOSZ

 


HírekSzemélyesÍrások, interjúkOrszággyűlésVálasztókerületKéptárÉrdekességElérhetőség
© Lezsák Sándor - Webmester - Régi honlap - Oldaltérkép