Hírek
Személyes
Írások, interjúk
Országgyűlés
Választókerület
Képtár
Érdekesség
Elérhetőség
Hírek, aktualitások
Nemzeti kód - A história és a ''hírérték''
2015. október 17.

Akinek sikerül megérni-megélni az ötven-hatvan esztendőt, azaz a mintegy két generációnyi időt, az azzal a nehezen feldolgozható ténnyel szembesül, hogy ami hajdan személyes, ifjúkori életeseménye, azaz élménye volt, az immár történelem.

Megrendítő, ahogy váratlanul fel-felragyog egy emlék, akár a legkisebb apróság, egy szó, egy kép, egy mozdulat. Ahogy egy régi esendő, elmotyogott családi fronttörténet helyet foglal a história hadmenetében, ahogy egy régi fénykép ismeretlen alakjai kortársaivá válnak a történelmet alakító hírességeknek, ahogy egy tárgy elvet magáról rozsdát-penészt-patinát és világítva vall az időről.

De hát ez az „idő” vajon tényleg maga a „valóság” lenne, a hajdankor valósága? A hiteles, az igaz? Ez az a kérdés, ami a történelemmel való személyes találkozást oly nyugtalanítóvá teszi. Kis vidéki házamban tűnődöm, a nyirkos szüretről a kályha mellé telepedve, fekete körmeimet bámulva. Olyan emlékképek járnak a fejemben a sötétülő és elcsöndesült alkonyatban, amikor egy váratlan pillanatban jelenné vált a múlt. Ahogy – mondjuk - hirtelen előkerült Petőfi egyetlen fényképe éppen egy évvel az ötvenhatos forradalom előtt, vagy ahogy a rádió előtt kuporgok és  megszólal benne Kossuth hangja 1974-ben – és máris ott voltam-voltunk 1848-ban…

Most a történelmet nekem (és pár százunknak) egy film hívja elő, amit a minap láttam a lakiteleki filmszemlén, itt az asztalon a félig telt (félig üres) pohár meg egy tál szőlő mellett a filmről egy DVD (CD? – soha nem fogom megtanulni, hogy mi a különbség köztük), és egy könyv 2011-ből. A film is, a könyv is 1985-re emlékezik. A történelemre, ami nem vált történelemmé… Pontosabban fogalmazva: nem lett részese a történelemről való tudásunknak. Ám abban a pillanatban megnyílt  ennek az esélye, ahogy a könyv (Élő antológia, Lakitelek, 1985. október 22.) négy évvel ezelőtt megjelent és ahogy a film (A vers ereje – Kádár félelme) az idén elkészült. A film nem vett részt a filmek mostani versenyén, nem is lett volna ildomos, hiszen alkotóik tagjai voltak a zsűrinek. Agócs Sándor költő és az Antológia kiadó vezetője az egyikük (a könyvet is ő adta ki), Balogh László a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumának elnöke a másikuk. Ám szerepük „akkor” és most is más és több volt, mint az a könyv- vagy filmkészítőktől megszokott. Résztvevői és részesei voltak azoknak az időknek, amiket a jelen most előhívott. Tanúk, akik tanúságtevőkké váltak. Sándor, ahogy pályakezdő ifjúként ott szerénykedett mindenhol, ahol kellett és Laci göndör derűje meg mindig tettre kész kamerája el nem maradhatott a nyolcvanas évek – mondjuk így – nemzeti renitenskedéseiről.

A főszereplő azonban ki más lehetett volna, mint a most tizenötödik alkalommal megrendezett lakiteleki filmszemle életre hívója és az akkori lakiteleki művelődési ház alkalmazottja, Lezsák Sándor? Az ő ötlete volt éppen harminc évvel ezelőtt, hogy a vers és a kép múzsáit „ártatlan” találkozóra hívja ide a magyar Alföld közepére: három képzőművészt kért föl, hogy tekintsék ihletforrásnak néhány jelentős magyar költő versét. Ám nézve a versek listáját, az emberben még ma is felsötétlenek az akkori kulturális politika egyszerre fenyegető és idétlen árnyai. Hiszen Lezsák szép akkurátussággal betűzdelte Pilinszky, Weöres, Nagy László, Ratkó és a hozzájuk hasonlóan még „éppen csak hogy” eltűrhetőek közé a végképp tűrhetetleneket: a „csihéssé” vált Nagy Gáspárt, Sziveri Jánost és Szőcs Gézát, a legkeményebb utódállambelieket – Szilágyi Domokost és Farkas Árpádot -, és – ami akkor főbenjáró vétek volt – az emigráció renitenseit: Márait, Határ Győzőt, Kemenes Géfint, Tollas Tibort. A verniszázst Pap Gáborra bízta Lezsák (ez sem volt akármilyen döntés) és egy felolvasóestet szervezett utána. Mit tesz Isten, ma majdnem pontosan harminc esztendeje történt mindez: október 22-én… Voltak jelen vagy ötszázan – Pécstől Miskolcig, Győrtől Nyíregyházáig… És – idézem a főszervező bevezetőjét – „A versek szabad fórumán először az (szólal meg), aki már nem lehet velünk: Illyés Gyula. Versének címe: Egy mondat a zsarnokságról.” Ez a vers a lehető legvörösebb posztó volt a hatalom szemében, mert tehetetlen volt vele szemben (nem volt politizáló társaság, ahol meg ne szólalt volna magnetofonról szerzője kántáló „rácegrespusztai” szóejtésével és hangnyomataival) és mindenki számára világos volt, hogy nem csak 1950-et idézte, amikor íródott, hanem minden további letiport évtizedet is. Megjegyezném szerény magántörténelmi adalékként, hogy három évvel „ezelőtt”, 1982-ben a Mozgó Világban én köszönthettem születésnapján „Gyula Bátyánkat”, lapunk névadóját, s ezt a feladatot úgy gondoltam helyénvalónak megoldani, hogy jobb, ha nem én beszélek: tehát „Érettségi tételek” cím alatt összeállítottam egy több száz tételes Illyés szófordulat- és mondatgyűjteményt. Ebbe a szövegfolyamba el-elrejtegetve az „egy mondatot”. Persze észrevették – „nekik” is volt szánva –, és az Agárdi Péter üvöltözve „becstelenezett” le egy raporton, azaz csak kezdett volna… Mert akkor már azért – tisztesség ne essék szólván - nagy volt a pofánk. Már nem vettük komolyan a versből, azt hogy „a száj elé hulltan / pisszt jelző ujjban”… Egy évre rá (1983) repültünk is.

Rögzítsük: 1985. október 22-én a lakiteleki Művelődési Házban zajlott le – történt meg! - az első nyilván demonstráció Magyarországon az 1956-os forradalom emlékére.

Döbbenetes tény, hogy ez a félezer főt megmozgató és szellemével az egész országot besugárzó esemény (amit fölerősített a Szabad Európa Rádiója és „visszaigazoltak” a rapid hatósági eljárások is) miért nem érte el a tömegkommunikáció „ingerküszöbét”? Vessük csak tekintetünket a Duna-partra az Erzsébet híd környékére. Ugyanekkor – 1985. október 15-17-én - rendezték az Európai Kulturális Fórummal egy időben azt az alternatív kulturális fórumot, amit látványos és mosolygó eréllyel betiltottak a hatóságok – a világsajtó aktív részvétele mellett. Szerénységem is jelen volt a Duna Intercontinental előcsarnokából Eörsi István lakására vonuló „ellenzéki” „polgári” „demokraták” között, ahol szintén erőteljes médiajelenlét volt észlelhető – visszafogottan fogalmazva. Kakukktojás lehettem, akinek a legfőbb élménye a „balhén” túl az volt, hogy a bejárati ajtó mellé volt felakasztva a költő József Attila-díjának égővörösben pompázó oklevele nagyjából akkorról, amikor az Egy mondat a zsarnokságról született. Véletlen, persze. Ebből az eseményből hír lett, a hírből emlék, s ebből egy nemzedékkel utóbb szaktörténészek buzgólkodása folytán történelem. Azaz pontosítsunk: a történelemről való beszéd. Egyfajta beszéd.

Mert – ugye - a történelemnek az objektivitását aligha lehet megkérdőjelezni. Azaz visszájáról fogalmazva: az elmúlt idő tényeit lehetetlen meg nem történtté tenni. Ahogy mondani szokás: ami megtörtént, azt a mindenható Úristen sem teheti meg nem történtté. Ez a közhelyes igazság persze nem teszi megengedhetetlenné és vitathatatlanná azoknak az állításoknak a létét, amiket a históriáról való beszéd elvár magától. A történelemről való beszéd soha nem lehet „pontos”, soha nem fedheti le azt, ami megtörtént. És ne is gondoljunk a nyilvánvaló hamisításokra, a tudatos elhallgatásokra, a manipuláció egyéb – és mindig érdek vezérelte – eseteire.

Nincs alku: résen kell lenni. Soha nem adni fel a pontosítás, a kiigazítás, a helyreállítás kötelmeit. Tehát – újra mondva - soha el nem felejteni azt, hogy a történelem valósága nem azonos, mert nem lehet azonos, azokkal a – engedjük meg: jóhiszemű – ráfogásokkal, amik történetírásnak nevezik magukat. És soha ne zárjuk ki azt sem, hogy a múlt elhallgatott tényei évtizedekkel utóbb hirtelen akár még hírekké is válhatnak. Ha előkerül – mondjuk – egy oklevél, egy elkallódott emlékirat, egy „lucidus” elméjű bölcs aggastyán. Ha előbukkan egy könyv, elkészül egy film.

Alexa Károly

(Forrás: Lugas - a Magyar Idők hétvégi melléklete)


Képtár


Kecskeméti Kurázsi Táncműhely látogatása a Népfőiskolán
2018. május 13.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Áttekintő táblázatÁttekintő táblázat

Kereső
OK

Meghívók
Kölcsey Kör: Nem az ősöket kell követni, hanem azt, amit az ősök követtek

Budapest, Polgárok Háza
2018. május 16. 18.00 óra

Kölcsey Kör: A migrációról – másként

Kecskemét, Hírös Turisztikai Központ
2018. április 26. 18.00

Kölcsey Kör: Egymillió

Budapest, Polgárok Háza
2018. március 6. 18.00

További meghívókTovábbi meghívók

Lakitelek


TovábbTovább

Linkek

Magyar Országgyűlés

Nemzeti Fórum

Lakiteleki Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Linkek

kis-kunsag.jpg

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kereszténydemokrata Néppárt

Kisgazda Polgári Szövetség

Fidelitas

Lungo Drom

MAGOSZ

http://www.orologirepliche.it

 


HírekSzemélyesÍrások, interjúkOrszággyűlésVálasztókerületKéptárÉrdekességElérhetőség
© Lezsák Sándor - Webmester - Régi honlap - Oldaltérkép