Hírek
Személyes
Írások, interjúk
Országgyűlés
Választókerület
Képtár
Érdekesség
Elérhetőség
Hírek, aktualitások
Népszerűsége nem veszített ragyogásából
2017. május 25.

Bud Spencer sze­rint Kár­pá­ti min­den idők leg­na­gyobb ví­zi­lab­dá­zó­ja volt - Má­jus 17-én a Nem­ze­ti Fó­rum Köl­csey Kö­re kon­fe­ren­cia­so­ro­za­ta 48. ren­dez­vé­nyé­nek Kár­pá­ti György, a Nem­zet Spor­to­ló­ja, há­rom­szo­ros olim­pi­ai baj­nok ví­zi­lab­dá­zó volt a ven­dé­ge.

A ren­dez­vé­nyen be­mu­tat­ták Kár­pá­ti György–Ká­el Csa­ba: Gyu­ri­ka – egy pó­lós val­lo­má­sai cí­mű köny­vet. Mi­ért szük­sé­ges egy vér­zé­keny orr egy ví­zi­lab­dá­zó­nak? Mi­lyen volt a kap­cso­la­ta Car­lo Pe­der­so­li­val? Mit mon­dott Kár­pá­ti Pus­kás Öcsi­nek? Ho­gyan en­ged­te át a vizs­gán dr. Né­meth Já­nos, a Pol­gá­ri El­já­rás­jo­gi Tan­szék ve­ze­tő­je? – töb­bek kö­zött ezek­re a kér­dé­sek­re kap­tuk meg a vá­laszt az es­ten.

„Szin­te hal­lom, hogy az égi ví­zi­lab­da ka­pu elől le­szól Gyar­ma­ti De­zső, és azt mond­ja: ami­kor én ott vol­tam ve­le­tek, rög­tön Kár­pá­ti Gyu­ri­ká­ról kezd­te­tek el be­szél­ni. Ket­te­jük kö­zött volt egy cso­dá­la­tos ver­sen­gés. Jó ér­zés volt ben­ne len­ni ab­ban a fan­tasz­ti­kus erő­tér­ben, ahol a ké­pes­ség, a tu­dás, a sport irán­ti alá­zat mel­lett min­dig je­len volt a böl­cses­ség és a csi­bé­szi vi­dám­ság” – kezd­te Lezsák Sán­dor, az Or­szág­gyű­lés el­nö­ke be­ve­ze­tő­jé­ben. Kár­pá­ti György 167 cen­ti­mé­ter ma­gas, de min­dig hoz­zá­te­szi, csak té­len 165, „mert ak­kor ki­csit össze­me­gyek.” Ez­zel a ter­met­tel kel­lett ne­ki a nagy­tes­tű, ha­tal­mas spor­to­lók kö­zött meg­áll­nia a he­lyét, és ezt sok­szor csi­bész­ke­dés­sel ér­te el. Min­dig ar­ra tö­re­ke­dett, hogy a leg­ne­he­zebb hely­zet­ben is helyt­áll­jon – ahogy ez a ma­gya­rok­ra jel­lem­ző. Ké­pes volt olyan ener­gi­á­kat elő­hív­ni, ame­lyek­kel min­dig győ­zött. Ez az erő, tett­re­kés­zség­nek kö­szönt­he­tő, hogy már 17 éve­sen olim­pi­ai baj­nok lett – hív­ta fel a hall­ga­tó­ság fi­gyel­mét a Nem­ze­ti Fó­rum el­nö­ke. 1952-ben Hel­sin­ki­ben „ke­zit­csó­ko­lo­mot” kö­szönt még já­té­kos­tár­sa­i­nak. 1960-ban bronz­ér­met sze­rez­tek, de nem ad­ták fel, küz­döt­tek, ami­nek az 1964-es to­ki­ói arany lett a ju­tal­ma. „Cso­da meg­fog­ni egy arany­ér­met. 1990-ben, ami­kor meg­nyer­tük a vá­lasz­tást, De­zső el­jött hoz­zám könnyes szem­mel, ami nem volt rá jel­lem­ző. Azt mond­ta: »Sándor, par­la­men­ti kép­vi­se­lő let­tem, és ezt rész­ben ne­ked kö­szön­he­tem, s most hoz­tam ne­ked va­la­mit, ami ne­kem a leg­drá­gább, s ezt ne­ked adom«. Ez az 1956-os mel­bourne­-i arany­ér­me volt.”

Népszerűsége nem veszített ragyogásából

Hor­váth Bé­la, a Köl­csey Kör ve­ze­tő­je ki­emel­te, hogy Kár­pá­ti György szá­mos díj­ban, el­is­me­rés­ben, ki­tün­te­tés­ben ré­sze­sült. Így 2010-ben Bu­da­pest dísz­pol­gá­ra, 2013-ban pe­dig a Nem­zet Spor­to­ló­ja lett. Vissza­idéz­te, hogy „Gyu­ri­kát” na­gyon rég­óta is­me­ri, po­li­ti­kai, szak­mai pá­lya­fu­tá­sa so­rán több­ször ta­lál­koz­tak. Fel­hív­ta a fi­gyel­met egy, a könyv­ben lé­vő kép­re, mely ak­kor ké­szült, mi­kor az 1956-os mel­bourne­-i olim­pia arany­ér­mes ví­zi­lab­da­csa­pa­tá­nak még élő tag­jai, 2004-ben meg­kap­ták a Ma­gyar Örök­ség dí­jat. Há­rom­hoz fű­zi kap­cso­lat – ha­bár Hor­váth Bé­la so­ha nem ví­zi­lab­dá­zott. Kár­pá­ti Györ­gyön kí­vül Je­ney Lász­ló­val, a ka­pus­sal, aki­vel egy he­lyen nya­ralt a Ba­la­ton­nál. Je­ney fel­ve­tet­te, hogy Gyar­ma­ti De­zső, sok­szor meg­ígér­te ne­ki, hogy le­jön egy­szer Ba­la­ton­föld­vár­ra, és ak­kor hár­mas­ban po­li­ti­zál­hat­nak. „De­zső nem jött le, így a várt ta­lál­ko­zás el­ma­radt. Vi­szont a Köl­csey Kör ren­dez­vé­nye­in há­rom­szor is részt vett.” Majd Hor­váth Bé­la fel­ve­tet­te, hogy a Köl­csey Kör 50. ren­dez­vé­nyé­nek ven­dé­ge Or­bán Vik­tor mi­nisz­ter­el­nök úr le­gyen.

Ar­ra a kér­dés­re, hogy me­lyik há­rom olim­pi­ai arany­érem áll a szí­vé­hez a leg­kö­ze­lebb, Kár­pá­ti György, a Nem­zet Spor­to­ló­ja így fe­lelt: „ezt a kér­dést so­kan ne­kem sze­gez­ték, de most sem tu­dok rá vá­laszt ad­ni. De még­is, az 1952-es olim­pia, ami­kor a leg­fi­a­ta­labb vol­tam a ke­ret­ben, és az 1956-os, ami­kor a szov­jet csa­pat­ra 4:0-s meg­sem­mi­sí­tő ve­re­sé­get mér­tünk – még­pe­dig a for­ra­da­lom alatt”. 1952-ben ta­lán a fi­a­tal­sá­ga mi­att nem iz­gult annyi­ra. Va­ló­ban csó­ko­lom­mal kö­szön­töt­te csa­pat­tár­sa­it meg Pus­ká­sé­kat „Csó­ko­lom Öcsi bá­csi, Csó­ko­lom Nán­di bá­csi!” Ami­kor meg­nyer­ték az olim­pi­át, a fo­ci­csa­pat, no meg Papp La­ci­ék, ak­kor csi­nál­tak va­cso­rát ne­ki és ott, ter­mé­sze­te­sen Pus­kás a kö­szön­tő­jé­ben azt mond­ta, meg­be­szél­te min­den­ki­vel, hogy: „Má­tól te­gez­hetsz min­ket, bár nem ér­dem­led meg, de te­gez­hetsz.” Fel­idéz­te, hogy 1976-ban Gyar­ma­ti De­zső­vel volt egy na­gyon jó csa­pa­tuk. Gyar­ma­ti volt a szö­vet­sé­gi ka­pi­tány, Kár­pá­ti pe­dig az edző. Szí­vós, Fa­ra­gó, Csa­pó, Ge­ren­dás, Hor­kai – és még so­rol­hat­nánk, te­hát ez a csa­pat meg­nyer­te ’76-ban a nyá­ri olim­pi­ai já­té­ko­kat. Össze­sen 12 olim­pi­án vett részt – já­té­kos­ként, edző­ként, szak­ta­nács­adó­ként.

Népszerűsége nem veszített ragyogásából

Azt so­kan nem tud­ják, hogy Kár­pá­ti nem ki­zá­ró­lag ví­zi­lab­dás­ként kezd­te. Egy idő­ben a Fra­di kö­lyök­csa­pa­tá­ban fo­ci­zott, meg is nyer­ték a baj­nok­sá­got. Édes­ap­ja be­lép­tet­te oda, ami­kor fia 10 éves volt. És most is, 72 év után is tag­ja a Fra­di­nak. Es­tén­ként pe­dig tar­tot­ták a ví­zi­lab­da meccset. A fo­ci és a ví­zi sport vi­szont nem egy­for­ma iz­mo­kat kí­ván. Kár­pá­ti­nak, ami­kor fo­ci után ví­zi­lab­dá­zott, sok­szor gör­csöt ka­pott a lá­ba. Ak­kor már is­mer­te Pus­kás Öcsit, aki ké­sőbb egyik leg­jobb ba­rát­ja lett. Vicc­ből azt mond­ta ne­ki: „ nagy sze­ren­cséd van Öcsi, hogy 12 éves ko­rom­ban a ví­zi­lab­dát vá­lasz­tot­tam. Ak­kor nem Te let­tél vol­na min­den idők leg­na­gyobb fo­cis­tá­ja. De én ezt meg­en­ged­tem ne­ked.” Kár­pá­ti szin­te min­den sport­ba be­le­kez­dett, de csak a ví­zi­lab­dá­nál érez­te, hogy azt kell vá­lasz­ta­nia, és ez ké­sőbb be­iga­zo­ló­dott.

Lezsák Sán­dor „be­dob­ta” Bud Spen­cer ne­vét, mi­re Kár­pá­ti azt mond­ta: „tu­dom, ez egy vég­szó, mert el­ső fe­le­sé­gem szí­nész­nő volt. Bud Spen­cer olasz, ere­de­ti ne­ve Car­lo Pe­der­so­li, aki egy na­gyon ara­nyos em­ber volt, és ré­sze ba­rá­ti kö­röm­nek. Azo­kat ked­vel­tem a leg­job­ban, akik­nek jó volt a hu­mo­ra, mert ma­gam is vi­dám va­gyok. Bár­mi­lyen ne­héz is volt az élet, a vi­dám­sá­got na­gyon ked­vel­tem. Hi­szen az élet annyi min­den rosszat hoz, ak­kor leg­alább a ba­rá­ti kö­röm le­gyen vi­dám.” Ilyen vi­dám em­ber volt Pus­kás Öcsi, ké­sőb­bi­ek­ben Gyar­ma­ti De­zső, és Bud Spen­cer­ből su­gár­zott az öröm. Olasz 50-sze­res ví­zi­lab­da vá­lo­ga­tott volt. „Az 1956-os olim­pi­án ját­szott az olasz csa­pat­ban, ami nem volt rossz, de mi még­is meg­ver­tük őket. Ő 100 gyor­son is úszott, akár­csak én.” Annyi­val volt gyor­sabb Kár­pá­ti­nál, hogy fél mé­ter­rel ma­ga­sabb volt, a kar­ja is jó­val hosszabb volt, te­hát már a start­kő­nél előnyt szer­zett. Ami­kor meccs­re ke­rült, so­sem bán­tot­ta Kár­pá­tit, sőt ő ke­rül­te őt. Bud Spen­cert rö­vid­del ha­lá­la előtt ró­mai ott­ho­ná­ban meg­lá­to­gat­ta Kár­pá­ti György. Ta­lál­ko­zá­suk­ról vi­de­o­fel­vé­tel ké­szült, me­lyet a könyv mel­lék­le­te­ként ta­lál­ha­tó DVD-n le­het meg­te­kin­te­ni. Mind­ket­ten me­sél­tek tol­mács se­gít­sé­gé­vel egy­más­nak. Majd Bud Spen­cer azt mond­ta fe­le­sé­gem­nek: „asszo­nyom, az ön fér­je volt min­den idők leg­na­gyobb ví­zi­lab­dá­zó­ja.” Er­re Kár­pá­ti azt fe­lel­te, hogy ez egye­sek­nek öröm, de van­nak, akik nem ked­ve­lik őt bi­zo­nyos dol­gok mi­att. „Mond­jál va­la­mi olyat, hogy az egyik leg­na­gyobb!” „No, no!” – a leg­na­gyobb!

Utá­na a cse­le­i­ről be­szélt, mert ki kel­lett va­la­mit ta­lál­nia egy 100 ki­lós el­len­fél el­len. A víz alatt sok­szor volt pank­rá­ció, egye­sek má­sok „ne­mes ré­sze­it” csa­var­ták. S ki­de­rült, hogy a vér­zé­keny or­ra is so­kat se­gí­tett, mert elég volt meg­üt­nie, s azt hit­ték, hogy má­sok csap­tak rá.

Bi­zony a sport vi­lá­gá­ban na­gyon so­kan sze­rez­tek dok­to­ri fo­ko­za­tot. Kár­pá­ti György jo­gi dok­tor lett, de ho­gyan? A jo­gi ka­ron a leg­na­gyob­bak ta­ní­tot­tak, Grósz vagy Haj­dú pro­fesszor, de min­den­ki ba­rát lett. Az volt a baj. Mert nem ta­nult. Be­vit­te az in­de­xet, és azt mond­ták, hogy: „Gye­re vissza egy fél­óra múl­va!” Ad­dig­ra már be volt ír­va va­la­mi. Nem volt el­len­sé­ge az egye­te­men, sport­sze­re­tő ta­ná­rai vol­tak. „Ul­tiz­tunk és hagy­tam őket nyer­ni. Na­gyon bol­do­gok vol­tak, de na­gyon jó ba­rá­tok. Csak az volt a baj, hogy nem ta­nul­tam meg egy szót sem. Egy eset volt, ami­kor úgy érez­tem, hogy baj van. A volt al­kot­mány­bí­ró­ság el­nö­ke volt négy évig dr. Né­meth Já­nos, ő volt a Pol­gá­ri El­já­rás­jo­gi Tan­szék ve­ze­tő­je, egy zse­ni­á­lis ko­po­nya volt, csak ar­ról volt hí­res, hogy min­den­kit meg­buk­ta­tott. Az es­ti­se­ket is ő vizs­gáz­tat­ta, azt mond­ja: »Ülj be hoz­zám, jön most ti­zen­két ilyen fő­nök­társ, eb­ből tí­zet, ga­ran­tá­lom, hogy megbuktatok.« Na el­kez­dő­dött a vizs­ga, és én ott há­tul ül­tem. A pa­lik meg is buk­tak szé­pen. Ele­ve meg sem tud­tak szó­lal­ni. Na ek­kor volt az, hogy vizs­ga volt, és mond­ta, hogy: »Gyere be délután!« Be­men­tem ket­tő­re, ott ül­tem és hí­vott, azt mond­ja ne­kem, hogy: »Na ké­rem, ad­ja ide az indexét!« Ki ad­ja, hát há­rom éve te­ge­ző­dünk. Érez­tem én, hogy va­la­mit ki­ta­lált. Oda­ad­tam, mi­re ő: »Kérem, húzzon!« Ott vol­tak a té­te­lek előt­te, mon­dom: »Jancsi, mi­nek húz­zak, Te tu­dod a leg­job­ban, hogy egy a be­tűt nem tu­dok az egészből?« Azt mond­ja er­re: »Engem nem ér­de­kel, húzzon!« Jól van, mennyit húz­zak, egyet? Húz­tam, meg­néz­tem, er­re ő: »Kérem, jegyzeteljen!«, mon­dom: »Mit, mit? Hát Te tu­dod, hogy nem tu­dok semmit.« Azt mond­ja er­re, hogy ez elég­te­len, me­gyek ki­fe­lé, és az aj­tó­nál ki­nyi­tom és oda volt ír­va, hogy elég­sé­ges. Mon­dom: »Jancsikám!«, ő pe­dig azt vá­la­szol­ta, hogy: »Ne mond­jon semmit!« Hát így az egye­tem után saj­nos nem tud­tam a jo­got.”

Az es­ten ki­de­rült, hogy a ma­gyar ví­zi­lab­da-vá­lo­ga­tott leg­ered­mé­nye­sebb já­té­ko­sát a kö­zön­ség és a hí­res­sé­gek ra­jong­ják kö­rül vi­lág­szer­te, és nép­sze­rű­sé­ge csak­nem fél év­szá­zad­dal ak­tív pá­lya­fu­tá­sá­nak le­zár­ta után sem ve­szít ra­gyo­gá­sá­ból. Egy vi­dám, szó­ki­mon­dó le­gen­dá­val ta­lál­koz­hat­tunk. (A köny­vet a B&L Line ad­ta ki Bu­da­pes­ten)

Medveczky At­ti­la, Magyar Fórum

További fotóink ide kattintva megtekinthetők a képtárban

 


Képtár


Átadták a felújított világháborús emlékművet Kiskunmajsán
2017. november 12.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Áttekintő táblázatÁttekintő táblázat

Kereső
OK

Meghívók
Kölcsey Kör: Atilla fia, Csaba királyfi

Budapest, Polgárok Háza
2017. november 22. 18.00

Bethlen Gábor Alapítvány díjátadó ünnepsége
Budapest, Pesti Vármegyeháza
2017. november 15. 17.00
XVII. Lakiteleki Filmszemle programja
Lakitelek Népfőiskola
2017. november 7-9.
További meghívókTovábbi meghívók

Lakitelek


TovábbTovább

Linkek

Magyar Országgyűlés

Nemzeti Fórum

Lakiteleki Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Linkek

kis-kunsag.jpg

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kereszténydemokrata Néppárt

Kisgazda Polgári Szövetség

Fidelitas

Lungo Drom

MAGOSZ

 


HírekSzemélyesÍrások, interjúkOrszággyűlésVálasztókerületKéptárÉrdekességElérhetőség
© Lezsák Sándor - Webmester - Régi honlap - Oldaltérkép